Melyek a legjobb székletlazító ételek?

Minél több folyadékot iszik, és minél több rostanyagot tartalmazó ételt fogyaszt, annál jobb lehet a bélműködése. Ez pedig az elfogyasztott élelem bélrendszerben való gyorsabb áthaladását, és jobb emésztését segíti. Szeretné tudni, hogy miért olyan fontos a rostok szerepe az emésztésben? És azt is, hogy melyek a legjobb székletlazító ételek?

Miért olyan fontosak a rostok az emésztésben?

Az emészthetetlen rostanyagok a megfelelelő mennyiségű (legalább két, de inkább három liter) folyadékbevitellel együtt gondoskodnak arról, hogy az emésztőrendszeren végighaladó széklet kellően laza és híg legyen ahhoz, hogy minél hamarabb fel tudjon szívódni a táplálék, és minél gyorsabban végighaladjon a széklet a beleken.

Az emészthetetlen rostanyagoknak abban is nagy szerepük van, hogy a széklet a végbélnyíláshoz eljutva akadálymentesen ürüljön ki. Ugyanis minél nagyobb tömegű a széklet, annál könnyebben jelentkezik a székelési inger. Márpedig a székletnek a tömegét az egyébként emészthetetlen salakanyagként a szervezetből eltávozó rostanyagok képesek biztosítani. Nem véletlenül nevezik az emészthetetlen rostokat ballasztanyagként is.

Ha sokat fogyaszt ezekből a ballasztanyagként működő, sok rostot tartalmazó élelmiszerekből, akkor nem kell tartania a székrekedéstől. Ha pedig gyakran van székrekedése, akkor a mellékhatásokat okozó hashajtók szedése helyett jobban teszi, ha növeli az étrendjében ezeknek a rostot bőven tartalmazó ételeknek a fogasztását. Ha ezt teszi, akkor minden bizonnyal meg fog szabadulni székelési problémáitól.

A legjobb mellékhatások nélküli természetes székletlazítók, az egyébként emészthetetlen rostanyagokat gazdagon tartalmazó élelmiszerek.

Melyek ezek a mellékhatások nélküli természetes székletlazítók?

Kifejezetten sok rostanyagot tartalmaznak a zöldségek, gyümölcsök és a teljes kiőrlésű gabonák.

  • És mik még? Lássuk ezeket részletesebben.

Magas rosttartalmú gyümölcsök

A szüleinktől azt halljuk, hogy fogyasszunk sok gyümölcsöt, mert sok bennük a vitamin. Ez így is van, de nemcsak vitaminból van sok a gyümölcsökben. A gyümölcsök fogyasztása ugyanis nemcsak immunrendszerünket erősíti a vitaminok és ásványi anyagok révén, hanem magas rosttartalmuk és folyadéktartalmuk miatt segítik az emésztést is.

Szinte minden gyümölcs fogyasztása egészséges, és érdemes fogyasztani lehetőleg minden nap. Azonban a gyümölcsök között is vannak olyanok, amelyeknek még gyümölcsmértékben számolva is kifejezetten magas a rosttartalma. Melyek ezek a magas rosttartalmú gyümölcsök?

alma és szilva

Az alma és a szilva talán a legkedveltebb emésztést segítő gyümölcsünk. Könnyen hozzájuk tud jutni emésztése megkönnyítéséhez

Nálunk a legismertebb gyümölcs talán az alma. Az alma nemcsak a benne található vitaminok miatt értékes, hanem emésztést segítő hatása miatt is. Ezt pedig az alma magas pektintartalma teszi lehetővé.

Az alma mellett őshonos gyümölcsünk a szilva is, amelyet nemcsak friss gyümölcsként, hanem lekvárként vagy télire aszalt szilvaként elrakva is szívesen fogyasztunk. Ez persze jól tesszük, ugyanis a szilva talán a legismertebb emésztést segítő gyümölcs. Mindegy, hogy lekvárként vagy aszalt formában fogyasztja, az emésztését biztos segíteni fogja. Persze az aszalt szilva fogyasztása mellett ehhez még az elegendő mennyiségű folyadékbevitelre is szüksége lesz.

A körte is közkedvelt gyümölcsünk, és az emésztést is segíti.

A szőlő nemcsak magas folyadéktartalma, hanem rostos héja emésztést segítő és méregtelenítő hatása miatt is említést érdemel az emésztést segítő gyümölcsök között.

Zöldségek magas rosttartalommal

Ha az emésztést segítő hatásról beszélünk, akkor a zöldségek is szinte válogatás nélkül érdemes fogyasztania. Nyersen és héjukat is elfogyasztva kifejezetten magas a zöldségek rostanyag tartalma.

A legmagasabb rosttartalmú ételek a torma, a fejes saláta, a spenót és a sóska. Kifejezetten sok rostot tartalmaznak a káposztafélék, a brokkoli és a karfiol is. A sárgarépa és a petrezselyem is rostokban gazdag zöldség. Ráadásul a sárgarépát még jóízűen el is tudjuk rágcsálni. Érdemes időnként nyuszit játszani, és elpusztítani néhány sárgarépát.

Sokan szeretjük a paradicsomot, a paprikát és az uborkát is. A hónapos retek kora tavaszi szezonjában pedig ez a zöldség is kifejezetten jól fogy. Ezeknek a zöldségeknek is magas a rostartalma, és fogyasztásuk kifejezetten segíti az emésztést, élénkíti a belek mozgását.

A hüvelyes borsó, bab és lencse is sok rostot tartalmaz. Ezek azonban puffaszthatnak is, ezért ha puffadásra hajlamos, akkor nem a legjobb választás lesz a fogyasztásuk.

Teljes kiőrlésű gabonák

Hazánkban a fehér kenyér kifejezetten népszerű, csak az a baj vele, hogy nagyon egészségtelen. Aki gluténérzékenységben szenved, az nem eheti, és mivel nem tartalmazza a búza korpáját, ezért még az emésztést sem segíti. Túlságosan magas feldolgozottságú élelmiszernek számít akkor, amikor az egészségünkről van szó.

Ezért a fehér kenyér helyett érdemes olyan péksüteményeket fogyasztanunk, amely a fehér liszt mellett tartalmazza búzának a héját, a korpát is. A korpában található rostanyag ugyanis emészthetetlen rostos szerkezetével képes megkötni a belekben a vizet, és ezzel pedig biztosítja a széklet nagyobb folyadéktartalmát. Ez pedig a bélrendszeren való gyorsabb áthaladásával, és a tápanyagok jobb felszívódásával együtt megkönnyíti az emésztést, és a széklet ürítését is.

Ugyanis minél több korpát, emészthetlen rostanyagot tartalmaz a széklet, annál nagyobb lesz a tömege, és ez segíti a székelési ingernek a megjelenését. Ha teljes kiőrlésű gabonából készült péksüteményeket fogyaszt, akkor nem kell tartania a székrekedéstől.

A liszt mellett ugyanez a helyzet a rizzsel is. A fehér rizs helyett egészségesebb barna rizst fogyasztani, mert erről még nincs letisztítva a rizs héja, és ezért a rizshély korpatartalma miatt sokkal egészségesebb, és emésztést segítő, nem pedig megrekesztő élelmiszer.

A tejtermékek magas laktóz és zsírtartalmuk mellett még kevés rostanyagot is tartalmaznak, ezért az emésztés támogatása szempontjából nem kifejezetten előnyös a fogyasztásuk. Ez alól azonban a joghúrt és a kefír kivétel, mert a bennük lévő probiotikumok kifejezetten segítik az emésztést.

Ha szeretne tenni az emésztéséért, akkor lehetőleg minden nap egyen friss gyümölcsöt vagy zöldséget, és a fehér kenyér helyett fogyasszon teljes kiőrlésűt. Ha ezt megteszi, akkor biztos lehet benne, hogy nem kell még külön székletlazító megoldások után kutatnia.

Mivel azonban idáig eljutott a cikk olvasásában, ezért remélhetőleg hasznos volt ez a cikk. Ha pedig megosztja, akkor a barátainak is segíteni tud vele emésztésük rendbetételében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük