A túlsúly egy felhasznált mentsvárként az önvédelem kommunikációs eszköze is lehet. Talán azért szedi fel a túlsúlyt, mert a felszedett plusz kilókkal is meg akarja védeni magát a külvilággal szemben. Vagy talán önmagával, önmaga kishitűségével szemben.
Mi állhat a túlsúly hátterében?
Aki túlsúlyos, az a plusz kilókkal is védi magát, és igyekszik ezekkel a további kilókkal is távol tartani magát a környezetével szemben. Talán önbizalomhiánya miatt érzi kevésnek magát ahhoz, hogy bátran ki merjen állni önmagáért, bátran fel merje vállalni önmagát, nemcsak saját maga, hanem mások előtt is. De mivel ezt nem meri megtenni, ezért a felszedett túlsúly kilói mögött, mintegy megerősítve önmaga megtépázott önbizalmát, és felturbózva, megnagyobbítva magát többnek, nagyobbnak láttatja magát a valóságosnál.
Ezzel saját maga előtt is erősebbnek, hatalmasabbnak gondolhatja magát, és a környezete előtt is valós önmagához képest erősebbként, nagyobbként léphet fel. A felszedett túlsúly kilói az önvédelem és az önbecsülés növelésének eszközei.
Talán nem is tudatosan szedi fel a plusz kilókat, de tudat alatt mégis egyfajta megerősített, önbizalmat növelő páncélként tekint hájból font védőbástyájára.
A gyenge lábakon álló önbecsülés, és a bizonytalan önbizalom környezettel és a bizonytalan jövővel és történésekkel szembeni stresszelésére stresszevéssel keres, és talál is átmeneti megoldást.
Milyen lelki okok állhatnak a lerakódott plusz kilók hátterében?
A stresszelésre bevetett stresszevés kezdetben valóban stresszoldó hatású, hisz az evés közben felszabaduló boldogsághormon a dopamin dolgozik. Amikor eszünk, akkor tápláljuk a testünket, és erősítjük a tudatunkat is.
- Evéskor nem érzünk bizonytalanságot, frusztrációt, félelmet, bánatot.
- Nem szorongunk, hisz tápláljuk magunkat.
- Az evés testünk táplálásán keresztül erősíti énképünket is. Egyfajta pótszerként, pótcselekvésként erősíti az önbizalmunkat. Legalábbis egy határig mindenképp.
Ez a határ azonban előbb-utóbb mindenkinél eljön, és nem biztos, hogy képes lesz felismerni, hogy hol is van az önképét és önbizalmát erősítő evésnek a határa. Sőt szinte biztos, hogy nem tudja felismerni a határt, hisz éppen a környezetétől, az ismeretlen újtól, a bizonytalan váratlan helyzetektől való félelem miatt érzünk késztetést az evésre, a túlsúly felszedésére, komfortzónánk javítására, megerősítésére.
Amikor eljön a társadalmi megítélés miatti határa túlsúlyunk növesztésének, akkor nemcsak fel kellene ezt ismerni, ami már önmagában is felettébb nehéz, hanem emellett még ki is kellene lépni addig megszokott tevékenységünkből, a túlzott evésből, vagyis ki kellene lépni addig kialakított kényelmes komfortzónánkból.
Ez a komfortzónánkból való kilépés viszont még a magabiztos, önbizalommal teli embereknek sem megy olyan könnyen ám. Miért menne könnyedén az önbizalomhiánya miatt evésbe menekülő embernek. Bizony nem is megy. Nemhogy könnyedén nem megy, hanem a legtöbb esetben sehogy sem megy.
Pedig érdemes lenne kilépni a túlsúly lelki okai miatt magára felszedett plusz kilók okozta hamis biztonságérzete által kialakított komfortzónájából. A túlsúly lelki okai ellen félelmei felvállalásával, kishitűsége leküzdésével, a megszokott komfortzónájából való kilépés bátorságával tudna fellépni.
- Csak az a nagy kérdés, hogy mikor jut el ennek a felismeréséhez.
- A másik nagy kérdés pedig az, hogy van elég ereje ahhoz, hogy a felismerésen túl saját maga kishitűségét legyőzve képes legyen ezért tenni is.
Azért olyan nehéz ez, mert a túlsúly kilóinak védőbástyája mögé bújni egyszerűnek, könnyűnek tűnik az önbizalomhiányban szenvedőnek. Ugyanakkor ő is, mint mindenki vágyik a másokkal való kapcsolatra is. Márpedig ha maga köré védővonalat húzva a túlsúly kilóiból, elzárkózik a környezetétől, akkor nemcsak jobban fogja tudni megvédeni önbizalomhiányos énjét, hanem ezzel együtt sokkal nehezebben tud számára fontos kapcsolatokat teremteni. Ez a védőburok mögé bújás kelletlenül megkapott velejárója.
A túlsúlya páncélja mögé búvó emberben is ez a kettős vágy viaskodik állandóan. A kapcsolatok kialakításának vágyával szemben bizonytalan énünk biztonságának megvédése viaskodik. A kérdés az, hogy közülük melyik fog tartósan vagy éppen átmenetileg felülkerekedni. A külvilággal szembeni védekezés mellett ugyanis a kapcsolatok meghitt figyelmességére, mások gondoskodására és a szeretetre is vágyunk.
Ha a minket fenyegető külvilág számunkra rossz dolgaitól elzárjuk magunkat, akkor ezzel szükségszerűen megnehezítjük a számunkra kívánatos kapcsolatok kialakításának és elmélyítésének a lehetőségét is. Amilyen nehezen tud áthatolni a minket fenyegető veszély, ugyanolyan nehézségekbe ütközik az önzetlen baráti közeledés és a gyöngéd szeretet őszinte és hátsó szándékoktól mentes kifejeződése is.
Ha tehát saját maga bizonytalansága miatt plusz kilókra épülő biztonsági zónát alakít ki maga körül, akkor ezzel nemcsak megvédi, hanem egyszersmint el is zárja magát a környezetétől.
Ebben a helyzetben pedig valóban az a kérdés, hogy tényleg ezt szeretné-e?
Mit tehet a túlsúly lelki okai ellen?
Ha gyengének érzett önbizalma elől nem a bezárkózásba menekül a túlsúly kilóinak páncélja mögé, hanem felvállalva önmagát, akár önmaga gyengeségeit is megmutatva, és bátran vállalva, akkor talán jobban kiadja magát, de egyszersmind szerethetőbbé és emberközelibbé is válik. Olyan emberré, aki felvállalva önnön gyarlóságait és hibáit, könnyebben talál utat a másokkal való meghitt kapcsolathoz.
Persze nem könnyű felvállalni, és mások előtt kimutatni a gyengéit, de ha olyan emberek előtt teszi ezt, akiket ismer már valamennyire, akkor számíthat arra, hogy ők nem fognak visszaélni ezzel, és cserébe ők is jobban meg fognak nyílni Ön előtt.
Ha pedig mások is jobban megnyílnak, akkor nem csak Ön adja ki magát, vállalva a gyengéit, hanem mások is ugyanezt teszik az Önnel való kapcsolatukban. Ekkor pedig van esélye olyan emberekkel még közelebbi kapcsolatba kerülni, akik éppen azokon a területeken különösen erősek, amelyeknek Ön éppen a szűkében van. Ha pedig ez így van, akkor máris olyan együttműködő szövetségesekre tehet szert, akikkel együttműködve máris sokkal nagyobb eséllyel tud fellépni a még ismeretlen külvilággal szemben.
Tehát az a legnagyobb kérdés, hogy elfogadja-e Önmagát olyannak, amilyen valójában, és jobban megnyílik mások előtt azért, hogy meghittebb kapcsolatra és együttműködőbb szövetségesekre tegyen szert, vagy pedig bezárkózik a plusz kilók védőbástyája mögé?
- Az a kérdés, hogy elfogadja-e Önmagát olyannak amilyen, vagy megpróbál magabiztosabbnak, erősebbnek feltűnni?
- Az a kérdés, hogy inkább elzárkózó vagy együttműködő viselkedést tanúsít környezetével szemben?
- Az a kérdés, hogy elfogadja-e a környezetét, a világot olyannak amilyen, és ebből a helyzetből megpróbálja a legjobbat kihozni, vagy pedig elzárkózik ez elől?
- Az a kérdés, hogy az elzárkózásos egyedüllét vélt biztonságába menekül és elszigetelődik, vagy inkább felvállalja az együttműködés meghittebb szépségét, és kitárulkozik? Ezzel a kitárulkozással ugyan védtelenebbé válik, de egyszersmind megközelíthetőbbé és szerethetőbbé is.
Ennek az utóbbinak a legfőbb előnye éppen az, hogy nemcsak mások előtt lesz megközelíhetőbb és szerethetőbb, hanem saját magát is képes lesz jobban elfogadni olyannak amilyen.
Ha jobban elfogadja önmagát, és nem próbálja másnak mutatni, mint amilyen valójában, akkor a világot, a környezetét is jobban el tudja majd fogadni maga körül. Ez azonban még nem minden. Ugyanis ha elfogadóbbá válik önmagával és környezetével szemben, akkor biztos lehet abban is, hogy a környezete is elfogadóbbá és toleránsabbá válik Önnel szemben. Az elszigetelődés biztonságával szemben a kapcsolatok biztonsága is vonzóan értékes lehet ám.