Népbetegség a cukorbetegség

A cukorbetegség egyre jellemzőbb népbetegség, és hazánkban is mintegy másfél millióan lehetnek az érintettek. Kb. 700-750 ezer emberre tehető a felismert cukorbetegek száma. A nemzetközi felmérésekből pedig azt is tudjuk, hogy ugyanennyi lehet azoknak a száma, akiknél már kialakult a diabétesz, de még nem tudnak róla, vagy pedig ugyan még nem alakult ki a cukorbetegség, de hajlamosak a betegségre, és fokozottan veszélyeztettek.

Ezek a számok, és az előrejelzések is azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben tovább emelkedik majd a cukorbetegek száma és aránya. Ezért nagy szerepe van a diabétesz időbeli felismerésének, a szűrésnek és a megelőzésnek, az egészséges életmód fontosságának is. Ennek keretében 2014-ben indította el a Magyar Diabétesz Társaság az országos szűrést, és ebben állapították meg, hogy kb. 7%-ra tehető jelenleg az ismert cukorbetegek számaránya hazánkban.

A szakemberek előtt már évtizedek óta tudott, hogy örökölhető a cukorbetegségre való hajlam. A diabétesz a leggyakoribb anyagcsere betegség. Kialakulásában pedig nagy szerepet játszik az egészségtelen életmód, a kevés mozgás és az egészségtelen táplálkozás, ami elhízáshoz vezet. Ebből a szempontból pedig egyenesen tragikus az a tény, hogy a magyar lakosságnak közel kétharmada elhízott vagy túlsúlyos.

Rendszeres szűrés nélkül (ami már meg van szervezve, és jól működik pl. Olaszországban) többnyire véletlenül fedezik fel a cukorbetegséget valamilyen más betegséggel kapcsolatos vizsgálat során.

A cukorbetegség kialakulása

Szervezetünknek inzulinra van szüksége ahhoz, hogy a vérben lévő szőlőcukrot a sejtek képesek legyenek felvenni. Az inzulin egy, a hasnyálmirigyben termelődő hormon. Ha ez a cukor hasznosulásához létfontosságú hormon nem elegendő mennyiségben vagy pedig hibás összetételben képződik a szervezetben, akkor a normális érték fölé emelkedik a vércukorszint. Ez azért van, mert az alacsony inzulinszint miatt a sejtek nem képesek a cukrot a vérből felvenni. Az inzulinhiány miatt a vérből a szőlőcukor nem a sejtekbe épül be, hanem a vizelettel kiürül a szervezetből.

cukorbetegseg tünetei

Mikor beszélhetünk a cukorbetegségről? Olvassa el figyelmesen!

Cukorbetegségről akkor beszélhetünk, ha az éhgyomorra mért vércukorérték tartósan 7,0 mmol/l vagy pedig magasabb érték, és étkezés után 2 órával 11,1 mmol/l vagy pedig magasabb.

  • Ha a vércukorszint éhgyomorra 6,1-6,9 között van, akkor a vércukorszintet károsodott éhgyomori vércukorértéknek nevezzük. Ha étkezés után 2 órával a vércukor értéke 7,8-11,1 mmol/l között van, akkor ez a csökkent cukortoleranciát jelzi. A vércukorszintnek ez a két eltérése még nem cukorbetegség, de már fokozott kockázati tényezőt jelentenek.
  • Ilyenkor kell mindenképp megváltoztatni az életmódot, és az étrendet, mert ennek hatására még jó esély van a vércukorszint javulására. Ekkor még időben vagyunk ahhoz, hogy jó esély legyen a cukorbetegség megelőzésére.

Melyek a cukorbetegség okai?

A kialakulás oka szerint a diabétesz két típusát különböztetik meg az orvosok.

2-es típusú cukorbetegségnél

A 2-es típusú vagy másképpen időskori cukorbetegség 40 év felett jelentkezik. A cukorbetegek döntő többsége, kb. 90%-a ebben szenved. Kialakulásában az örökletes tényezőknek is fontos szerepe van. Kiváltó oka pedig elsődlegesen az egészségtelen életmód és az elhízás. Termelődik inzulin a szervezetben, de nem elegendő mennyiségben.

Az elégtelen inzulin termelés miatt általánosan jelentkezik a hasi elhízás. A cukorbetegség kialakulásának elején a vércukorszint nem emelkedik, mert a megromlott szőlőcukor hasznosulást a hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel kompenzálja. A minőséget azonban csak ideig-óráig lehet helyettesíteni mennyiséggel. Ezt a felfokozott inzulin termelődést csak egy ideig képes a hasnyálmirigy biztosítani, ezért idővel a hasnyálmirigy fokozott inzulin termelése elégtelenné válik az inzulinrezisztenciához képest. Ilyenkor alakul ki a szőlőcukor intolerancia (a panaszos nem ehet cukros ételeket), ezt követően pedig a cukorbetegség.

A megemelkedett vércukorszint mellett jellemző még a diabéteszre a magas koleszterin (vérzsír) szint és a magas vérnyomás is. Ez a veszélyes hármas így együtt az érelmeszesedés fokozott kockázatát hordozza.

A cukorbetegség kezelésében alapvető fontossága van az életmód változtatásnak, a rendszeres mozgásnak és a cukormentes étrendnek.

1-es típusú cukorbetegségnél

1-es típusú cukorbetegség esetén a hasnyálmirigyben található inzulintermelő sejtek teljesen vagy jelentős mértékben károsodtak, ezért az inzulin termelődés nagymértékben csökken vagy pedig meg is áll. Ilyenkor az inzulint mesterségesen kell biztosítani a beteg egész életén át. Ez az autoimmun betegség általában a harmincadik életév előtt jelentkezik, de bármikor kialakulhat. A cukorbetegeknek mintegy tíz százaléka tartozik ide.

A cukorbetegség lényege az elégtelen inzulin termelődés, illetve elégtelen inzulinhatás, ami megakadályozza, hogy a sejtekbe a vérben lévő cukor beépüljön. Számos olyan betegség, genetikai szindróma van, ami az inzulin termelődését vagy a hatását akadályozza. Az így kialakuló diabéteszt nevezzük másodlagos cukorbetegségnek. A leggyakoribbak ezek közül a hasnyálmirigy betegségek. A hasnyálmirigy gyulladás okozta cukorbetegség a leggyakrabban az alkoholizmus következtében alakul ki, de a hasnyálmirigy epekövesség miatti gyulladása is okozhat diabéteszt.

Néhány gyógyszer, pl. antipszichotikumok vagy szteroidok szedése is okozhat másodlagos cukorbetegséget. A terhesség alatt is kialakulhat cukorbetegség, ami a szülés után elmúlhat.

Melyek lehetnek a cukorbetegség tünetei?

Erős szomjúságérzet

Erős szomjúságérzet, megnövekedett folyadékfogyasztás, fokozott folyadékvesztés: A vérből a sejtek helyett a vizeletbe kiválasztódó cukor nagy mennyiségű folyadékot köt meg, és vizelethajtóként működik. Nem ritka az sem, hogy a diabéteszben szenvedő napi 4-5 litert vizel. Emiatt aztán értelemszerűen jóval több folyadékot is fogyaszt.

Anyagcsere zavara

Anyagcsere-zavarokat okoz a leggyakoribb anyagcsere betegség. Nem olyan meglepő ez.  A kevés mennyiségben termelődő vagy rosszul hasznosuló inzulin miatt a vérben lévő szőlőcukrot a sejtek nem képesek megkötni, ezért emelkedik meg a vércukorszint, és lesz magas a vér cukortartalma. A sejtek nem jutnak az életfontosságú szőlőcukorhoz, miközben a vérben kórosan felhalmozódik. Emiatt van az, hogy a diabéteszes – főleg akkor, ha még nem tud a betegségéről sokat eszik, mégis fogy.

Étvágytalanság

A megemelkedő vércukorszint ugyanakkor fokozott fáradékonyság, étvágytalanság és hirtelen fogyás formájában is jelentkezhet.

Különféle fertőzések

Gyakori tünet a fertőzésveszély fokozódása, a húgyúti és a bőrfertőzések. A még fel nem ismert cukorbetegségben a sejtek és szövetek cukortartalma megnő. Ez kedvez különféle gombák és baktériumok elszaporodásának, egészséges szint feletti kialakulásának. Ráadásul az immunrendszer gyengülése miatt a szervezet még kevésbé tud ezek ellen védekezni, és emiatt jelentősen megnő a gombás bőrfertőzéseknek bakteriális fertőzéseknek a veszélye.

Sebesedés a lábon

cukorbeteg láb seb

Cukorbeteg láb seb. Előzze meg talpa sebesedését talpa gondos ápolásával. Több mint 800 fekélyes seb kezelésének tapasztalatával mondjuk Önnek, hogy sokkal könnyebb megelőzni talpa, lába sebesedését, mint kezelni a mély fekélyes sebet

A cukorbetegség gyakori tünete a sebesedés, a nehezen gyógyuló sebek megjelenése az alsó végtagon és a rossz sebgyógyulás.

Mik lehetnek a diabétesz szövődményei?

Az egészségtelen életmód okozta 2-es típusú cukorbetegségnél a vércukorszint csak lassan emelkedik, ezért a szervezet fokozatosan alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. A hasnyálmirigy a rosszul hasznosuló inzulin miatt több inzulint termel. A tartósan magas vércukorszint azonban a sejtekben és szövetekben lévő fehérjéket károsítja. A kezdeti időszakban azonban semmiféle panaszt nem okoz.

Gyakran előfordul az, hogy nem is a tünetek jelentkezése vezet el a cukorbetegség felfedezéséhez, hanem a szövődmények jelentkezése miatti vizsgálatok során derül ki a betegséget kiváltó diabétesz. Ilyenkor pedig már késő, a diabétesz előrehaladott állapotban van, már szövődményt is okozott, nem lehet visszafordítani a folyamatot.

1.Veseelégtelenség

A jelentkező szövődmények elsősorban a vesét és a szemet támadják meg. A túl későn felfedezett diabétesz veseelégtelenség kialakulásához vezethet.

2. Látás romlása

Fokozatosan romolhat a látás, ami vaksághoz is vezethet.

3. Keringés zavara

A megemelkedett vércukorszint károsítja az érfalat is, ami elsősorban az alsó végtagon, a lábon okoz vénás és artériás keringési zavarokat. A sebesedés pedig gyakran vezet lábszárfekély talpfekély kialakulásához.

Az érfalak károsodása, a fokozott érelmeszesedés miatt megnövekszik az agyvérzés és a szívinfarktus kockázata is.

4. Az idegek érzékelésének zavara

neuropátiás láb

Neuropátiás láb az idegek érzékelésének tompulásával, majd elvesztésével

Az idegek károsodása – diabéteszes neuropátia – érzéskiesésekben, a fájdalomérzékelés csökkenésében jelentkezhet.

5. Egyéb szövődmények

Fokozott izzadás, szapora szívverés, hasmenés vagy székrekedés is jelentkezhet a cukorbetegség következtében.

Nem lehet túlhangsúlyozni a szűrés, a rendszeres vizsgálat szükségességét. Az időben felfedezett cukorbetegségnél az életmód és az étrend megváltoztatásával is kordában tudja tartani a vércukorszint emelkedését.

Ön milyen tüneteket tapasztal magán? Vagy már valamilyen szövődmény jelentkezését észleli?

  • Nem lehet elégszer hangsúlyozni cukorbetegség kialakulását fokozó kockázati tényezők a túl kevés mozgás, és az egészségtelen táplálkozás veszélyeit.
  • A szövődmények jelentkezésekor már nem lehet visszafordítani a folyamatot, de ma még mindig többet lehet tenni a megelőzés érdekében, mint holnap.

Bármilyen tünetet észlel, keresse fel háziorvosát panaszával!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük