Térdfájdalom a térd belső oldalán

A térd három jellemző belső oldali fájdalmát mutatja be ez a cikk. Önnek vajon melyik okozza ezek közül belső oldali térdfájdalmát?

Belső oldali csúszóporc, meniszkusz szakadás

A térdízületben két csúszóporc (meniszkusz) található. Ezek közül a belső oldali fokozottan veszélyeztetett, mert térdünk egyik legkönnyebben megsérülő része. A külső oldali meniszkusz sokkal ritkábban sérül meg.

A belső oldali meniszkusz fiatal korban elsősorban sportolás közben, vagy balesetben sérül meg. Idősebb korban, 50 év felett már a meniszkusz állományának kopása, elrojtozódása miatt is gyakran bekövetkezik a sérülés. Ezért jelentkezik a térdfájás a belső oldalon.

meniscus

Meniszkusz szakadása a térdben miért jelent olyan nagy gondot? Kattintson a képre, és tudja meg

A meniszkusz szakadása nemcsak azért jelent nagy gondot, mert a térd terhelésére vagy egy rossz mozdulatra heves fájdalmat okoz, hanem azért is, mert ha a beszakadt darab az ízület belsejébe bekerül, akkor nem tudja kinyújtani teljesen a térdét. Emellett a leszakadt darab felsérti és idővel pedig tönkreteszi a térd üvegporc felszínét. Ez pedig beindítja a porc kopását.

A legtöbbször ezért a leszakadt darabot artroszkópos térdműtéttel eltávolítják. Ezzel akadályozzák meg a térdízületi porcfelszín sérülését.

térdműtét utáni gyógytorna

Térdműtét utáni gyógytorna a térd fájdalommentességének és korábbi mozgásterjedelmének visszanyerésére. A mozgás gyógyítja térdét

Az idősebb korban jellemző fokozatos kopás, elhasználódás miatti sérülésekkel szemben fiatal korban a sportbalesetek okozzák a fájdalmas térdsérülések többségét. Ebből a szempontból a térdeket különösen igénybe vevő, állandó irányváltoztatást igénylő csapatsportok művelői és a síelők vannak fokozott sérülésveszélyben. Ezek szerint akkor az Ön térde is fokozottan ki van téve egy hosszan tartó sérülésnek?

A csapatsportokra olyannyira jellemző ütközéseket követő esések közben a térdre olyan nagy terhelés hat, hogy a meniszkusz gyakran elszakadhat. Különösen a belső oldali meniszkusz.

  • elülső keresztszalag szakadás

    Elülső keresztszalag szakadás az egyik leggyakoribb térdsérülés

    Egy-egy ilyen sérülésnél természetesen nemcsak a meniszkusz szakadhat el, hanem a belső oldalszalag vagy akár az elülső keresztszalag is. Az elülső keresztszalag fájdalmas szakadása az egyik leggyakoribb sérülés sportolás közben.
  • Ha kisebb az ütközés, akkor a szakadás helyett megrándulhat vagy kificamodhat a térd, és sérülhet az ízületi tok is.

Egy ilyen térdsérülés mindig jelentős fájdalommal jár. A fájdalom mellett a térd mozgathatósága is jelentősen romlik, és a sérült terület rövid időn belül meg is duzzad.

A sérült térdet hűteni, jegelni kell, és nyugalomba kell helyezni, és meg kell mutatni egy ortopéd szakorvosnak. Az ortopédus szemrevételezéssel és fizikai vizsgálattal megvizsgálja az izmok, a szalagok és az ízületi tok állapotát.

Térdsérüléskor röntgenfelvétel is készül. Az MR-vizsgálat azonban a röntgennél pontosabb képet ad a sérülésekről, és például a meniszkusz sérülések 90%-át is képes kimutatni. Ha a fizikai vizsgálat meniszkusz sérülésre utaló jeleket mutat, akkor mindenképp érdemes elvégezni a mágneses rezonancia vizsgálatot is azért, hogy megbizonyosodjon az ortopédus térde állapotáról. A sérülés pontos helyétől függően dönt a sebész a beavatkozásról.

Az is lehet, hogy a sérülés nem is igényel sebészeti beavatkozást. Ha viszont igen, akkor a felvétel mutatja a meniszkusz szakadásának pontos helyét, és a korábban már említett artroszkópos műtéttel távolítják el a leszakadt darabot, illetve a térdízület állapotától függően dönt az ortopéd sebész a beavatkozásról.

Térdfájás belső oldalon a belső oldalszalag sérülése miatt

térdfájdalom belső oldalon

Térdfájdalom a térd belső oldalán

Térdszalag sérüléseknél a leggyakrabban a belső oldalszalag sérül meg. Kisebb sérülésnél a belső oldalszalag „csak” megrándul, vagy részlegesen el is szakadhat. Ilyenkor nincs szükség műtétre. Pihentetni kell a beszakadt oldalszalagot. Az oldalszalag gyógyulási idejét meg tudja gyorsítani ezzel az öngyógyulást fokozó kezeléssel. Mégpedig mellékhatások nélkül

Komolyabb sérülésnél a belső oldalszalag el is szakad. Szakadáskor a sérülés kezelése mindig műtéti beavatkozást igényel, Az elszakadt belső oldalszalagot össze kell varrni. A műtét után is fel tudja gyorsítani a rehabilitációt. Csökkenteni tudja a fájdalmas időszak hosszát, és hamarabb vissza tud térni élete megszokott kerékvágásába.

Szerencsére azonban a legtöbb esetben a sérülés csak részleges, és ugyan fájdalmat érez a sérülést szenvedő, de járóképes, és a térdét akadálytalanul tudja mozgatni. Ilyenkor nincs szükség műtétre, csak nyugalomba kell helyezni a térdet, hogy a beszakadt, meggyengült oldalszalag ne nyúljon meg.

A sérülés mértékét az ortopéd szakorvos itt is fizikai vizsgálattal állapítja meg, és ha bármilyen kétsége van, akkor a mágneses rezonancia vizsgálat fogja ezeket a kétségeket eloszlatni. Nézze meg, hogyan tud az ortopédus segíteni térdfájdalma megszüntetésében. Nézze meg a lehetőségeket!

Térde fájdalommentességéért: (+36-1) 269-2946

Belső oldali térdfájdalom a combizom kötöttsége miatt

Szerencsére sokszor előfordul, hogy a térd belső oldalának fájdalmát nem a térdízületet alkotó porcok, inak és szalagok rándulása, szakadása vagy kopása okozza, hanem a combizmok kötöttsége. Az izmok kellő mértékű lazításának és nyújtásának elmaradása is gondot jelent természetesen, de korántsem olyan nagy a baj, mint egy sérüléskor.

Ilyenkor is előfordulhat az, hogy a fájdalmat térde belső oldalán érzi, de problémáját a belső combizom kötöttsége okozza. Ilyen esetben értelemszerűen fájdalmát a belső combizom nyújtása csökkenti.

Fájdalma csökkentéséhez bármilyen belső combizmát nyújtó gyakorlat végzése hozzájárul. Például a terpeszállásban végzett nyújtó gyakorlatok mindegyike segít a belső combizom lazításában. Csak az a fontos, hogy rendszeresen végezze ezeket a gyakorlatokat.

Ülve és állva is végezheti ezeket a belső combizmát nyújtó és ellazító gyakorlatokat. Arra figyeljen oda, hogy kellő bemelegítés nélkül ne kezdjen neki a nyújtásnak. Ha pedig már hozzákezdett, és megfelelően bemelegítette kötött combizmait, akkor lelkiismeretesen végezze el a lazító gyakorlatokat. Csak így lesz igazán lazító hatású, és így előzheti meg a kellemetlen húzódásokat.

Emellett pedig a rendszerességre érdemes még odafigyelnie, mert ha nemcsak erősíti, hanem nyújtja is rendszeresen az izmait, akkor a jövőben meg fogja előzni az ilyen fájdalmak kialakulását.

térd stabilizáló torna

Térd stabilizáló torna egyensúlyból kibillentéssel

Szeretné megismerni, hogy milyen gyakorlatokkal tudja nyújtani belső combizmát? Ezekkel a gyakorlatokkal nagyobb eséllyel meg tudja előzni a térd sérüléseket. Érdemes végezni a gyakorlatokat, mert komoly térdsérüléseket, és több hónapos kényszerű lábadozást előzhet meg ezeknek az egyszerű gyakorlatoknak a néhány perces végzésével.

Mi okozza térde belső oldali fájdalmát? A fájdalom okának megszüntetésével tud a legbiztosabban megszabadulni fájdalmától. Egyedül szinte minden nehéz. Segítséget kérve viszont semmi sem lehetetlen térde fájdalommentességének visszaszerzésében.

Senkinek sem fontos annyira térde panaszmentessége, mint Önnek. És senkinek sem ér annyit, mint Önnek térde fájdalom nélküli működése.

  • térdfájdalom okai

    Mióta fáj a térde? Hirtelen vagy fokozatosan jelent meg a fájdalom? Mikor erősödik? Mire figyeljen még? Mi okozza térde fájdalmát? Derítse ki a kérdőív kitöltésével. Kattintson a képre térdfájása okát feltáró kérdőívéért!

    Töltse ki a fájdalma okát feltáró kérdőívünket pontos válaszaival!
  • Derítse ki térdfájása okát a kérdésekre adott pontos válaszai kiértékelésével. Ebben tud segíteni térdfájdalom kezelésére szakosodott specialistánk, ha elküldi gondosan kitöltött kérdőívét.
  • Utána pedig szüntesse meg a fájdalmát kiváltó okot!

Könnyebb lesz megszabadulni fájdalmától, ha már tudja, hogy mi okozza térdpanaszát.

  • Ha pedig további kérdése van még, akkor munkatársaink a (+36-1)269-2946-os számon segítenek térdfájdalma megszüntetéséhez megtalálni a legjobb kezelést. Hívjon minket, és segítünk térdfájdalom nélkül élni.

92 gondolatok ezen: “Térdfájdalom a térd belső oldalán

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kiss Sándor!
      Ön is hasonló panaszoktól szenved?
      Amint azt blogcikkünkben is olvashatta, több minden is állhat fájdalma hátterében. Amennyiben Ön is ilyen panasszal rendelkezik, ne késlekedjen a diagnózissal és a kezeléssel. Orvosaink és gyógytornászaink szívesen állnak szolgálatára, hogy Önnel együttműködve tehessünk a gyógyulásáért.

      1. Erdélyi György

        Futás közben a baltérdem belső részében erős szúró fájdalom kezdődik, ilyenkor egy perc pihenés után tovább tudok futni, de aztán újabb fájdalom…
        Utána még napokig fáj járás közben is.
        Sajnos ez már jó ideje van és nem akar el múlni! Már próbáltam több féle futócipőt, talpbetétet!
        Kár lenne ha ez miatt abba kellene hagynom a futást
        Válaszukat előre is köszönöm!

        1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Erdélyi György!

          Amennyiben a különböző futócipők cseréje, és a futástechnikák változtatása nem enyhíti panaszait, akkor első körben megpróbálhat célzott térdstabilizáló gyakorlatsort bevezetni a sport mellé. Gyógytornászaink például megtaníthatnak Önnek izomzata ereje és nyújtottsága vizsgálata után egy célzottan Önnek összeállított tornasort, melyben erősítő, nyújtó, masszírozó és egyensúlyt-propriocepciót fejlesztő elemek vannak.
          Amennyiben ezzel sem sikerül elérni változást, akkor elkerülhetetlennek tűnik az ortopéd orvosi vizsgálat, és talán képalkotó vizsgálatra is szüksége lesz. Ha van egy diagnózis, akkor kiderül, hogy konzervatív gyógymódok vagy valamilyen invazívabb kezelésre van szüksége?
          Mind gyógytornászaink mind orvosaink állnak a szolgálatára, amennyiben bejelentkezik hozzánk telefonon
          Üdvözlettel:
          Harmónia Centrum

      2. Farkas Attila

        Beestem egy aknába, és a bal térdem megsérült. Orvos látta, nem tört, nem zúzódott, de viszont meg van dagadva és fáj. Nem tudok menni, és nem mozog. Mennyi idő a gyógyulás, és meddig tart a duzzanat?

        1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Farkas Attila!
          Köszönöm kérdését. Ha nem tört a lába az már pozitív, viszont így is több hétig elhúzódhat a duzzanat/ fájdalom enyhülése. Akár 6-12 hét is lehet a regenerálódás. Óvatos hűtéssel (5-10 percre esténként) és kenegetéssel (gyulladáscsökkentő krém) tudja segíteni a fájdalmat és duzzanatot. Óvatosan lehet majd nyújtani, masszírozni a térd körüli izmokat, amik a fájdalmat és duzzanatot is enyhítik. Személyesen jobban tudnánk segíteni Önnek, ha átbeszéljük sérülése részleteit.
          Gyógytornász kollégáink közül Pakulár Nóra tudna segíteni Önnek, aki az alsó-végtag gyógyítására specializálódott, róla itt olvashat:
          Pakulár Nóra csípő, térd és bokaspecialista gyógytornász
          Akár pár gyógytorna/ kineziotape felhelyezés után visszaállhat lába a sérülése előtti állapotba, mivel ezekkel a módszerekkel fel tudnánk gyorsítani/ segítjük a gyógyulást. Hogy hogyan segít a térd állapotán a gyógytorna és a kineziotape felhelyezés, arról itt olvashat bővebben:
          Térd gyógytorna Budapest belvárosában
          Kineziológiai tapasz felhelyezése lábra
          Mielőbbi gyógyulást kívánunk Önnek
          Üdvözlettel,
          Harmónia Centrum

          1. Kőhalmi Józsefné

            Üdv
            02.17.én volt egy térdműtétem szakadásom volt !
            Senki, még az orvos sem adott információt, hogy mit hogy kell tegyek. Műtét után most kiírt 10 gyógytornát. Feszül a térdemnél, ugyanazt érzem belül, amit műtét előtt. Ez normális még?
            Feszül, állva nem tudom kiegyenesíteni, mint a műtét előtt, de ülve igen. Hajlítás sem megy csak egy darabig.
            A gyógytorna segíteni fog?
            Tudom majd rendesen használni a lábam?
            Köszönöm válaszát

          2. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

            Kedves Kőhalmi Józsefné!
            Köszönjük kérdését. Térd szalag szakadás műtétje után általában lassan kezdődik a rehabilitáció, óvatos tehermentesített mozdulatokkal, amit a gyógytornászával első alkalommal átbeszélnek. A rehabilitáció több lépésben zajló folyamat, egyre több terheléssel az érintett végtagon. Sokáig dagadhat és fájhat még a műtött térd, sokszor hetekig/ hónapokig, szóval ez abszolút normális reakció.
            A korai gyógytorna elkezdésével maximális esélye van arra, hogy 100%-ban visszaálljon térdének működése (ha betartja a szakember utasításait), mivel nagyon hatékony a gyógytorna térd műtétek esetén. A cél mindig az, hogy teljesen visszaálljon a térde a normális kerékvágásba a torna által.
            A térd gyógytorna hatásosságáról itt olvashat bővebben:
            https://www.harmonia-centrum.hu/terd-gyogytorna
            Üdvözlettel,
            Harmónia Centrum

  1. aranka muscal

    Tisztelt ……

    Masfel hete kezdodott egy eles fajdalom a bal terdem belso oldalan es ez alatt latszik egy kisebb duzzanat is. Ejjel a jobb labamal ha veletlenul megerintettem nagyon fajt. Hideg ecetes vizes borogatassat tettem ra es paracetamolt 3×1 de csak kicsit hasznal, azt gondolom hogy pihentetesre nem annyira faj mar de ha mozgok akkor mar erzem. Mozgaskor ez a fajdalom vizszintesen az egesz terdem kozepen athalad. Tudom hajlitani es fesziteni is, inkabb a hajlitas erzekenyebb. 66 eves vagyok de az echo-n semmifele jelet az arthozisnak nem talaltak. Amit a fysiotherapias mondott : hogy egy izom rovidebb lett es az in ezt huzza?????hogy ez mit jelent fogalmam sincsen de szeretnem tudni hogy most evvel biciglizzek vagy inkabb jarkaljak vagy egyiket sem???

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Aranka Muscal!
      Az, hogy egy izma rövidebb lett, és az húzza a csontot, gyakori oka térdfájdalomnak. Az izom általában két csont közt feszül ki, és ha különböző okokból megrövidül, akkor a mozgékonyabb csontot igyekszik közelíteni a stabilabbhoz. Önnek a csípője stabilabb, mint a combcsontja vége, lábszára, ezért érzi a térdében a fájdalmat, nem a csípőjében. A megfelelő kezelést az jelenti, ha ez az izom kap relaxációt. Nem tudom pontosan mely izomról van szó, de amennyiben fizioterapeutája tud segíteni Önnek, akkor elsajátíthatja a megfelelő technikákat ahhoz, hogy otthon tudja Önmagát gyógyítani.
      Biciklizést, sétálást továbbra is végezhet, ugyanakkor figyelmébe ajánlanám a sport előtt a bemelegítést és a sportot követő alapos végtagi nyújtást, akár fasciahenger beszerzését.
      Amennyiben nem tudja, kihez forduljon, mi is szívesen megvizsgáljuk, és segítünk Önnek. Nyújtásban, fasciahenger használatban, sportválasztásban. Talán kineziotape felhelyezésével is támogathatjuk tünetei enyhülését.
      Mihamarabbi gyógyulást kívánunk

  2. Jànos

    Jo napot.Nekem 3 hete kezdödöt a tèrd belsö felènèl a fàjdalom mikor 4 oràs autouton voltam.Ülve egy idö utàn elkezd fàjni mozgàs utàn elmulik.Estènkènt is van amikor fàjdalomra èbredek ès pàr lèpès megtètele utàn elmulik.Igen erös fàjdalom de munkavègzès közben nem jelentkezik csak pihent àllapotban ès akkor se mindig.Mi lehet az oka?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves János!
      Az a fájdalom, ami pihenésre jelentkezik és mozgásra múlik el, általában azt jelenti, a háttérben nem porcai, csontjai, izmai betegsége rejlik. Feltehetőleg inkább valami folyadék felgyülemléssel járó folyamat, például gyulladás, a térd egyik mozgató inának tapadásában vagy a térdízületi tokban. A mozgással járó kenődés és szöveti átmelegedés jótékony hatással van az ízületi gyulladásos folyadékpangás oldódására. Lévén, hogy fájdalma 3 hét alatt sem oldódott, akut helyett már krónikus fájdalomról beszélhetünk. Természetesen a spekulációm távolról közel sem diagnosztikus értékű, így kezelési tanácsokkal nem is szolgálhatok.
      Egyet biztosan tudok: ha három hét alatt nem múlt el, akkor nem is fog magától oldódni szövődmények hátrahagyása nélkül. Ezért feltétlenül javaslom, keressen fel egy ortopédus vagy reumatológus szakembert, aki mozgásszervi szaktudásával és esetleg képalkotó diagnoszta segítségével megállapítja az Ön problémájának hátterét.
      Ez után pedig személyre szabott kezelési tervet dolgoznak ki Önnel mozgásszabadsága mihamarabbi visszaszerzése érdekében.
      A korábban ajánlott szolgáltatásokra a Mi intézményünkben is lehetősége van Budapesten!
      Bárkihez is fordul személyesen, sikeres gyógyulást kívánunk Önnek!

  3. Sinko Robert

    Tisztelt Harmonia blog!
    Par hete nehany kilométer futas utan nyujtottam a labamra, majd ezt követöen éles fajdalom hasitott a térdembe. A hatso reszen olyannyira elkezdett fajni, hogy mar csak gyalogolni tudtam tovabb. 2 hetet pihentem, nem terheltem, tegnap ujra futottam, de ujra jelentkezett a fajdalom. Föként akkor érzem mikor emelem az also labszaramat. Mi a teendö?
    Valaszukat elöre is köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Tisztelt Sinko Róbert!
      Az Ön által leírt tünet a hátsó combizomzat sérülésére utal. Előfordulhat, hogy a futás során terhelte túl, és a mozgás befejeztével jelent meg a fájdalomérzet, de az is ugyan úgy előfordulhat, hogy túl agresszív nyújtással terhelte meg a szöveteit. Mivel aktív sportoló, mindenképpen el kellene menni egy vizsgálatra. Amennyiben járni tud, biztosan nincsen teljes szakadása, azonban a részleges szakadást annak fokozataitól függően hasznos lehet kezelni.
      A terápiás gyógymódok segítenék a regenerációt, ami önmagától pihentetéstől nem tud teljes értékűen kibontakozni. Lehet szükség kineziotape-re, gyógytorna feladatok széles skáláján található feladatokra, vagy épp lökéshullám terápiára. Persze az is lehet, hogy pusztán egy görcs állt be a lábába, melyet egy masszázzsal rendbe lehet tenni, de mindenképp érdemes előbb megvizsgáltatni, mert sok időt és pénzt spórolhat meg, ha jó úton indul el a gyógyulás felé.
      A Harmónia Centrumnak fő profilja a mozgásszervi problémák kezelése, ezért reméljük, személyesen is megtisztel minket bizalmával.
      Várjuk, hogy közösen dolgozhassunk Önnel a mielőbbi gyógyulásán

  4. Antal

    Üdv 2evvel ezelőt jobra fordultam viszont a talpam térdem nem mozdult csak roppant eggyet…nagyon fályt de elmult a 2 ev aladt 3 szor fajt. 2 3 napig…. A jobb terdem belsö oldalan van egy dudor és ha megerölretem faj amugy nem.Komoly doslog lehet?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Tisztelt Antal!
      Amennyiben ennyire ritkán jön elő a panasza, kifejezetten terhelésre, és pár nap alatt magától felszívódik, ezért nem gondolom, hogy komoly, azonnal orvosolandó panasz van a háttérben. Ettől függetlenül érdemes megnézetni a dudort egy szakemberrel, mert lehet egy teljesen független oka is a dudornak. Akkor is érdemes komolyabb vizsgálaton részt venni, ha új sportba kezdene, vagy nagyobb túrára készül, nehogy kiderüljön, hogy sérülékeny volt a térde.
      Szeretettel ajánljuk, hogy mielőbb járjon az egészségügyi kérdés végére, saját megnyugtatása érdekében.

  5. Csenteri Anna

    Jóestét
    Én 10 évig kézilabdáztam kb 3 éve hagytam abba és azóta sokszor fájt a térdem meg kattogott elmentem vele orvoshoz ott azt mondták porc kopásom van szedjek porc képzőt szedtem is egy darabig használt utánna már nem és egyik hétvégén öltözködés közben mikor 1 lábra álltam roppant a térdem és akkor alig bírtam lábra állni és azóta be van dagadva a fájdalom csillapító nem használ és ahogy mozgatom úgy egyfolytában kattog május 22.én megyek MR re csak kíváncsi vagyok hogy mi lehet a baj?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Csenteri Anna!
      A porckopás valóban egy kellemetlen állapot a térdben. Azt, hogy pontosan mi lehet a baj, elég nehéz megmondani távolról. Személyes orvosi viszgálattal talán valami közelebbit is tudunk mondani, amíg az MR vizsgálatra vár. Lehetséges, hogy az egy lábon állás pillanatában picit elmozdult a combcsontja a lábszárcsontján, és a porcfelszínen történt elváltozás, vagy a környező izmok, esetleg szalagok állapotában történt változás. A duzzanat és fájdalom mindenesetre egyértelműen, azt jelöli, hogy a térde pihentetést, jegelést, felpolcolást kíván. A további kezelés pedig annak tükrében fog kiderülni, hogy mi az oka. Ha jól veszem ki soraiból, ez már egy többhetes fájdalom. Én nem várnék a májusi MR-ig a fájdalomcsillapító kezelés megkezdésével. Mivel Ön is tapasztalta, hogy a gyógyszerek hatástalanok, talán érdemes lenne mozgásterápiával, vagy fizioterápiával próbálkoznia.
      A Harmónia Centrumban friss tudással és orvosi háttérrel megtámogatva gyógytornászaink számos alternatívát tudnának Önnek javasolni.
      Reméljük, mielőbb benéz hozzánk, amennyiben azt fájdalma engedi. Vagy inkább fájdalma megköveteli?
      Várjuk szeretettel

  6. Ordog helga

    Nekem mar mondhatom évek otta nagyon faj a jobb terdem hatulrol de nagyon muszak vegere mar nagyon faj ha le ulok a fellálas is nagyon nehez nagyon fajdalmas a terdeles este elalvás elot is mindig gondjaim vannak a terdemel!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Helga!
      Sajnálattal halljuk, hogy évek óta küzd térdfájdalmával! Itt az ideje, hogy tegyen valamit ellene!
      Jöjjön el orvosainkhoz szakmai véleményért, és gyógytornászainkhoz fájdalom enyhítő terápiás módok megismeréséért. Addig pedig puhítsa párnával a térdelést, és igyekezzen nyújtva pihentetni térdeit.
      Minél előbb segítséget kér, annál előbb megszabadulhat a kínzó hátulsó térdfájdalomtól.

  7. Kovács Anna

    Jobb térdem alsó külső fele fáj, főképpen kinyújtani nem enged a fájdalom. Érdeklődnék, hogy mi okozza? Válaszukat előre is megköszönöm. Tisztelettel,

    Anna

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anna!
      Köszönjük megtisztelő bizalmát felénk. Nem szeretnénk csalódást okozni, azonban ilyen kevés információval látatlanban nehéz meghatározni a térdfájdalma okát. Még pontos tippet adni is nehéz. Azonban adhatok olyan tippeket, amely mentén elindulhat a biztos diagnózis, és a gyógyulás felé. Amikor a nyújtás hatására észlel egy fájdalmat, de máskor, sem aktív hajlításkor, sem pihenve nyújtva tartásban nem jelentkezik a fájdalom, akkor izom vagy ín feszülésre gyanakodunk először. Persze az is fontos, hogy csak terhelés alatt, állva fáj a kinyújtás folyamata, vagy ülésben is fáj ha kinyújtja? De éjszaka nem fáj, ugye? Ha így van, akkor egyre biztosabb, hogy az egyik vagy több izom-ín lesz a ludas. Ha nem így van, akkor valami komolyabb ok is állhat a háttérben: porc, ízületi tok, szalag, meniszkusz, gyulladás…
      A térd külső felén több izom ina és kötőszöveti bőnye tapad, ezeket kell egyesével megvizsgálni: Milyen az izom ereje, milyen a nyújtottságuk, rugalmasságuk? Milyen tevékenységet végezhet napi szinten, vagy végezhetett a múltban Ön, amiért kialakult a panasz. Ezen kérdések megválaszolásával fog kiderülni, mit kell tennie a fájdalom megszűnése érdekében, és mit kell tennie majd a későbbiekben azért, hogy ne is jelenjen meg újra.
      A vizsgálatot alapvetően kérheti gyógytornász kolleginától, aki az izmok állapotát meg tudja nézni, azonban ha felmerülnek kapcsolódó tünetek, ízületi fájdalmak, nyugalmi gyulladásos jelek, vagy a kialakulást vizsgálva felmerül, hogy nem biztos a szövetek épsége, akkor mindenképp képalkotó vizsgálatra fogja felkérni, és a szakorvosi konzultációt fogja Önnek javasolni.
      Reméljük, segítettünk elindulni a gyógyulás útján!
      Amennyiben támpontjaink alapján felkeres minket, várjuk bejelentkezését, és a mielőbbi személyes találkozót!

  8. Takács Marika

    Kedves Harmonia-centrum.hu nekem fűben egy megbillenő lépés okozott belső oldali térd fájdalmat, nagyot roppant és azota nagyon fáj anap végére a bokámmal eggyütt be dagad és bizsereg az egész alsó lábszáram voltam egy orvosnál akit mindenki dicsér és adott valami injekciot most délelött de ugy érzem most még jobban fáj n tudom mit tegyek.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Marika!
      Köszönjük levelét! Bizonyára a sokak által dicsért orvos megfelelően járt el az Ön traumás sérülésének ellátásában. Érdemes megkérdezni orvosát, hogy normális-e, ha a kezelés másnapján fokozódó fájdalmat tapasztal. Sok kezelés ugyanis ezzel jár. Kezdetben rosszabbodik, ahogy beindulnak a gyógyfolyamatok, aztán elindul a javulás.
      Amennyiben azonban nem következik be a kívánt eredmény, mindenképp kérjen egy másodvéleményt. Például Dr. Hargitai Gergely ortopéd szakorvosunktól. Másodvélemény kérésekor mindig érdemes magával vinnie korábbi leleteit, kezelési papírjait, és összegyűjtenie fejben vagy írásban azokat a körülményeket és tüneteket, amiket a sérüléskor és azóta átélt. Ezek nagyon sokat segítenek abban, hogy az orvos megállapíthassa, mi zajlott le vajon az Ön testében, és mivel tudna a leggyorsabban segíteni a fájdalmai csökkenésében.
      Legyen türelemmel gyógyulásában, mert a testének egy nagy megrázkódtatás után időre van szüksége a talpra álláshoz.
      Reméljük Önnek a legjobbakat! Amennyiben szükséges lesz, keressen fel minket bizalommal személyesen is.

  9. Németh Zsolt

    Kedves Harmonia-centrum!

    Jó pár éve kézilabdázom!
    Szezon befejeztével, égő kissé nyilaló érzést érzek a bal térdem belső részébe. Járás közben szakaszosan, sportolás közben bemelegítés után egyátalán nem mutatja jelét a fájdalom. Fájdalom hátterében állhat komolyabb baj?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Németh Zsolt!
      Képalkotó és szakorvosi vizsgálat nélkül sohasem lehet kizárni a háttérben megbúvó bajokat. Itt persze az is jelentős információ, Ön mit tart komolyabb bajnak. Egy élsportolónak egészen más sérülések jelenthetnek komolyabb életszínvonal csökkenést, mint mondjuk egy alacsony mozgási intenzitással élő 60-70 éves személynek. Látatlanban egyelőre a térdízületének környezetében lévő számtalan szövet lehet a ludas a fájdalmáért.
      Javaslatom, hogy térdspecialistához forduljon a fájdalmával, amennyiben a következő szezonban biztonság érzetben szeretne a térdével kézilabdázni. Például a szerda reggelenként nálunk rendelő Dr. Hargitai Gergely ortopéd szakorvoshoz. https://www.harmonia-centrum.hu/dr-hargitai-gergely-ortopedus
      Valamint javaslom azt is, hogy a most induló pihenő időszakban tegyen meg mindent térde regenerációjáért nyújtás, masszázs és stabilizáló tornagyakorlatok segítségével. Megfelelő diagnózisát elhozva ebben gyógytornászaink, masszőreink lehetnek az Ön segítségére.
      Sikeres vizsgálatot és feltöltődést kívánunk!

  10. Viki

    Jo napot 2 ève kiment a tèrdem hàromszol , voltam rongenen es a csontnak es a porcnak nincs semmi baja ,haza kuldtek de azota is faj a belso fele sokszor orditani tudnek nem tudom kinyujtani teljesen mert irtora faj , neha be is dagad a csipo es nyilalo fajdalom mellet , mi lehet az oka?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Viki!
      Amennyiben valóban a 2 évvel ezelőtti sérüléssel kapcsolatos a térde fájdalma, akkor mindenképpen egy másik térd specialistától is véleményt kellene kérnie. Előfordulhat hogy észrevesz valamit amit korábban nem láttak a frissen sérült térd felvételein.
      Természetesen az is kiderülhet hogy valami újkeletű térd problémája van.
      Remélem mielőbb kivizsgálásra kerül vele, és megszabadulhat két éve kínzó panaszaitól. Amennyiben megfelelő szakember ajánlására is szüksége lenne, Dr Hargitai Gergely ortopéd orvosunkat ajánlanám. Bátran olvasson Róla a honlapunkon is.
      http://www.harmonia-centrum.hu

  11. Kispál Attila

    Tiszteletem! Lassan kb 3 hete fáj a térdem belső oldala. Nincs megdagadva, nem is kattog. Lassan két hete itthon vagyok hogy pihentessem. Nem vagyok orvoshoz járós, de a házi orvoshoz elmentem, kaptam kenőcsöt és gyulladascsökkentöt. Itthon kímélem, csak a lakásban mozgok akkor kibírható, de lépcsőzni nagyon nehezen megy, akkor nagyon fáj. Minimális fájdalommal de tudom gond nélkül hajlitani. 3 napja kenem és szedem a gyulladascsökkentöt de nem érzem hogy komolyabban javulna. Talán annyit hogy míg itthon vagyok és kímélem akkor kevésbé fáj. Köszönöm

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kispál Attila!
      Sajnálattal olvasom, hogy két három hete bent rekedt térdfájdalma miatt az otthonába. Különösen ebben a szép nyári időszakban nagy teher ez. Amennyiben a háziorvosa által ajánlott kenőcs és a pihentetés nem hozott eredményt, akkor érdemes lenne további vizsgálatokon részt vennie. A lépcsőzés fájdalma utalhat instabilitásra, szalag sérülésre, vagy porc problémákra is. Ajánlom szíves figyelmébe Dr. Hargitai Gergely térdspecialista ortopéd sebészünket. Az Ő szakmai tudása egy képalkotó vizsgálattal megtámogatva meghatározná a probléma okát, és közelebb vinné Önt az adekvát kezelési mód megtalálásához.
      Szeretné megtalálni végre a hatásos kezelési módot a térdére? Akkor jelentkezzen be mielőbb orvosi vizsgálatra. Ne várja, hogy csak a pihentetéstől rendbe jön a térde, és újra teljes értékűen tudja majd használni, mert lehet, hogy további hetek alatt se hoz majd eredményt.

  12. Anna

    Kedves Harmónia Centrum!
    12 éves fiam versenyszerűen futballozik. Kb. 4 hete szúró fájdalomra panaszkodott térde belsejében a belső oldal felől, és nem tudott kitámasztani rúgásoknál, mert „csuklott” a lába. (közvetlenül előtte tornán volt, és intenzív edzőtáborban, sérülésről nem tett említés. Kb 163 cm magas és 48 kg, heti 4 edzésre járt) MR vizsgálaton Schlatter-Osgood szindróma utáni állapotot véleményeztek, illetve Hofa-zsírszövet impingementet. Az orvos, akinél voltunk, az SO szindrómát elvetette, gyulladással kezelte. Két hetet pihent, szalagozták a térdét és 4 alkalommal lézer-terápiát is alkalmaztak. Edzésen azóta nem volt. Már járásnál, lépcsőzésnél nem fájdítja a térdét, igaz, óvatosan lép. Kocogni még nem tud, mert fáj közben a térde, illetve ritkán, de még csuklik. Combizom erősítő, illetve boka erősítő (boka süllyedés miatt) gyakorlatokat kezdtünk, mivel a fájó lábát kinyújtva, megfeszítve, lábfej pipában, nem tudja megtartani. Gyenge combizomzatot mondtak.
    A kérdésem az lenne, hogy a tünetek és az alkalmazott gyógymódok alapján normális-e, hogy még mindig fáj a térde, szükséges-e további vizsgálatok elvégzése, állhat-e olyan betegség a háttérben, amit az elvégzett vizsgálatok nem mutatnak ki. Továbbá a regeneráció, és az izomfejlesztés segítésére van-e gyorsabb (kiegészítő), koncentráltabb lehetőség 12 éves gyermek esetében, ami segíti a későbbi sérülések elkerülésében.
    Előre is köszönöm a segítségüket. Üdvözlettel: Anna

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anna!
      Köszönjük a bizalmát!
      Nagyon alapos és részletes a leírás, amelyet elküldött nekünk. Sajnos azonban nincsen olyan szakképzett személy az intézményünkben, akinek a segítségét kérhetném a kérdésének megválaszolásához. Ortopéd orvosunk ugyanis, aki egyébként a térdproblémák specialistája, nem foglalkozik gyermekkori panaszokkal és betegségekkel. A tanácsom az lenne Ön számára, hogy gyermek ortopédus, vagy sport ortopéd szakembert keressenek meg ezekkel az információkkal, leletekkel.
      Gyógytornászaink az alábbi hozzászólást tudták tenni: Ha jól értjük, a sportoló gyermek diagnózisa térd Hofa-zsírszövetének gyulladásos megnagyobbodása és fájdalom okozta funkcionális instabilitás és gyengeség. Erre a pihentetés, a fájdalom és gyulladás csökkentés módszerei javasoltak. Erre a felsorolt kezeléseken felül a jegelés vagy alternatív fizikoterápiás kezelés lehet még alkalmas. Sajnos azt nem tudjuk megítélni a leírtak alapján, hogy normális-e a gyógyulási üteme. Ahhoz személyes vizsgálat, folyamatos nyomonkövetés lenne szükséges, illetve konzultáció a diagnoszta és kezelőorvossal.
      Majd, amint a fájdalom engedi a mozdulatok elvégzését, a ráterhelést, megkezdődhet a gyógytornával a stabilitás és erő fokozatos visszaépítése lenne szükséges.
      A megelőzéshez annyi javaslatunk van, hogy a fiú figyeljen oda az alapos bemelegítésre és nyújtásra a jövőben. Sajnos az élsport túlterhelést jelent a térde számára, melyet elkerülni nem tud a rendszeres edzésekkel párhuzamosan, ezért a regenerációra különös figyelmet kell szenteljen.

  13. László

    Ülő helyzetben (vagy hajlított térddel) fájdalmat a térdben, ami kisugárzik a vádlira és a bal oldali csípőre is. Álló helyzetben a fájdalom enyhül és néha el is múlik. Mi okozhatja ezt?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves László!
      A térdízületről tudnia kell, hogy amikor a térd nyújtva van, a combcsontja és lábszárcsontja által alkotott ízületi felszínek lazán, kényelmesen elférnek egymás mellett. Köztük folyadék és 2 porcos lemezke található. Sok szalag, ín és ideg fut körülöttük keresztbe és oldalt. Minden szövetben vannak nyomást és vagy húzást érzékelő, és arra fájdalom jellel reagáló érzékelők.
      Amikor Ön behajlítja az ízületet, közelebb kerülnek a mozdulattól a csontvégek. Ha fokozódik a térd ízületen belül és környezetében a nyomás, akkor a mozgékony dolgok – mint bármilyen puha dolog, amire rátapos az ember – elkezdenek oldalra terjedni, ami pedig nem tud elmozdulni, az nyújtó vagy összenyomó hatás alá kerül.
      Alapvetően ha nincs fokozott folyadéktartalom a térdben, nincsenek sérült szövetek, és nincsen eltorzulva a mozgástengely, akkor erősen behajlított láb mellett is maximálisan tünetmentes a térd. Amennyiben van, ez a nyomódás vagy nyújtás olyan mértéket ér el, mely jelez fájdalommal.
      Az Ön térdében egyértelműen van valami hibás elem. Ennek megállapításához egy szakember számára részletes kérdésorozat megválaszolására, fizikális vizsgálatra lenne szüksége, esetleg akár egy képalkotó vizsgálatra is.
      Csatolmányban küldök Önnek egy kérdéssort. Amennyiben eljön hozzánk személyes vizsgálatra, kollégáink ilyen kérdésekkel fogják tudni leszűkíteni a számtalan lehetséges okot, arra a pár okra, amiket már érdemes megpróbálni tesztelni, és amire már tudnak ajánlani kezelési módszert, amire már tudnak becsülni várható gyógyulási időtartamot.
      Ne várja meg, amíg ez a tünet már nem csak ültében jelentkezik állandó jelleggel, amikor ez a kisugárzó fájdalom már nem csak a combig és lábszárig hatol. A kisebb panaszt egyszerűbb, gyorsabb, és olcsóbb kezelni.
      Reméljük a térdízület működését felvázoló leírásunk, és kérdéssorunk segít Önnek kicsit közelebb jutnia a saját teste és tünetei kiismeréséhez. S ezzel segítettük Önt abban, hogy egy szakember felkeresése esetén gyorsan és hatékonyan megtalálják a megoldást a térdfájdalmának megszűntetéséhez.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  14. Gizella

    Kedves Harmónia Centrum!
    56 éves Nő vagyok. Nekem 3 hónapja a bal térdem elkezdett fájni és rá pár napra be is dagadt. Röntgenen semmi elváltozás nem volt de leszívattak 37ml tiszta vizet a térdemből. Pihentetés és jegelés után se múltak a fájdalmaim. Flemac majd Rheosolon és condrosulf tablettát kaptam,de most sem múlik a fájdalom. UH vizsgálat: Mediális bursában kevés folyadék és benne belső echok is láthatók.
    Menésnél,lépcsőzésnél a térdem belső felén érzem a fájdalmat. Fekvésnél nehéz kinyújtanom és megemelnem mert rögtön belenyilall a fájdalom, így az éjszakáim is keservesek.Már nem tudom mi tévő legyek hova menjek a panaszommal. Segítségét előre is köszönöm!
    Üdv:Gizella

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gizella!
      Az Ön által leírt komplex térdprobléma megoldására Dr. Hargitai Gergely térdspecialista ortopéd-traumatolgóus sebészorvost ajánlanám. Kérem, keresse fel őt a 1055 Bp Markó utca 11 szám alatt található Harmónia Centrumban, hogy segíthessen megfejteni tédfájdalma valódi okát, és hogy együtt találjanak megfelelő kezelést a fájdalom megszűntetése érdekében.
      Személyes konzultációra időpontot a +36 1 2569 29 46 -os telefonszámon kérhet recepciónkon.
      Ne feletse el a konzultációra magával hozni minden – a térdével kapcsolatos – korábbi orvosi leletét, és képalkotó- vagy laborletetét.
      Szeretne megszabadulni több hónapja tartó panaszától?
      Bizakodó hívását várjuk!
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  15. Anna12

    Kedves Harmónia Centrum!

    Múlt hét pénteken egy rossz mozdulat miatt egy helyben való forgásnál elestem azaz a bal lábamba beakadt a jobb lábam .Teljesen kifordult a jobb lábam térdből.Felállni sokáig nem is tudtam.A jobb térd belső oldala fáj folyamatosan főleg pihentetèsre.A láblógatás vagy a lépés nehéz mivel nagyon nem akarja engedni a térd a hajlítást de csak egy bizonyoss pontig,utána már hajlik. Lépni csak a jobb láb külső élére tudok.
    Hétfőn orvoshoz fordultam a RTG semmit sem mutatott,de a fájdalom jellege megváltozott .A mai nap MR készült .
    Kérdésem az lenne,hogy zúzódás lehet vagy komolyabb gond van,meniscus vagy oldalszalag sérülés?
    Köszönettel : Anna12

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anna!
      Sajnos egy ilyen jellegű sérülés okozhat komolyabb sérüléseket a térben. Ahogy mondta, szalag vagy meniscus szakadás is elképzelhetető. Sokszor a röntgen vizsgálatok nem mutatják ki a sérülést, néha még az MR képen sem egyértelmű. Fontos lenne, hogy a leletét térd sérülésekben jártas szakembernek mutassa meg.
      Dr Hargitai Gergely ortopéd-traumatológusunk például kiemelkedő gyakorlattal rendelkezik. Keresse recepciónkat bizalommal vele kapcsolatban, vagy nézzen utána honlapunkon. http://Www.harmonia-centrum.hu
      Mindazonáltal reméljük, hogy friss térd panaszait csak a szerencsétlen esés következtében kialakult duzzanat okozza. Amig a vizsgalatokra vár, a lehető legtöbbet polcolja fel lábát, és hűsítse térdét naponta többször 15 percre.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  16. Attila

    Kedves Harmónia Centrum!

    41 évesen kezdtem futni. Több 10km-ert meghaladó futáson túl vagyok már, legtöbbször csupán izomlázszerű pár napon belül megszűnő fájdalom kíséretében. A legutóbbi két futásom alkalmával viszont történt valami. Mind a kettőt megerőltetten fejeztem be a teljesítőképességem határán. Ekkor kezdtem érezni a térdem belő hajlatát ahol a belső combizom a térdhez kapcsolódik. Folyamatos feszülő érzés érzek, mint mikor meg van rándulva egy izom és enyhe fájdalmat is a végén mint egy túlerőltetett nyújtásnál. Korábban küzdősportot folytattam és akkor rendszerint voltak túlerőltetett nyújtásaim. Ekkor éreztem először ilyen fájdalmat. A combom belső részénél az ágyékhoz közel volt is ilyenből eredő véraláfutásom. Akkor hajtan fel azzal a sporttal. Terveim közt szerepel még többet futni viszont. Jó gondolom, hogy nekem a nyújtással van problémám és a kötött belső combizmommal? Ön szerint elegendő lenne óvatosan de rendszeresen nyújtanon és megszűnne ez az irritáló érzés? Érdekes hogy csak olyankor érzem amikor a belső combizmom megfeszül.

    Kíváncsian várom tapasztalatait ebben a kérdésben!
    Köszönöm!

    Üdv,
    Attila

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Attila!
      Még egy szakmai tippet kaptunk a térdproblémájához.
      Fontos lenne ellenőriznie, hogy megfelelő-e a futócipője. Értse ez alatt azt, hogy a minősége vásárláskor megfelelő volt-e? Hogy nem-e túl öreg a cipő, túl kopott? Egy év tartós futás le tudja amortizálni a lábbelit. Illetve, hogy az Ön lábának az-e a megfelelő cipő? Különböző keménységek, és talp dőlések jellemzik az egyes futócipőket. Ezzel kapcsolatban sportboltok tapasztalt eladóit vagy edzőket érdemes felkeresnie.
      Az is előfordulhat, hogy Önnek van talpboltozatában valamilyen billenés, melyet sport talpbetéttel lenne szükséges korrigálni. Erről gyógytornászaink tudnak Önnek egy személyes számítógépes talpfelmérésen információt nyújtani.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  17. Faur Anna

    Tisztelt Harmonia Centrum!

    Egy hete tartó fájdalmat érzek mindkét lábamban, közvetlenül a térdem alatt a belső oldalon. Kicsit mintha duzzadt is lenne a terület. Múlt héten hosszú idő óta először futottam és lehet hogy megerőltettem a térdem. sajnos az elmúlt napokban nemhogy javult, de mintha rosszabbodott volna a helyzet. Csak akkor érzem, ha terhelek rá, tehát fekve egyáltalán nem fáj. viszont nyomásra is érzékeny. Nem tudom mit tegyek. Köszönöm a válaszát.

    Üdvözlettel,
    Anna

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anna!
      A hirtelen megnőtt terhelés bizony okozhat térdfájdalmat. Amennyiben az elmúlt héten a pihentetés nem hozta meg a várt eredményt, a fájdalomcsökkenést, mindenképp keressen fel egy ortopéd orvost. Például Dr. Hargitai Gergelyt nálunk a Budapest Markó utca 11. szám alatti Harmónia Centrumban. Addig is amíg a konzultációs időpontra vár, a pihentetést folytassa, igyekezzen nyújtni, masszírozni comb és lábszár izmait, és esténként hűsítse a fájó területet.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  18. Vass János

    Tisztelt Harmonia Centrum!

    1 hete fáj a jobb térdem belső oldala,ami mozgás közben jelentősen megnövekedik. Pihentetés után nem jelentkezik fájdalom,de ha felállok és járok akkor bizony sántikálva közlekedem. Az előzmény oldalt ülve a kanapén és a lábaimat kissé magam alá húzva olvastam és ezután már fájt a térdem. Oldalirányú térd mozgás esetében is jelentkezik a fájdalom. Fájdalom nélkül nem tudom teljesen kinyújtani a lábam.

    Köszönettel: János

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves János!
      Szeretne megszabadulni a leírt panasztól? Szeretné megtudni, mi áll a fájdalma hátterében, hogy legközelebb ha lehetséges, elkerülhesse a fájdalom megjelenését?
      Vegyen részt egy orvosi vizsgálaton, és személyre szabott kezelési tervet kap Tőlünk!
      Nem biztos, hogy az oldalt ülés önmagában elronthatta a térdét. Valószínűbb, hogy már volt valami kopás vagy gyulladás lappangóban, amit esetleg ez a kényelmetlen térdpozíció belobbantott. Ugyanakkor pontosat mindig csak alapos tapintásos és képalkotó vizsgálat után lehet mondani.
      Szívesen látjuk Markó utcai rendelőnkben.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  19. Vajda Ferencné

    10 napja elcsúsztam. A bal lábam a térdemnél kb 130 fokban hátrafordult, de visszatudtam egyenesíteni. Rövid időn belül megdagadt. De menni és némileg hajlítani tudtam. Estére rettentően bedagadt, feszült, majd napok múlva elkezdett színesedni.. Az rtg nem mutatott törést, így azt a javallatot kaptam, hogy pihentessem, jegeljem. És ha 3-4 hét után nem javul menjek vissza, mert lehet más sérült. Mivel véralvadásgátlót szedek a dr nő kizárta, hogy akkor megszúrja. Türelmesen pihentetem, néha kicsit tornáztatom. Előre-guggolás-elég jól hajlik már, de hátra fele még nem. Ami viszont a legnagyobb gondom, hogy felemelni nem tudom a lábam. Se fekve, se ülve. A másik lábammel emelem meg. Ennek mi lehet az oka? És meddig várjak, hogy a szakorvoshoz visszamenjek?
    Nagyon köszönöm.
    Vajda Ferencné

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Vajda Ferencné!
      Szerencse, hogy írt nekünk kérdést. A válasz: Mielőbb! Ne várjon lehetőleg egy napot sem szakorvos felkeresésével, mert a leírtak alapján biztosn történt valamilyen sérülés az Ön térdében, és annak már 10 napja.
      És kérem, ne gyakorolja a guggolást. Pihentesse napközben több órányit és jegelje akár óránként 5 percet. Ezt a javallatot kapta az Önt megvizsgáló orvostól is. Most csak az önellátáshoz feltétlenül szükséges mozdulatokat végezze, és szerintem ma-holnap érdemes lenne térdrögzítőt is beszereznie.
      Akár több hét lehet a gyógyulási ideje térdfájdalmának, mely időtartamot a mozgás csak egyre kibővít. Az egyetlen torna amit eseteleg végezhet, az hanyatt fekve egy lábbal történő biciklizőmozdulat a levegőben, jóleső mértékű térdnyújtással és térdhajlítással, mert ez segít a duzzanatot csökkenteni, de nem okoz nagy galibát az ízületben.
      Sajnos a friss duzzadt ízületekben sokszor a röntgen vizsgálat nem találja meg a hibát. Az is előfordul, hogy az MRI felvételen is rejtve marad. Ekkor pár nappal később, a duzzanat csökkenésekor ismételni szokás. Biztos vagyok benne, hogy amennyiben felkeres egy szakorvost, fogja javasolni a térd MRI vizsgálat elvégzését.
      Ajánlom szíves figyelmébe Dr. Hargitai Gergely ortopéd orvosunkat itt, a Markó utcai Harmónia Centrumban.
      Reméljük, mielőbb elindulhat a gyógyulás útján, a mi segítségünkkel, vagy más szaksegítséggel.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  20. Blanka

    Jó napot!
    2 évvel ezelőtt sport közben a jobb térdem oldalra fordult be dagadt nem tudtam lábra állni 2 napig ,azóta többször is kifordult és a belső oldala is fáj ,csak sétálni tudok ha fekvő helyzetben vagyok és fel emelem a lábam le teszem kattog.guggolást nem tudok,se futni
    Sántítok fél éve és ha többet mozgok másnap nem tudok lábra állni az ágyba is úgy tudok fekudni hogy a serult lábam törökülés helyzetbe helyezem a kezemmel rakom árébb másképp meg bolondulok a fájdalomtól mintha az egész csont el törne teljesen a sípcsontig a térdemből az izmok is meg szoktak meredni.félve lépkedek ,sántítva
    Nagy lehet a baj?18 éves vagyok:( félek a műtéttől..
    Mindem nap tornázok egészségesen étkezek
    De a lábamra nem tudok edzeni.és a fenekemnél is fáj a porc vagy a csont nem tudom pontosan ,keményen nem tudok ülni
    És sokaig sem mert egyből bele hasít mintha törne el alig birok fel kelni😭 Válaszukat köszönöm🥰

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Blanka!
      A fiatalság és egészséges táplálkozás aligha képes megvédeni Önt egy esetleges szalagszakadástól. Márpedig a 2 évvel ezelőtt történt esemény ezt is okozhatott, ha ennyirenem mlik a panasza. Nem említette, akkor elment-e szakorvoshoz, de feltételezem az írásból, hogy nem nézték képalkotóval a térdét. Még most sem késő pótolni a vizsgálatot, bár ennyi idő elteltével az elszakadt szalagokat már nemigen lehet műtétileg helyreállítani. Ezt persze egy szakorvos tudja igazán megmondani Önnek. Orvosunk ülési panaszival kapcsolatos kérdésére is választ tudna adni.
      Térd instabilitása okozhat felsorolt tüneteket. A kezelés egészen biztosan tartalmazni fog gyógytornát. A kérdés, amire a doktor úrtól választ kell kapjon csupán annyi, hogy mikor kezdhető az erősítő-stabilizáló torna, és milyen intenzitással haladhatnak majd a gyógytornászunkkal.
      Kívánjuk, hogy a vizsgálat könnyen orvosolhaó problémát találjon panaszai hátterében.
      Bejelentkezik Dr. Hargitai Gergely térdspecialista ortopéd orvosunkhoz vizsgálatra?
      https://www.harmonia-centrum.hu/elerhetoseg
      Jobbulást kívánunk Önnek, s bízunk benne, hogy szakembereinket választja.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  21. Norbert

    Üdvözletem!
    Évek óta “kattog” a térdem a megyek.
    Nem fáj ezért nem foglalkozom vele igazán.
    Mi lehet ez? Fordulhat rosszabbra?
    Üdv.
    Norbert

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Norbert!
      A térd kattogás bizony annnak a jele, hogy valami nem tökéletes az ízületben. A forgómozgást végző csontok nem harmonikusan működnek. Ennek több oka lehet. Fizikálisan megjelenő elváltozások, izom működési hiányosságok.
      Hosszú távon bizony lehetnek majd következményei. Azonban amíg nincs más tünete, nem szükséges orvoshoz rohannia. Kezdjen el odafigyelni alsó végtagjára. Ellenőriztesse le talpboltozatát számítógépen talpvizsgálattal, Beszélje át egy személyi edzővel vagy még inkább gyógytornásszal, hogy milyen fizikai aktivitásokat végez, mi a napi rendszerességű mozgása, akár legyen az lépcsőzés a lakásába, vagy több órás vezetés. Kezdjen el ideális mozgásokat végezni, mely tartalmz erősítést és nyújtást minden comb és lábszár izomra.
      Mindezekkel talán a katogásnak is véget vethet, de mindenképp tudatosságot nyer a teste felett, és így jobban meg tudja előzni a térdproblémák kialakulását, elfajulását.
      Számíthat gyógytornászainkra mind a felmérésben, mind a tanácsadásban.
      Amennyiben elnyerte tetszését szakszerű válaszunk, jelentkezzen be gyógytornász konzultációra hozzánk!
      Üdvözlettel:
      A Harmónia Centrum csapata

  22. Bene Gábor

    Üdvözlöm! A bal térdemet ha behajlítva tartom pár percig utána alig tudom kinyújtani! Ilyenkor hátul a hajlatban érzek erős fájdalmat. Ilyenkor szép lassan kinyújtom és utána nincs vele semmi gond. Futás vagy guvgolás közben sem fáj, de ilyesztő h néha alig tudok vele felállni. Mi leget a probléma okozója?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Bene Gábor!
      Térdpanaszával kapcsolatosan ami biztosan jó hír, az az, hogy a tipikusan „térdgyilkos” mozgások, a guggolás és lépcsőzés nem jelent Önnek gondot, így a porcfelszín vagy szalagsérülések meglétének kockázata kisebb az Ön esetében. A térdhajlati fájdalom és a nehezített kinyújtás azonban még több betegség tünete is lehet, ezért mindenképp érdemes lenne egy ortopéd orvoshoz ellátogatnia személyes konzultációra. Ott az előzmények átbeszélése és a fizikális vizsgálat segítene az orvosnak eldönteni, melyik betegség okozhatja a tüneteit. Amennyiben szükséges, képalkotó vizsgálattal fogják megerősíteni a gyanút. Ez után pedig kezelési tervet fognak Önnek javasolni.
      Figyelmébe Dr. Hargitai Gergely térspecialista ortopéd-traumatológiai sebészünket ajánlanánk, aki szerdánként délelőtt rendel a Markó utcai Harmónia Centrumban.
      Bejelentkezni hozzá személyes konzultációra az info@harmonia-centrum.hu e-mailcímen, vagy telefonon tud +3612692946.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  23. Tamás

    Tisztelt Harmónia Centrum!
    Érdeklődni szeretnék, hogy mire számíthatok. 35 éves vagyok, pénteken a szokásos kocogásom harmadik kilométerénél furcsa szúró, kellemetlen érzés támad a bal térdem alatt. Jobbnak láttam megállni és hazasétálni, ekkor még csak futómozdulatnál éreztem, séta közben nem. Hazaérkezés után felpolcoltam, pihentetem, de mikor legközelebb fel akartam állni már alig bírtam ráállni, egyáltalán járni. Azóta is pihentetem, jegelem, járni tudok (25mg Cataflammal), de egy idő után megerőltető és fájdalmas. A térdem belső oldal alatti rész nyomásra kopogtatásra rendkívül fájdalmas, különösen egy ponton ez látható a mellékelt képen.

    https://photos.app.goo.gl/MDoFXPvXU496rqZD9

    A cipőm jó, időben cserélem őket és a technikára is figyelek, de eddig (sőt egyáltalán) nem tapasztaltam még ilyen fájdalmat, terhelésest is csak ritkán. Előre is köszönöm a választ.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás!
      A legjobbakkal is megesik, hogy testük megelégel valamilyen terhelést. Az Ön esetében is bizonyossan valamely mozgásszervi alkotóelem fáradásáról van szó, hiszen mozgás közben jelent meg, és azóta is a mozgás fokozza a fájdalmát. Amennyiben korábban még nem tapasztalta, lehet, hogy ez az egyetlen futás váltotta ki, és pár hét pihenéssel-jegeléssel-esetleg stabilizáló segédeszközzel vagy tape alkalmazásával rendeződni is fog. Azonban rendszeres sportemberként az is előfordulhat, hogy egy hónapok alatt alakuló panasz most csúcsosodott ki. Ez esetben pedig kezelés nélkül nem fog magától megoldódni a gond. Legyen az porc vagy meniscus probléma, szalag sérülés, ín körüli gyulladás, vagy izom probléma. Bíztató, hogy lilulás, elszíneződés nincsen a fotón.
      Ahhoz, hogy pontosabb diagnózist tudjon felállítani az orvos, a leírtak és a fénykép sajnos nem elegendő. Mozgásvizsgálat, tapintásos vizsgálat, szükség esetén képalkotó leletre lehet szükség, hogy kiszűrje, az Ön esetében a porc, a szalag, vagy az izmos-inas szöveteket szükséges-e kezelésbe venni.
      Javasoljuk ezért, hogy amennyiben ez a hétvége is kevés ahhoz, hogy fájdalma legalább a sétálásból eltűnjön, akkor a jövő hét folyamán keressen fel egy térdspecialistát, ortopéd orvost.
      Szívesen ajánlanám figyelmébe Dr Hargitai Gergely ortopéd orvosunkat, aki kifejezetten térdpanaszokkal foglalkozik sokat. Hozzá sajnos 11-én délelőtti rendelésére már csak tartalékosként tudom felírni, amennyiben igényt tart rá. Illetve ha nem talál megfelelő szakorvost a jövőhéten, akkor 18-án szerdán délelőtt még több szabad helyet is ajánlhatok a rendelésében.
      Kívánom azonban, hogy a pihenés meghozza a kívánt fájdalommentességet. Amennyiben jövő hét elejére a járás már panaszmentessé válik, a terhelés újraindítása előtt érdemes térde stabilitását, térdkörüli izmainak feszességét, izomzatának egyenletes erőeloszlását teszteltetni egy gyógytorna edzés alkalmával. Előfordul ugyanis, hogy a megborult szöveti egyensúly miatt terheli rosszul a térdízületét, melytől nem védi meg a rendszeresen cserélt profi futócipő sem. Gyógytornász konzultációban és kezelésben is a segítségére lehetünk?
      Hívja recepciónkat bizalommal időpontért: https://www.harmonia-centrum.hu/elerhetoseg
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  24. Mezwi Bernadett

    Tisztelt…..
    Lassan már 3 hete faj a jobb terd belső része es olyan mintha a csont fajna hajlitásnal is es kinyujtasnal is faj es beis van duzzadva ön szerinz mi okozhazja még fiatal vagyok 26 éves) es nm is sportolok nm remlik hogy beutottem volna.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Bernadett
      A térd teherhordó ízületként nagy terhelésnek van kitéve, és sokféle oka lehet az Ön által leírt tüneteknek.
      Általában azt tudjuk javasolni, hogy ha a panasz jelentkezésétől számított egy hétig nem csökken a fájdalom, és nem múlik a duzzanat, akkor feltétlenül érdemes megmutatni legalább a háziorvosnak, de inkább egy ortopéd szakorvosnak, aki tapasztalt tüneteinek a részletes megkérdezése és a fizikális vizsgálat után már többet tud mondani. Az is lehetséges, hogy valamilyen képalkotó vizsgálatra (röntgen, MRI, ultrahang) lehet szükség a pontos diagnózis meghatározásához.
      Ha pedig három hete nem csökken a fájdalom, akkor menjen el legalább a háziorvosához.

  25. Fink Éva

    Tisztelt Harmónia Centrum!
    Az én térdem évek óta”fájdogál”. De pár hónapja felálláskor alig tudok elindulni. Aztán lassan elmúlik. Éjszaka ha oldalra fordulok szintén jelentkezik a fájdalom. Ha hanyatt fekszem nem fáj. Mi lehet a probléma?
    Köszönöm ha válaszolnak!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Fink Éva!
      Röntgen-kép híján nehéz megmondani, hogy inkább ízületi kopás vagy
      más, inkább reumatikus jellegű lehet-e a gond. Mivel a fájdalom
      súlyosbodott az utóbbi hónapok alatt, érdemes lenne megmutatnia egy
      szakembernek a térdét, hogy még most megállítsa a panaszokat, és ne
      jusson el egy esetleges térdműtétig. Munkatársaink közül dr. Hargitai
      Gergely ortopéd szakorvos szakosodott a térdízületre, ő mindenképpen
      tud segíteni. Itt olvashat utána az önéletrajzának:
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-hargitai-gergely-ortopedus.
      Reméljük, nála megtalálja a kérdéseire a megnyugtató választ!
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  26. Kaló Béláné Zsuzsanna

    Tisztelt Harmónia Centrum!
    Tavasz óta egyik napról a másikra azt tapasztaltam, hogy ha megteszek pár száz métert és főleg emelkedésnek felfelé gyengeséget és erőtlenséget érzek a lábaimban, meg kell állnom pihenni és úgy tudok tovább menni. Hozzá teszem, hogy egy örök mozgó ember vagyok, -76 éves – mindig gyorsan közlekedtem, magam művelem a kis kertemet. A házi orvosom először érszűkületre gyanakodott, de a szakorvos gyenge érszűkületet állapított meg, és javasolta, hogy menjek el gerincröntgenre. A röntgen eredmény 5. ágyéki csigolyám 7 mm-el előrecsúszott. Járok gyógytornászhoz és otthon is csinálom de nem sok eredény mutatkozik, viszont kb. egy hónapja amikor jöttem egy kicsit hosszabb útról hazafelé, éreztem, hogy az emelkedőn már alig tudok menni és másnapra – ez egy hónappal ezelőtt történt – megfájdult a térdem és a térdem belső oldala fáj és amikor rálépek a lábamra akkor is érzem, sőt pár napja alig tudtam ráállni. Most szedem a Midetont és kevésbé fáj nappal, de amikor lefekszem és oldalra fordulok , pár perc mulva szörnyű, erős hasogató fájdalom jelenkezik. Mivel nehezen tudok a hátamon aludni, szörnyen szenvedek, nem tudok elaludni és amikor visszafordulok a hátamra, 1-2 percen belül elmúlik és nem fáj. Szeretném megkérdezi, hogy mi lehet a baj, szalagszakadás esetleg? Vagy valami más, nagyon szépen megköszönném a válaszukat, üdvözlettel Kaló Béláné

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsuzsanna!
      Nagyon dicséretes az aktivitása, egészségre való törekvése.
      Megnyugtató, hogy érrendszere korának megfelelően egészséges, első sorokat olvasva én is arra kezdtem gyanakodni, hogy ott bújik meg a kórok.
      Sajnos igen, a 4.5. ágyéki csigolyák az emberek majd kétharmadának instabil, és panaszt okoz. A fájós derékszakaszt egy célzott torna meg tudja erősíteni. A torna során éreznie kell, hogy a hasizmainak bekapcsolására, a köldök behúzásra végig ügyelnie kell. Ha ilyen feladatokat kap, akkor jó úton haladnak a gyógytornászával, csak idő kell a megerősödéshez.
      A fő panasza ha jól értem, nem is az, hogy a derékbetegségből eredően időnként meg kell pihennie járáskor, hanem a térdfájdalom. Mely egy hónapja kínozza, és az éjszakai alvását is megnehezíti.
      A térdet eleinte pihentetni, sokat felpolcolni, és jegelni javasoltam volna, bár még most is érdemes kipróbálni, hogy esténként 5 percre konyharuhába csavart hideg dolgot terít rá. Az elbeszélése alapján nem gyanakodnék szalag szakadásra. Az azért járt volna egy hirtelen behasító érzéssel már a nehéz séta közben, és elszíneződött volna a térde. Ön csak másnap kezdte fájlalni a térdét, ezért inkább tlterheltségre, gyulladásra gyanakszom első körben. Ezért igyekezzen valamilyen gyulladás és fájdalomcsillapító kenőccsel kenegetni, és nem sokat terhelni. Inkább ülve vagy fekve mozgassa át többször. Ha a gyógytornászát megkérdezi, biztosan mond pár könnyed gyakorlatot Önnek a térdére is.
      Ami az alvási panaszt illeti, azt gondolom, a térde azért fáj oldalt fekve, mert ha alul van, rá nehezedik a másik láb, ha felül van, akkor meg kényelmetlenül lóg. Próbálja ki ma éjszaka, hogy mikor aludni tér, egy hatalmas párnát betesz az enyhén hajlított combjai-térdei-lábszárai közé, és úgy fekszik oldalt. Tapasztalataim szerint ez segíteni fog. Másik alternatíva, hogy ha csak hanyatt kényelmes a térdének, de a hátának az nem, akkor hanyatt fekvésben tegye a nagy párnát, vagy feltekert takarót a térde-lábszára alá, mert így a csípőjében lesz egy kis hajlás, ami ellazítja a gerincét.
      Remélem, hogy a leírtak segíteni fogják a fájdalom enyhülését. Bízom benne, hogy jó kezekben van gyógytornásza mellett. Amennyiben mégis úgy érzi, nem tudnak hatékonyan együttműködni, tudja, hogy a Harmónia Centrumban bármely hétköznapra foglalhat időpontot a mi gyógytornászainkhoz.
      Továbbá ha térdpanaszai nem enyhülnek ezen javaslatok hatására sem egy két héten belül, akkor érdemes felkeresnie egy ortopéd szakorvost, mert megbújhat valamilyen krónikus betegség is a térdfájdalom mögött, például térdízületi porckopás, mely mondjuk eddig is jelen volt a térdében tünetmentesen, de a legutóbbi túra aktiválta a fájdalmat. Ortopéd orvosainkhoz is be tud jelentkezni a recepciós telefonszámon (+36 1 269 2946 ) vagy válasz emailben.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  27. Horváth Zoltán

    Tisztelt Harmónia Centrum!

    Pár hónapja, télen, hoszabb kihagyás után futni kezdtem. Kb két hónap után fel kellett hagynom vele, mert a bal térdem belső oldalán elég kellemetlen fájdalmat éreztem. Nem futás közben, hanem egyéb helyzetekben, pl este alváskor, vagy csak úgy, ha mentem. A dolog szép lassan, hónapok alatt el is múlt. A tegnapi napon egy nagyon rövid túrát tettem egy dombos vidéken. Ott, egy kb 45 fokos lejtőn, oldalvást haladva, éreztem, hogy nyomás helyeződik a térdem belső felére. Estére visszatert a fájdalom, mára a sántikálás. Arra gyanakszom, hogy ( a futás is hegyes, dombos területen zajlott) a nem sík talajon való mozgáskor, az oldalirányú erőhatásokat nem tolerálja a térdem. Tisztában vagyok vele, hogy így nehéz bármit is mondani, és célszerű lenne szakorvosnak megmutatni. A mostani helyzetben ez sajnos nem egyszerű, úgyhogy megköszönném, ha valami meglátásuk lenne a problémával kapcsolatban. 50 éves vagyok, futás nélkül még meglennék, de a túrázást nem szeretném feladni. Válaszukat előre is köszönöm!

    Tisztelettel: Zoltán.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Horváth Zoltán!
      Elolvastam és megértettem panaszát. Térdfájdalma gátolja mozgása szabadságát, ám a jelenlegi egészségügyi leterheltség és járványveszély miatt nem tud kihez fordulni. Amennyiben Úgy véli, magán szakrendelésre eljönne, mert itt kisebb a találkozások mértéke, a Harmónia Centrumban jelenleg van két Ortopéd szakorvos.
      Amennyiben magánrendelőbe sem szívesen jön egészségi állapotának védelme okán, vagy más miatt, azt is megértjük. Van valami, amit Ön is megtehet egyedül így eső körben. Tesztelje, hogy a térdét segédeszkozzel stabilizálva jobban bírja-e a terhelést. Ha igen, akkor valószínűleg ezek átmeneti használata és térdstabilizáló torna gyakorlása elegendő lehet a fájdalom elkerüléséhez. Ha nem segít a térdstabilizáló eszköz sem a fájdalommentes mozgásban, akkor valamiféle regenerációs kezelésre is szüksége lenne. Ez azt jelenti, hogy nem tudja elkerülni az orvosi diagnózis felállítást, és a kezelővel való találkozásokat. Fizikoterápiák közül a lökéshullám kezelés az, amelyet nagy valószínűséggel alkalmazni lehetne, de biztosat csak a diagnózis és vizsgálat után mondhatunk.
      Milyen külső stabilizáló eszközre gondolok? A legegyszerűbb egy jó minőségű, jó méretben kiválasztott térdrögzítő. Legyen oldalról merevítős és lehetőleg térdkalács felett nyitott. Ugyanakkor a térd hajlását ne korlátozza kifejezetten. Segédeszköz boltokban többet is tudnak segíteni.
      A kineziotape is hatásos lehet stabilizálásban. Ez egy hétig képes fennmaradni a bőrön, nem zavarja a víz, és a bőrön át segíti azokat az izmokat és ízületi régiókat, amik érintettek. Ennek felhelyezéséhez azonban szakemberre lesz szüksége. Gyógytornászaink ebben tudnak a segítségére lenni, ha személyes találkozásra időpontot foglal.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  28. Anita

    Jó estét! Szeretném véleményét kérni, 10 éve mutottek keresztszalag szakadás miatt. Idáig nem volt panasz. Viszont 1 hónapja kB olyan érzésem volt mintha oldalra kiugrana a térdem de fájdalmam csak másodperces volt, viszont kB 1, 5 hete eljezdett fájni is a térdem és egyre rosszabb lett az Mr eredményem alapján nincs eltérés, odáig jutottam hogy már alig bírok menni nem tudom behajlitani a lábam és nagyon fáj. Orvoshoz jövő héten megyek. Köszönöm se

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anita!
      Az orvosi konzultáció mindenképp támogatott lépés.
      A gyógyulási folyamatoknak általános szabálya az, hogy a fájdalmat lehetőleg kerüljük, mértékét csökkentsük. Az Ön esetében amíg nem ismert, hogy mi váltja ki ezt a hirtelen jött fájdalmat, addig az akut fájdalmak esetén bevethető tanácsokat tudjuk csak adni: Napi többszöri felpolcolás, fáslival vagy térdrögzítővel való stabilizálás és kompresszió, hűsítő borogatás vagy jegelés vékony törülközővel elválasztott bőrfelületen.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  29. Noémi

    Jo estét kívánok! Nekem a jobb terdemet gipszeltek par éve aztán ki derült, hogy nincs törés, egyre rosszabb lett el telt pár év es körülbelül 4 éve műtötték artroszkoppal, de azután sem lett jobb mivel nem az volt a baja amire műtötték voltam másik orvosnál torna stb.. Mert MR azt mutatta, hogy térd kalács el csúszásom van aztán idén egyszer ugyan úgy be akadt és mar szinte minden nap fáj, fekvés, menés, lepcsőn le menni is, gugolas mikor faj eles nyilalo érzés vagy par percig tart vagy akár egész nap tudom megyek orvoshoz csak gondoltam hátha okosabb leszek előre is köszönöm a válaszát.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Noémi!
      Természetesen rejtélyes ügyeknél mindig az orvost hívjuk segítségül. Én az Ön történetében sokkal inkább lennék kíváncsi, hogy a torna amit az el hibázott műtét után javasoltak Önnek, hogyan zajlott. Hiányolom például a nyújtásokra, kötőszöveti oldásokra vonatkozó utalásait. Egy patella lateralizácio például nem fog javulni kizárólag comb erősítő gyakorlatoktól.
      Én úgy gondolom, a meglevő orvosi leleteivel gyógytornászunkat lenne érdemes felkeresnie. Ő konzultáció után a már korábban kijelölt terápiát, a tornát ellenőrizné és egészítené ki, hogy hatékonyabban oldhassa térd panaszát. Ezen kívül segíteni tudna térd kímélő testhelyzetek es mozdulatok elsajátításában.
      Nincs veszíteni valója, mert ha mozgás fáj, mozgással kell gyógyítani! Passzív kímélővel, vagy aktív egyensúlyozóval, de mozgással.
      Igaz ez porckopásra, baker cystára, szalag sérülésre, és izom-ín feszülésekre.
      Várjuk jelentkezését!
      https://www.harmonia-centrum.hu/pakular-nora-gyogytornasz
      Üdvözlettel
      Harmónia Centrum

  30. Katalin

    Jó estét kívánok!

    Bal térdem belső felében jelentkezik fájdalom pár napja. Pihentetésnél élénkebb, mint járás közben. A kérdés biztosan korai, de hátha kapok kiinduló tanácsot. Köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Katalin!
      Kérem, fogalmazza meg pontosan a kérdést, mire szeretne választ kapni térdfájdalmával kapcsolatban?
      Üdvözlettel
      Harmónia Centrum

      1. Erik

        Jó napot Kívánok!
        Pár napja futás után, a térd hajlatomban feszítő érzést vettem észre és fájdalmat. Illetve látható es tapintható egy görcsös csomó merevség is. A fájdalom mar enyhül, de a görcs jelen van. Mi tevő tudok lenni ? Lehet túlságosan megterheltem?
        Köszönöm

        1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Erik!
          Akut fájdalom esetén 2 dolgot tehet. Egyrészt lehet türelemmel 7-10 napig, és várhatja, hogy a fájdalma mellett a görcse is fokozatosan enyhüljön, hála szervezete öngyógyító folyamatainak. Közben pihentetéssel, enyhén hajlított térd felpolcolásával, kenőcsökkel segítheti a regenerációt, és viselhet térd rögzítőt. Vagy elmehet traumatológus orvoshoz, ha a tünetei futás közben hirtelen, esetleg rossz mozdulatot követően jelentek meg.
          A térd hajlatban érzett csomó akár baker cysta is lehet, de akár más okból más helyen felhalmozott folyadékot is érezhet csomónak. Erre kizárólag mozgásszervi szakorvos tudna választ adni, személyes, kézzel történő vizsgálat után.
          A legszerencsésebb esetben valóban csak túlzottan meghajtotta izmait. Melyek közül főleg a hátsó combizmokat és hátsó lábszár izmokat gyanúsítanék, mivel ezek inai közelítik meg legjobban a térd hajlat területét. Ha esetleg hajlamos elhanyagolni a nyújtásokat, talán ideje óvatosan elkezdeni. 20-30 másodpercig kitartva, a NEM TÚL FÁJDALMAS, de azért feszülő véghelyzetet.
          Bízom benne, hogy tudtam hasznos tanácsot nyújtani az Ön számára.
          Amennyiben ortopéd – traumatológus szakorvos segítségére van szüksége, vagy gyógytornász – gyógymasszőr támogatását kérne a gyógyuláshoz, recepciónk áll rendelkezésére.
          Üdvözlettel
          Harmónia Centrum

  31. H.Andrea

    Tisztelt Oldal! Folyamatosan járok rheumatologiara, volt már mágneses és rend kezelés, de nem H csökkene, hanem egyre jobban fáj a bal térdem belső, elülső része éjszaka. Napközben is érzem, de egyáltalán nem fáj. Ha lefekszem akkor kezdődik, hiába teszek párnát a két térd közé. Röntgen alapján enyhe kopás van, de ennek nem lenne szabad okozni ezt a minden éjjel jelentkező fájdalmat. Kérem ha lehet adjanak iránymutatást merre induljak, mert már több hónapja nem alszom csak egy-egy órákat. Köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Andrea!
      A legjobb, amit tanácsolhatok, hogy másik orvost is keressen fel, hátha friss szemmel találnak gyulladást beazonosító jeleket.
      De megpróbálkozhat azzal is, hogy leleteivel felkeres gyógytornászt, és a segítségével térdstabilizáló gyógytornába kezd, hátha az izmok-inak rendbetételével enyhülnek az éjszakai panaszai is.
      Mindkettőben tudnak szakembereink a segítségére lenni, ha felkeres minket. Időpontot recepciónk tud adni. +36 1 269 2946
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  32. Bata József

    Jó estét! Szeptember óta fáj a bal térdem belső része. Akkor fáj a legjobban, amikor fekvésből vagy ülésből felkelek és elindulok. József

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves József!
      Ez a fájdalom több diagnózist is rejthet. Ennek pontos kivizsgálására Dr Hargitai Gergely szakorvosunkat ajánlanám. Amennyiben a mozgásindítás után bejáratódik a láb, gyulladás is lehet a háttérben, de azért az ízületek – szalagok állapota is közrejátszhat. Valamint ha mozgásszerveiben semmi nem ad okot a fájdalomra, akkor javasolni fogják Önnek az ér és ideg rendszer kivizsgálását.
      Személyes orvosi kivizsgálásra időpontot a recepciónk tud Önnek adni.
      Árainkról itt tájékozódhat: https://www.harmonia-centrum.hu/araink

  33. Bede Gáborné

    Jó napot kívánok!
    Hat hete eltört a sípcsontom, pont a térd alatti részen. Egy hét gipsz után, térdortezist kaptam amit öt héten keresztül hordtam, két hétig teljesen kifeszítve, utána 40 fokra lett beállítva.
    Miután levették, azt mondta a dr.-úr h. fokozatosan terhelhetem, viszont a térd felett bal oldalon nagyon bedagadt. Sajnos nem tudom behajlítani a lábamat, mert feszül, és fáj. Mi lehet az oka?
    Előre is köszönöm a választ.
    Anikó

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anikó!
      Amikor heteken át elmerevítve van a térde, majd 40 fokig engedik a mozgást, akkor bizonyos szövetek megfeszülnek és vagy ellustulnak, az ő egyéni jellegüktől függően. Ezek a feszességek és gyengeségek napi szintű gyakorlással, hetek alatt térnek vissza eredeti állapotukba. Az elmúlt 10 nap alatt már sokat változhatott az állapota a korábban leírtakhoz képest, azonban ha továbbra is ezt érzi, hogy nem tud fájdalommentesen élni, nem tudja a térdét a régi megszokott mértékben mozgatni, és gyengült az ereje, akkor Önnek a fokozatos terhelést érdemes lenne gyógytornász segítségével elkezdenie.
      Budapesti mozgásszervi magánrendelőnkben tudunk Önnek időpontot adni, amennyiben recepciónkat telefonon hívja az alább feltüntetett számok egyikén.
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  34. Zsákovics Elvira

    Tisztelt Harmónia Centrum Blog!
    Közel egy éve pár méter futást követően éles szúró fájdalom jelentkezett a jobb térdemben, s minden jobb lábas lépéskor „kopogott” a térdem a futás során. Emelkedőn, illetve lépcsőn való járáskor az első jobb lábas lépéskor szintén roppant a térdem, de más tünet akkor nem jelentkezett. A futást, meredek emelkedőket próbáltam akkor kerülni, hátha magától rendbe jön a térdem. De pár hónappal később amikor futnom kellett újból jelentkezett az éles fájdalom és a ropogás, valamint aznap többször nyugalmi állapotban is jelentkezett fájdalom, égő érzés a térdem belső oldalán.
    Reumatológus porcerősítőt írt fel, három havi adagon túl voltam, amikor ortopédiai kivizsgálást megelőzően megpróbáltam futni, hogy friss információkat tudjak mondani az állapotomról. Futáskor a kopogás megmaradt, de fájdalom nem jelentkezett közben. Valamint amikor jobban behajlítom a térdem – mondjuk legugolok – akkor a térdemben mintha az egyik csont „ugrana” amikor állok fel. (Olyan, mint mikor az izomban van egy csomó és a kezünk „ugrik” a csomónál ahogy végig húzzuk rajta.) Hosszabb vezetést követően érzek kisebb fájdalmat a térd belső oldalán nyugalmi állapotban is.
    Kivizsgálásokat követően kiderült, hogy mediális meniscus szakadásom van (hátsó szarvnál horizontális, belső harmadán flap). Arthroscopos műtétre várok, de elbizonytalanodtam a műtét szükségességében tekintettel arra, hogy nincs állandó erős fájdalmam és a térdem is teljes mozgástartományban tud mozogni. Azért gondoltam, hogy a műtét lehet számomra a jó megoldás, mert tavaly erős fájdalom jelentkezett futáskor és az MR kimutatta a problémát és a leendő képzésem, munkahelyem miatt szükséges, hogy tudjak futni. Ugyanakkor lehet, hogy nem teljes a tudásom a műtét előnyéről, hátrányáról, nincsenek tapasztalataim a témát érintően.
    Pár napja voltam manuál- és mozgásterapeutánál, aki megállapította, hogy a talpboltozatom és bokám nem megfelelő állásából kifolyólag a térdem másképp áll, mint kellene s a belső oldali izomzat is gyengébb a kelleténél. Igaz, hogy ez nem segít a porc sérülés gyógyuláson, de segíthet a kezelés, hogy ne legyen újabb sérülés a nem megfelelő térdmozgásból kifolyólag.
    Szeretném kérni tanácsukat, hogy orvosi tapasztalataik alapján az esetemben előnyösebb lenne a műtét, mint várni vele? Most még a műtét során könnyebb lenne a meniscus helyreállítása, mintha várnék addig, amíg rosszabbodik az állapotom? Magától is helyrejöhet a meniscus?
    Előre is köszönöm válaszukat.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsákovics Erika!
      Alapos állapotleírást küldött nekünk, azonban szakorvosaink ilyen kérdésben véleményt kizárólag személyes vizsgálat alapján tesznek. Így tehát például dr. Hargitai Gergely térdspecialista ortopéd traumatológus sebész orvosunk valamely szerdai rendelésén tudja Önt fogadni ez ügyben. Magánrendelésének ára 29.500 Ft, mely- ma már kivételesnek számító módon – 25 perces konzultációt, fizikai állapotfelmérést, és kezelési javaslat nyújtást foglal magában.
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  35. Daradics Patrik

    Üdv.
    Június elején műtötték a jobb térdemet,belső oldalon lévő meniszkusz porc szakadás miatt,letört egy kis darab amit ha igaz kiszedtek.Mellete van egy térdkalács alatti úvegporc sérülésem amire az orvos azt javasolta ,porcerősítővel,kollagénnel és hialuronsavval lehet kezelni.
    A probléma a következő : a belső oldalon lévő műtéti bemetszés alatt kb térd közepétől keresztbe haladva lefele a térd aljáig körülbelül 2-3 cm részen nyomásra , érintésre érzékeny fájdalom tapasztalható.Mozgás közben annyira nem érzékeny,nem érezhető.
    Mütét után 3-4 hettel is tapasztaltam de abban bíztam hogy elmúlik,probáltam kulsőleg kezelni,de hatástalannak bizonyult.
    Ülő pozícióban jobban érezhető.
    Vajon a beavatkozást elvégző orvos hibázhatott?
    Esetleg másról lehet szó?
    Választ előre is köszönöm!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Daradics Patrik!
      Ahogy mondja, néha előfordulhat hiba is, de az is lehetséges, hogy nem rehabilitálódtak rendesen a térd körül lévő izmok/inak/szalagok, és ennek is betudható a fájdalom, ezért ezekkel kell első sorban foglalkozni, hogy a térd körüli fájdalom szűnjön. Első sorban azt ajánlanám, hogy próbáljon meg konzultálni sebészorvosával erről a problémáról, mivel Ő ismeri a térd problémájának előzményeit, valamint a műtét körülményeit. Ha nem kap megfelelő megoldást, akkor szívesen várjuk Dr. Hargitai Gergely térdspecialistánkhoz egy konzultációra, ahol esetleg egy másik szemszögből kapna megoldást a problémára:
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-hargitai-gergely-ortopedus
      Ha pedig az izmok/ inak épségét szeretné részletesebben megnézni, akkor Pakulár Nóra alsó végtag specialista gyógytornászunk tudna segíteni Önnek a probléma megoldásában és javításában:
      https://www.harmonia-centrum.hu/pakular-nora-gyogytornasz
      Tisztelettel:
      Harmónia Centrum

  36. Horváth Kriszta

    Üdv Kb 2 hete egy rossz mozdulat során, jobb térdem belső oldalán fájdalmat éreztem, és hallottam egy pattanó hangot is. Másnapra enyhén a térdem belső oldala megduzzadt. Voltam vele orvosnál is. Röntgen nem készült. Diagnózis : Dist.LCM gen.l.d. Javaslat szerint kímélni kell, jegelés, lábfelpolcolás, fájdalomcsillapítás. Duzzanat másnapra lement, viszont a térdem belső oldala meg mindig fáj/érzékeny Járni tudok, és le is tudok guggolni, de érzem a térdem belső oldalát. Minden sport tevékenységet felfüggesztettem, ami nagyon hiányzik. Tanácsokat szeretném kérni, hogy hogyan tudnám a gyógyulási időt lerövidíteni? Válaszukat köszönöm. Üdv Kriszta

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Horváth Kriszta!
      Köszönöm kérdését. A diagnózis szerint belső térd szalag húzódását szenvedte el lába a rossz mozdulat során. Az nagyon jó jel, hogy a duzzanat lement, és a fájdalom is csillapodott a polcolás és jegelés hatására, de megértem hogy még zavarja a maradék fájdalom és érzékenység is.
      A gyógyuláshoz mindenképpen hozzá tud segíteni még pár dolog.
      Első sorban a kineziológiai tapasz használata, amit gyógytornász helyez fel elsősorban. Ez egy természetes módon működő tapasz, amit különböző szalagok/izmok/ízületek mentén ragaszt fel egy szakember, így picit megtámogatva a sérült területet, ami így hamarabbi gyógyuláshoz vezethet:
      https://www.harmonia-centrum.hu/kineziologiai-tapasz-felhelyezese
      Másodikként ajánlanám Önnek a személyre szabott gyógytornát alsó-végtag specialista gyógytornászunkkal Pakulár Nórával, aki az Ön sérülése és fájdalma alapján dolgoz ki egy gyakorlatsort, amit nálunk el tud sajátítani, majd otthon végezni, ami visszaerősíti térdét az eredeti állapotába, így gyorsítva a gyógyulást és a sportba való mielőbbi visszatérést:
      https://www.harmonia-centrum.hu/terd-gyogytorna
      Harmadik dolog ami még tud segíteni az a személyre szabott Jantó-féle talpbetét, amit hordva a térde, bokája és egész alsó végtagja jó szögben terhelődik, így a belő térd nem kap annyi terhelést, így csökken a fájdalom is, hamarabb meggyógyul a terület:
      https://www.harmonia-centrum.hu/talpvizsgalat-talpbetet-keszites-kerdesek
      Ha további kérdése van írjon vagy hívjon minket nyugodtan.
      Mielőbbi fájdalommentes járást kívánunk Önnek
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  37. Tóth Gáborné

    Jó napot kívánok! 2012-ben volt egy térdműtétem porcleválás és ínszalag nyúlás miatt. 7 hónap volt, mire helyreálltam teljesen. Gyógytornák, fizikoterápiás kezelések, több fajta. Még otthonra is vettünk gépet. Na ez 10 évig probléma mentes volt. Most már nagyon fáj. Voltam több helyen ortopédián, reumán, sebészeten, traumatológián. Mindenhol adják a sok sz@rt, aminek értelme nincs. Már több mint 1 éve járok, és egyre jobban fáj. Plusz egy pár napja a térdhajlatomban egy elég méretes duzzanat van. Fáj, feszít néha viszket.

    Ezzel mit tudnék kezdeni, vagy hova tudnék fordulni? 33 éves vagyok. Nagyon el vagyok keseredve…
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tóth Gáborné!
      Leírása alapján lehet, hogy egy Baker ciszta rontja a térd helyzetét és mozgását, ami helytelen terhelés vagy túlterhelés miatt tud kialakulni a térdhajlatban fájdalmat okozva.
      Jöjjön el Dr. Hargitai Gergely térdspecialistánkhoz, aki nap mint nap hasonló problémakörrel találkozik centrumunkban. A nálunk lévő orvosok mindig természetes módszerekkel próbálják megoldani a térdfájdalmat, amennyire lehetséges.
      Gyógytornászaink is tudnak segíteni akár kineziológiai tapasz felhelyezésével, térd erősítő tornával, valamint egyéni talpbetét készítéssel is.
      Töltse ki térdfájás okai kérdőívünket, amely ötletet adhat hogy mitől kezdett most el megint fájni a térde:
      https://www.harmonia-centrum.hu/terdfajdalom-okai-kerdoiv
      Mielőbbi térdfájdalommentes járást kívánunk

  38. Szekely Erzsebet

    Szép napot kívánok! Már 3 hónapja fáj a jobb térdem belső fele! Elmentem szakorvoshoz, készítettek röntgen felvételt. Porckopást állapítottak meg és gyulladást. Kaptam gyógyszeres kezelést majd injekciót a a térdembe gyulladás ellen. Nem javul egyet sem, nem tudok járni annyira fáj, pihentetés közben is fáj, lüktet. Porckopástól lehetséges, hogy ennyire fájjon? Mit javasol, hogy milyen vizsgálatot csináljak?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Székely Erzsébet!
      Sajnálattal hallom fájdalmát. Igen, sajnos lehet porckopástól ilyen mértékű fájdalom. Esetleg egy MRI felvétel részletesebben mutatja, hogy esetleg okozhatja-e más is a gyulladást, mint porckopás. És egy labor vizsgálat, ha esetleg nem volt mostanában mutatja, hogy más okozhatja- e a szervezetében lévő gyulladást.
      Eljöhet hozzánk Dr. Hargitai Gergely ortopéd főorvosunkhoz, aki térdspecialista, és legtöbbször tud segíteni a hasonló fájdalmak megszüntetésében. Ha szeretne időpontot hívjon minket bizalommal.
      Töltse ki a térdfájdalom okai kérdőívünket, hátha ez is rávezeti, mivel javíthat még a problémán:
      https://www.harmonia-centrum.hu/terdfajdalom-okai-kerdoiv
      Mielőbbi fájdalommentes járást kívánunk Önnek
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  39. Tóth Gabriella

    Jó estét kívánok!
    7 hete volt egy artoszkópos térdműtétem, mozaikplasztikát végeztek.
    1 hete kezdtem terhelni, de sajnos torna közben és séta közben is kattog a térdem. Nem társul fájdalom a hanghoz. Minden hajlított mozdulatnál hallható, ez problémát jelent?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tóth Gabriella!
      Jó hogy fájdalmat nem tapasztal, és mivel 1 hete kezdte el terhelni, a kattogás ilyenkor még normális, mivel próbálnak helyére mozogni az izmok/inak/szövetek. Akkor van baj, ha fájdalommal társul a kattogás, de leírása alapján nincs fájdalom, úgyhogy ez jó jel.
      Azért kísérje figyelemmel a kattogást, és ha megy kontrollra, akkor azért mondja el kezelőorvosának, és beszéljék át az ezzel kapcsolatos részleteket.
      Mielőbbi panaszmentes járást kívánunk Önnek

  40. Bíró Péterné

    Jó estet kivánok.

    1 éve volt terd műtetem. Idő közönkent faj. De a problemam hogy a ted belsoreszen lefele van egy pont a szarkapocs mellet hogy tapintasra a külső boka csont faj.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Bíró Péterné!
      Javaslom konzultáljon az orvossal, aki a térdét műtötte, mivel lehet hogy a műtétnél történt valami sérülés, ami miatt fájhat a külső boka csont.
      Ha szeretne, eljöhet másodvéleményért Dr. Hargitai Gergely ortopéd főorvosunkhoz, aki térd specialista, és szokott tudni magyarázatot adni ezekre a dolgokra személyes vizsgálat és leleteinek átnézése után.
      Töltse ki a térdfájdalom okai kérdőívünket, ami esetleg rávezetheti a probléma okára:
      https://www.harmonia-centrum.hu/terdfajdalom-okai-kerdoiv
      Mielőbbi panaszmentességet kívánunk Önnek.
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  41. Himer József

    Szép napot kívánok!
    Közel 10 éve gyalogolok általában heti egy alkalommal. / nem szabályosan, inkább intenzív séta/. Ma már alkalmanként 40 km-t teszek meg. Legutóbb ( 2 napja) hazafelé jövet éreztem, hogy nincs rendben a térdem. Azóta pihenéskor nem érzek fájdalmat, viszont ha felállok, intenzíven fáj a bal térdem belső oldalán a térdkalács alatti terület. Nyomkodással úgy érzem, hogy térdkalács alatt a belső oldal és az elülső közötti részből ered a fájdalom. Duzzanat nem látszik.Egy két perc járás után „majdnem” megszűnik a fájás. Lépcsőzésre viszont akkor is fáj. Túlsúlyos vagyok /170 cm és 100 kg/
    Mit lehet a hátterében? Mit tanácsol? Várjak, vagy érdemesebb már most orvoshoz fordulni?

    Válaszukat előre is köszönöm:
    József

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Himer József!
      Mindenképpen érdemes egy kép alkotót csinálni a térdéről, MRI-t vagy Ultrahangot javasolok. Ez lehet ugrótérd probléma is (az ín gyulladása a térdkalács és az alatta lévő lábszárcsont között), de lehet porc vagy szalag probléma is. Ezt képalkotó tudja majd pontosan kimutatni, amit már el tud vinni az orvoshoz, hogy tudjon az adott problémára megoldást ajánlani. Az orvos is jobban tud kezelési tervet ajánlani, ha látja mi történik a térden belül.
      Jöjjön el Dr. Hargitai Gergely térdspecialista ortopédusunkhoz, aki csak térdekkel foglalkozik nálunk, így fog tudni segíteni a problémán.
      Centrumunkban megtalálható a lökéshullám terápia, ami szokott tudni segíteni, valamint egyedi talpbetét is, a probléma okozójától függően.
      Ezek mellett ajánlom, hogy töltse ki a térdfájdalom okai kérdőívüket, ami rávezetheti a probléma okára:
      https://www.harmonia-centrum.hu/terdfajdalom-okai-kerdoiv
      Mielőbbi fájdalommentes járást kívánunk Önnek
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

Hozzászólás a(z) Anna12 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük