Magas vérnyomás világnapja május 17-én van

A magas vérnyomás világnapja május 17-én a magas vérnyomás nagy veszélyére és megelőzésének kiemelkedő fontosságára hívja fel a figyelmet. A magas vérnyomás ugyanis népbetegség. Elkényelmesedő fogyasztói társadalmunk modern életmódjából származó civilizációs betegsége. Miért olyan fontos erről beszélni?

Azért, mert az egyre gyakoribb ülőmunkánk mellett keveset mozgunk. Emellett pedig túlságosan sok feldolgozott, ezért sok tartósítószert és élelmiszerszínezéket tartalmazó félkész és készételt eszünk a sokkal egészségesebb zöldségek, gyümölcsök és teljes kiőrlésű péksütemények fogyasztása helyett.

magas vérnyomás érték

Magas a vérnyomása, ha 140/90 Hgmm feletti értéket mutat tartósan. Tudja, hogy 3 emberből egynek magas a vérnyomása?

Azért, mert ma Magyarországon az Eurostat adatai szerint a 15 év felettiek 32%-a magas vérnyomástól szenved. Ők azok, akiknél már diagnosztizálták a magas vérnyomást. Rajtuk kívül sokan lehetnek azok is, akiknek kisebb-nagyobb mértékben magas a vérnyomásuk, de nem is tudnak erről. Egyes becslések szerint minden második magas vérnyomástól szenvedő nem is tud magas vérnyomásáról.

2020 előtti években a halálozások éves száma a KSH adatai szerint 130.000 körüli volt hazánkban. Évente 60-65.000 ember hal meg a szív és érrendszeri betegségek szövődményeiben. Ezek közül a legveszélyesebb a színinfarktus és az agyvérzés.

A magas vérnyomással kapcsolatban nemcsak Magyarországon ilyen rossz a helyzet. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint 1990 óta megduplázódott a magas vérnyomástól szenvedők száma. A magas vérnyomás világnapja erre a világszerte veszélyes helyzetre hívja fel mindenki figyelmét. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy figyeljünk a vérnyomásunkra.

normális vérnyomás

Vérnyomása normális értékének elérésével akár egy évtizeddel is meghosszabbítja az életét. Szeretné?

Magas vérnyomásról 140/90 Hgmm (higanymilliméter) vérnyomásérték felett beszélünk. A gyakran súlyos és sokszor végzetes kimenetelű szívinfarktus, agyvérzés (stroke, szélütés) oka az esetek jelentős részében a krónikus, vagyis tartósan magas vérnyomás.

A vérnyomás normális értéke 130/85 Mgmm.

Attól még nem kell tartania, ha egyszer-egyszer magas a vérnyomása. Könnyen lehet, hogy attól, mert akkor éppen felidegesítette magát, és ezért magas a vérnyomása. Ilyenkor, amint megnyugszik, a vérnyomása is visszatér a normális értékéhez. Ha viszont több méréskor is mindig magas értéket mutat a vérnyomásmérő, akkor már érdemes komolyan vennie.

Mit tehet a magas vérnyomás ellen?

A nem túl magas vérnyomást még nagyon jól lehet csökkenteni vérnyomáscsökkentő gyógyszerek helyett egészségesebb életmóddal.

Egyen több zöldséget és gyümölcsöt!

A friss zöldségekben és gyümölcsökben a sokféle ásványi anyag és nyomelem mellett sokféle vitamin is van. A C-vitamin közismerten fontos szerepet tölt be a vérnyomás mérséklésében is. Kifejezetten sok C-vitamin van a narancsban és a citromban.

Jól ismert a fokhagyma erek falát tisztító, vérhígító és vérnyomást csökkentő hatása is.

Segít a vérnyomás mérséklésében az is, ha kevesebb sót használ a főzéshez.

Igyon több folyadékot!

Gyakori oka a magas vérnyomásnak a kevés folyadék fogyasztása. Egy felnőttnek 10 kilogramonként 3,3 deci vizet kellene inni naponta. Ha ettől jelentősen elmarad a folyadékfogyasztása, akkor a szív csak jelentősen megnövelt nyomással tudja ellátni a feladatát, jelentős nyomástöbblettel tudja pumpálni a vért a verőerekbe, és ez nemcsak idő előtt kifárasztja a szívet, hanem a túlnyomás károsítja az erek falát is.

Sokan nem szeretik a vizet és a mindennapos folyadékszükségletüket cukrozott üdítőitalok vagy energiaitalok fogyasztásával igyekeznek pótolni. Ezek kifejezetten károsak, mert szárító hatásuk van, és ezért hosszú távon magas vérnyomást, cukorbetegséget vagy akár valamilyen allergiát is okozhatnak. Kifejezetten káros az alkohol fogyasztása, mert a szervezet a lebontásához vizet von el.

Mozogjon többet!

Ha ülőmunkája van, akkor rendszeres időközönként, legalább másfél óránként álljon fel az íróasztalától és mozgassa meg munka közben nem használt ízületeit. Emellett pedig érdemes legalább heti öt alkalommal 1-1 órát mozogni. Ha ezt nem tudja megtenni túlzott elfoglaltsága miatt, akkor legalább heti három alkalommal legalább 30 percet mozogjon.

Ha nem túlsúlyos, akkor szinte mindegy, hogy milyen mozgásformát választ. Az a fontos, hogy szívesen csinálja azt, amit választott, és ne hagyja abba, csinálja rendszeresen. Jó a futás, a sétálás, a kerékpározás vagy az úszás is. Ha túrázni szeret, akkor járja hétvégén az erdőket. Ha táncolni szeret, akkor járjon el rendszeresen táncolni. Ha imádja a jógát, akkor jógázzon.

Csak az a fontos, hogy csináljon valamit rendszeresen. Rendszeres mozgással akár 5-10 Hgmm-rel is csökkenteni tudja vérnyomását. Azért, mert a mozgás erősíti a szívet és tágítja az ereket is.

Kezelje eredményesebben a stresszt!

magas vérnyomás világnapja

Ha sokat idegeskedik, állandóan stresszel, akkor nagy a veszélye annak, hogy előbb-utóbb magas lesz a vérnyomása. Ezért érdemes eredményesebben kezelni a stresszt

Ha sokat idegeskedik, akkor könnyebben felszalad a vérnyomása. Ha pedig állandóan stresszel, akkor akár állandóan magas is lehet a vérnyomás értéke.

A stressz eredményesebb kezelése is segít a magas vérnyomás mérséklésében. Érdemes több stresszkezelő módszert megtanulni, és kipróbálni ezeket. Aztán később ezek közül azt használni rendszeresen, ami Önnél a legjobban működik.

Ezt a legjobban működő stresszkezelő technikát csak tapasztalat alapján tudja kiválasztani. Ki kell próbálni, hogy Önnek láthatóan melyik stresszkezelő módszer használ a legjobban.

Derítse ki magas vérnyomása okát!

Minél pontosabban tudja azt, hogy mi okozza vérnyomása megemelkedését, annál biztosabban meg tud szabadulni magas vérnyomásától.

  1. magas vérnyomás oka

    Milyen életmódbeli oka lehet magas vérnyomásának? Derítse ki magas vérnyomása kiváltó okát! Kattintson a linkre kérdőívéért

    Milyen tünetei vannak? Mit tapasztal magán? Töltse ki Magas vérnyomás okát kiderítő kérdőívét! 13 éves tapasztalattal állítottunk össze Önnek. Kattintson a linkre magas vérnyomása megszüntetésének legnagyobb esélyéért!
  2. Derítse ki vérnyomása magas értékének az okát válaszai kiértékelésével. Ebben tud segíteni magas vérnyomás mellékhatások nélküli kezelésére szakosodott specialistánk. Akkor, ha elküldi nekünk pontosan kitöltött kérdőívét.
  3. Magas vérnyomása okának kiderítése után pedig mellékhatások nélkül kezeltesse magas vérnyomását. Változtasson az életmódján. Szüntesse meg a magas vérnyomást kiváltó okot életmódja megváltoztatásával, és éljen tovább egészségesen.

Ne halogassa magas vérnyomása kiváltó okának megszüntetését! Minél hamarabb szünteti meg magas vérnyomását, annál tovább élhet panaszmentesen családja körében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük