Melyek a lábfájás lelki okai?

A lábaira nehezedik a teste, és viszik előre az életben. Amikor a lábaival vannak gondjai, akkor az előrehaladásában lehetnek problémái. Meg kell állnia, és fel kell tennie magának néhány kérdést. Megtudhatja a cikkből, hogy melyek lehetnek a lábfájás lelki okai.

Örül a jövőben bekövetkező változásoknak, vagy inkább tart az új dolgoktól? Ha tart a jövőjétől, akkor melyek azok a jövőbeni várható helyzetek, amelyek félelmet keltenek Önben?

A jövőjével kapcsolatban igazából két dolgot tehet. A kettő közül melyik jellemzőbb Önre?

  1. Ellenáll a változásoknak, és úgy érzi, hogy „le vagyok bénulva”. Annyira meg van ijedve, hogy legszívesebben a „nyakamba venném a lábaimat”, és elfutna? Azonban valóban ez lenne a megoldás?
    • Ha ilyen gondolatok kavarognak az agyában, akkor érdemes megnéznie, hogy kivel vannak olyan konfliktusai, amelyek feszültséget jelentenek Önnek?
  2. Vagy pedig bátran szembenéz a változásokkal, és még inkább elébe megy azoknak. A lábára vonatkoztatva ezek azt jelentik, hogy napról napra előrébb halad, és fejlődik.
lábfájás lelki okai

Lábfájása mit jelezhet? Milyen életvezetési problémájára hívja fel a figyelmét? Előbb csak halkan, enyhe fájdalommal. Majd később egyre hangosabban, lába egyre erősebb fájdalmával

A lábával kapcsolatos problémái, lába fájdalma vagy lába zsibbadása azt jelzi, hogy életében éppen olyan akadállyal áll szemben, amelyet el kell távolítania, le kell küzdenie azért, hogy folytathassa az útját. Kívánatos jövője felé haladva, ha bízik önmagában, akkor le kell küzdenie nemcsak az eléje kerülő külső akadályokat, hanem a változásokkal szembeni belső ellenállását is.

A lábain lépkedve halad előre. A talpa egész testének a leképezése, egész testsúlya rajta van a talpa felületén. A reflexológia ezen tanítása szerint minden lábához kapcsolódó problémája lehetővé teszi annak kiderítését, hogy melyik testrésze lehet problémás. Önnek vajon melyik testrésze okozza a gondját, baját?

Egy lábával kapcsolatos probléma azt jelzi, hogy konfliktus van az Ön által választott irány és a mozgása között. Ebből pedig azt a tanulságot tudja leszűrni, hogy talán nagyobb biztonságra lenne szüksége, mert a jövőjével kapcsolatos várakozásai vagy inkább aggodalmai félelemmel töltik el.

lábfej fájdalom

Mit tehet, ha fáj a lábfeje? Hogyan derítheti ki fájdalma okát, és hogyan szüntetheti meg a fájdalmat? Kattintson a képre lábfeje fájdalommentességéért!

Ha fáj a lába vagy a lábfeje, akkor mit tegyen? Mit tehet lába fájdalommentességének visszaszerzéséért? Kattintson a linkre lába fájdalommentességéért, és legyen újra panaszmentes a járása.

Ha úgy viselkedik ilyen helyzetben, mint mások, akkor kímélni kezdi a lábát. Ez a fájdalomreakció természetes és magától érthető. Értelemszerűen kímélnie kell fájdalmas testrészét, és lassítania kell a haladásán. Fájdalmának olyan lelki oka is lehet, hogy az Ön előtt lévő teendők elvégzésével szemben komoly fenntartásai vannak, vagy pedig akár egyenesen lehetetlennek is tartja.

Ennek az ellenkezője is lehet azonban. Hisz lehet, hogy olyan gyorsan megy előre, hogy – akár testi épségének a megőrzése érdekében is – lassítania kell.

Ezt ha megáll egy pillanatra – na jó, egy kicsit azért több időbe kerül ez -, és végiggondolja, hogy mi lehet a baj, akkor meg fogja tudni különböztetni egymástól. Meg fogja tudni határozni, hogy túl lassan halad, túl bizonytalan, vagy pedig túl gyors a tempó, és lassítani kellene.

izomgörcs kezelése

Izomgörcsnél mit tehet? Azért, hogy minél hamarabb elmúljon a görcs, és ne is jelentkezzen újra

A jobb vagy a bal lába fájdalma, a fájdalom erőssége, görcsbe rándulása azt fejezi ki, hogy milyen mértékű lehet a változás elutasítása. A fájdalom jelezheti azt is, hogy lelke mélyén melyik irányba fél elindulni.

lapos talp

Lesüllyedt, lapos talp és normál talplenyomat különbsége. Fájdalommentesen járna akkor is, ha a bal oldali lesüllyedt talpon jár? Kattintson a képre

Ha lapos, egyenes talpa van, akkor ez merev gerincoszlopra utal. Ez azt fejezheti ki, hogy nincs Önben meg a kellő rugalmasság. Ha lapos a talpa, akkor nincs hézag a lába és a föld, amin jár között. Ez azt is kifejezheti, hogy talán túlságosan óvatosan húzta meg a határait, és lehetne akár ambiciózusabb is. Talán sebezhetőnek érzi magát, és megelégszik a dolgok felszínességével is. Ahelyett, hogy mélyebb kapcsolatokat alakítania ki, nagyobb elköteleződéseket választana, és nagyobb lenne a kezdeményezőképessége.

Ezzel szemben, ha a lábboltozata magas, akkor emiatt nehézkesebb lehet a mozgása, és terheltebb a gerince.

Ha hidegek a lábai, akkor könnyen lehet, hogy az anyjával kapcsolatos viszonyát kellene megnéznie, és felülvizsgálni. Azért, mert ez azt fejezi ki, hogy a vele való viszonya is meglehetősen fagyos és távolságtartó.

Ezek közül melyik állhat lábpanasza hátterében? Tudja már?

lábfájás okai

Lába fájdalma hol jelentkezik? Egyik lábán vagy mindkettőn? Mennyire erős a fájdalom? Mióta tart? Mire figyeljen még? Van valamilyen ismert betegsége? Mi okozhatja lába fájdalmát? Derítse ki a lábfájdalmát kiváltó okot a Lábfájás okai kérdőív kitöltésével! Kattintson a képre lábfájdalma okát kiderítő kérdőívéért!

Ha még nem, akkor a lábfájás okát kiderítő kérdőív kérdéseinek megválaszolásával derítse ki lábfájása okát. Kattintson a linkre! Miért annyira fontos ez? Azért, mert a lábfájás okának megszüntetésével tud a legbiztosabban megszabadulni lábfájdalmától.

  1. Töltse ki kérdőívét lába fájdalmának pontos megfigyelése alapján!
  2. Válaszai kiértékelésével derítse ki lábfájdalma okát! Ebben tud segíteni lábfájdalom kezelésére szakosodott specialistánk, ha elküldi gondosan kitöltött kérdőívét.
  3. Utána pedig a fájdalmat kiváltó okot megszüntetve mellékhatások nélkül szabaduljon meg lába fájdalmától!

Telefonon tudunk segíteni Önnek?

vádli kezelése lökéshullámmal

Fájdalmas vádli kezelése lökéshullámmal. 2-5 kezelés felgyorsítja a gyulladt vádli gyógyulását és fájdalommentessége visszanyerését

Lába fájdalommentességéért: (+36-1) 269-2946

  • Mert senkinek sem fontos annyira lába egészsége, mint Önnek. Hisz lába visszakapott fájdalommentessége az Ön életét teszi könnyebbé.
  • Mit hajlandó megtenni azért, hogy lába újra panaszmentes legyen?

Megszabadulna végre lábfájásátólKérdése van még lábfájása kezeléséről?

  • A stressz forrásának megtalálásával és oldásával megszabadulhat lábfájásától. Szeretné eredményesebben kezelni a stresszt? Azért, mert nagy valószínűséggel lábfájásának is okozója lehet?
  • Egyedül szinte minden nehéz. Segítséget kérve viszont semmi sem lehetetlen lába fájdalommentességének visszaszerzéséért.
  • Munkatársaink munkaidőben várják hívását a (+36-1) 269-2946-os számon. Hívjon minket és segítünk újra lábfájás nélkül élni.

30 gondolatok ezen: “Melyek a lábfájás lelki okai?

  1. B.Hajnalka

    Ingyenes a válaszadás vagy ez egy reklám? Évek óta Sarkantyúm van, nem használnak vagy csak részben a kezelések.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves B. Hajnalka!
      Igen, a válaszadás a Harmónia Centrum blogszolgáltatásának része. Igyekszünk mindenki kérdésére a lehetőségeinkhez mérten kielégítő választ adni. Természetesen a távdiagnózis nem lehetséges semmilyen betegség esetén, de igyekszünk tanácsot adni azoknak, akik egymaguk küzdenek fájdalmaik ellen.
      Önnek milyen konkrét kérdése lenne?
      Amint azt blogunk és honlapunk cikkeiben is olvashatja, a sarkantyú kezelésében számos jó tanáccsal és eszközzel tudunk segíteni Önnek, hogy mihamarabb leküzdhesse sarkantyúját, sarokgyulladását.
      Nem jelölte meg, ezidáig milyen kezelésekkel próbálkozott fájdalmai enyhítésére. Amennyiben még nem próbálta végig az összes, általunk javasolt kezelési módot, addig nem szabad feladnia a reményt!
      Ha elveszettnek érzi magát azzal kapcsolatban, hogy mi lenne Önnek a legjobb, bízzon kollégáinkban, és számoljon be személyesen a sarkantyú ellen vívott harca részleteiről.
      Várjuk visszajelzését, hívását, felkeresését, hogy segítségére lehessünk!

      1. V. Mónika

        Feszít a talpam felső része az ujjak alatti párnás rész és a lábujjak is feszítően zsibbadnak. Mi baja lehet? Mit kell tennem? Van rá gyógymód?

        1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves V. Mónika!
          Köszönöm kérdését. Sajnálattal hallom lábfájdalmát/ zsibbadását. Sok dolog van amit tehet, hogy ez javuljon.
          Ezek közül az egyik az egyedi talpbetét készítése, például a Jantó fajta talpbetét sokat segít, hogyha harántsüllyedés vagy lúdtalp okozza a problémát, mert sokszor már a lesüllyedt boltozat megemelése megszünteti a fájdalmat, valamint tehermentesíti a fájó területet a lábon.
          Erről itt olvashat bővebben:
          https://www.harmonia-centrum.hu/talpvizsgalat-talpbetet-keszites-kerdesek
          A fájdalmat még a lökéshullám terápia tudja csökkenteni, ami egy természetes gyulladáscsökkentő terápia, ami a talp és a lábujjak mögötti részen tudja a gyulladást csökkenteni, 80-90%-ban megszünteti a fájdalmat. Erről itt olvashat bővebben:
          https://www.harmonia-centrum.hu/lokeshullam-kezeles-kerdesek
          Mielőbbi talpfájdalommentes járást kívánunk Önnek.

  2. Margit

    Tisztelt doktor !
    Problémám az hogy amint megpihenni a lábam elkezd fájni, Társult hozzá az éjszaka I vizelés 3 szőr. A lábamra ilyenkor rá kell állni. Nem zsibad, görcsöl, fáj.Lefekvès után 1 órával és hajnali 1 kor, 3 kor vizelés.. Nagyon várom válaszát.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Margit!
      Fontos tisztázni, hogy mire vár megoldást intézményünktől, szakembereinktől. Azt szeretné megtudni, miért fáj a lába megpihenés után? Azt szeretné tudni mi rá a megoldás? Szeretné igénybe venni a gyógymódot és végre megszabadulni a görcsölő fájdalomtól a lábában? Vagy az éjszakai rendszeres vizelés rontja életminőségét és ehhez keresi a segítséget?
      Mozgásszervi problémákkal foglalkozunk elsősorban, ezért az utóbbihoz kis- az előbbi kettőhöz nagy hozzáértéssel rendelkezünk. Amennyiben a pihenési lábfájdalma nincs kapcsolatban más egészségügyi problémájával, Önnél az oly gyakori sarokgyulladás vagy talpi ín gyulladásról lehet szó. Azonban minden társbetegség befolyással lehet a megfelelő kezelési mód kiválasztásában. Ezért fontos egy teljeskörű vizsgálat. A lökéshullám kezelés és kiegészítő otthoni feladatai együttesen kiemelkedő hatékonysággal, hosszú évekre megszabadítanák a talpfájdalomtól, amennyiben Ön alkalmas a kezelésre, és valóban erre a kezelésre van szüksége.
      Engedje meg, hogy segítsünk megtalálni a megfelelő enyhítést hozó terápiát, jelentkezzen be hozzánk vizsgálatra!

  3. Balázs János Pálné

    A jobb lábfejen kualakult egy fájdalmas púp ami néha nagyon fájdalmas alig bíròk lèpni!mi lehet az oka? Mi a teendõ?Mivel kezelhetem a fájdalom csökkenését?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Balázs János Pálné!
      Szeretnénk Önnek segíteni, hogy megszabadulhasson a fájdalmas púptól a lábfején, amitől néha alig bír lépni. Szakértő gyógytornász kollégáink a hétköznapok bármelyikén meg tudják vizsgálni ezt a púpot, és amennyiben nem tudnak rá rögtön megoldással szolgálni Önnek, akkor is fognak tudni tájékoztatást adni arról, mi lehet a probléma oka. Ez esetben abban fognak segíteni, milyen orvoshoz, milyen képalkotó vizsgálatra jelentkezzen.
      Reméljük, személyesen is megtisztel minket bizalmával, és bejelentkezik recepciónkon gyógytornász konzultációra.

  4. Erzsébet

    Szép jó napot kívánok!

    Utoljára ezen a héten szerdán voltam munkába, kb 13 óra körül elkezdett lüktetni a jobb bokám. Azóta lüktet és fáj, jeget tettem rá, viszont az csak rövid időre enyhíti. Éjszaka jól viselkedik, viszont reggel az első két három lépés után elkezd lüktetni. Eddig is éreztem, hogy van bokám(az előző 1-2 hétben enyhe bizsergést észleltem), viszont szerda óta jujj. Megemlitenem, hogy egy nagy lerakatban dolgozom, ahol napi 8, de akár 10-13 km-t is megteszek.

    Mit tehetek , hogy enyhüljön/megszünjön a fájdalom? És mi lehet az oka?

    Köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Erzsébet!
      Ön hétvégén a lábfájás lelki okai blogunkat olvasva írt Nekünk meglehetősen erős fájdalmakról. Talált esetleg olyan tippet, amely lelki ok állhat az Ön panaszai mögött? Hogyan változtak azóta tünetei? Sokszor ha fizikai terhelés váltja ki a fájdalmat, a pihentetés, felpolcolás, és az elsőre hatástalannak tűnő jegelés 3-4 nap alatt el tudja mulasztani a panaszokat. Türelmet igényel a szervezet. Amikor hossz napokon át igénybe vesszük valamely ízületünket, izomcsoportunkat, például napi több kilométeres sétákkal a munkahelyen, és aztán még gondollom otthon is van teendő; a szervezet elfárad, és később a szervezet is hosszú időre kér regenerációs időt.
      Amennyiben az egy héttel ezelőtti boka lüktetést nem előzte meg rossz mozdulat, kiforduló boka, akkor kis esélye van anna, hogy valami traumás sérüléstől kellene tartania. Inkább túlterheltségre gyanakodnék. Mégis ha egy hét kímélet mellett sem enyhült a fájdalma, menjen el egy ortopéd vagy reumatológus szakorvoshoz, aki be tudja utalni képalkotó vizsgálatra is amennyiben Ő szükségesnek ítéli azt.
      Életkorától és családjában előforduló szívérrendszeri megbetegedésektől függően akár egy általános kardiológiai szűrővizsgálatra is érdemes elmennie, a boka löktető érzését néha perifériás érproblémák is képesek kialakítani.
      Mindazonáltal reméljük, hogy a hosszú ünnepi hétvége alatt tünetei normalizálódtak, és hogy nem fognak visszatérni amikor újra munkába áll. Ez esetben Önnek – az igény szerint elvégeztetett rutinszűréseken kívül – semmilyen sürgős orvosi teendője nincs. Esetleg azt a tanácsot fogadja meg, hogy a munkába kényelmes lábbelit viseljen, napközben többször pihenjen meg vízszintesbe felpihentetett lábakkal, és este mozgassa – masszírozza át lábfejét, bokáját, vádliját. Talán ezzel elejét tudja venni a terhelési fájdalom kialakulásának.
      Amennyiben ideje engedi, kérjük, jelezzen Nekünk vissza arról, hogyan alakultak eddig, és hogyan alakulnak ezután tünetei. Sikeres volt-e a tanács, amit adni tudtunk így távolról?
      Köszönjük!
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

      1. Erzsébet

        Először is köszönöm válaszát.

        Kielemezve a boka fájás, gyulladás lelki okát, a gyulladás nagy mértékben enyhült. Viszont a bizsergés, a boka külső oldalán még mindig érzékelhető. (Ezt régebbről érzem, kb 2-3 hete). Esetleg heti 2szeri talp v láb masszázs segítene? Amit még észrevettem az az, hogy amikor egy helyben állok, a súly a sarkaimra nehezedik…ezt ma vettem észre. Talán ez is közre játszik.

        Köszönöm szépen.

        1. Erzsébet

          És még egy dolgot elfelejtettem az előbb . A láb felpockolás, a jegelés és pihentetés , amiket itt az oldalon olvastam, napi szinten végeztem és azóta is végzem, nagyon sokat segített. És boka szorító zoknit is használok pár napja. Köszönöm a segítséget.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Erika!
      Sajnos nekem úgy tűnik, Önnek nem lelki okon alapuló lábfájdalma van, hanem egyik alsóvégtagi idege került kompresszió alá. Ez az isiádikusz nevű ideg, mely a derékból kilépő idegekből fésülődik össze, és fut le a fenéken át a comb hátsó felén át a lábszárig, majd a lábujjakig. Ezen a szakaszon bárhol nyomás alá kerülhet, ami zsibbadást, fájdalmat, izomgyengeséget produkál. Általában a derék, medencecsont, fenék tájon vn a tünetek gyökere. Lehet az oka a csigolyáinak nem megfelelő helyzete, vagy a deréktáji izmainak kötöttsége.
      Bármelyik is az ok, a pihentetés hanyattfekve feltett lábakkal, vagy a hasonfekvés has alatt kispárnával csökkentheti a tüneteket átmenetileg. Próbálja ki valamelyiket pár percre, és nézze meg javult-e.
      Ugyanakkor hosszú távon csak rendszeres mozgásterápia fogja megszabadítani a bajtól. Ahhoz azonban, hogy egy masszőr vagy egy gyógytornász kezelésbe vegye Önt, szüksége lesz egy orvosi diagnózisra, ugyanis a deréktájon ki kell deríteni, milyen a csigolyái állapota. Ez nagyban befolyásolja a kezelés erősségét, ütemét.
      Amennyiben nem tudj, kihez fordulhatna, szeretettel ajánlom figyelmébe Dr. Szeles Flórián Reumatológusunkat. Ő alaposan meg fogja vizsgálni, segít abban Önnek, hogy legyen egy képalkotó vizsgálati lelete, és ajánlani fog Önnek megfelelő gyógytornászt és gyógymasszőrt is a Harmónia Centrumban.
      Jelentkezzen be mielőbb, ha már elege van ebből az egész lábát behálózó fájdalomból.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  5. Lilla

    Kedves Harmonia Centrum!
    3. Trimeszteres kismama vagyok. Főleg a bal bokám kb. 3 hónapja be szokott dagadni, egyre nehezebben tudtam használni. Estére mindig felpockoltam és hidegvizes borogatást tettem rá. 1 hónappal ezelőtt trombózisom volt ugyanebben a lábamban,mellyel 3 hétre kórházba kerültem. Miután felszívódott,kiengedtek. Jelenleg a bal bokámat nem tudom terhelni, nem tudok ráállni. A trombózis miatt lehet ilyen problémám? Mit javasol? Kihez fordulhatnék? Illetve min kellene változtatnom,hogy jobb legyen?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Lilla!
      Érbetegségre vonatkozóan nem adhatok hivatalos választ, lévén nem vagyok rá képesített. Azonban szintén harmadik trimeszteres kismamaként én is utána jártam a terhesség okozta trombózisnak és veszélyeinek.
      Ha már volt trombózisa, ugye ajánlották a kompressziós harisnya viselését? És ugye viseli minden nap?! Tudom, nyáron rettenetes dolog még ilyennel is tovább melegíteni a testet, de a vérrög képződés nem babra megy!
      http://www.salusgyogypont.hu/hu/shop-egeszsegvedo-megelozo-harisnya-c75
      A salusnál bőséges kínálat van harisnyákból, térdharisnyákból. Mi a Harmónia Centrumban elsősorban a keringési elégtelenség okozta fekélyes lábak kezelése miatt tartunk készletet kompressziós térdharisnyákból (kép csatolva). A kollégáim nekem is ezt a terméket javasolták volna, ha vizesedni, dagadni kezd a lábam, mert szuper erős és jó minőségű. Egy lábra 4500 Ft.
      Akinek már egyszer képződött trombózis az érfalán, annak mindig fokozott rizikója van a kiújulásra, ezért sajnos azt kell mondjam, esélyes, hogy újra alakulóban van. Kérem, egyeztessen nőgyógyászával, illetve azzal a szakorvossal, aki az egy hónappal ezelőtti trombózisát kezelte.
      Amennyiben még nincs trombózisa, legjobb tudomásom szerint a lábszárizmok aktivitásával tehet ellene. Sok lábujjra emelkedés, és hanyattfekve plafon felé bokapumpáló mozdulatok napi szintá végzésével. Csoportos vezetett kismama tornánkona Harmónia Centrumban ezekre szoktunk is feladatokat diktálni.
      Azonban ne kezdjen bele a tornába meggondolatlanul! Ugyanis ha már alakulóban van a vérrög, ezek a mozgások pont a leszakítását kockáztatják, ami slyos következményekhez vezetne. Ezért lenne fontos a mielőbbi kontroll vizsgálat az orvosával. Ő fogja tudni, hogy a nyugalomba helyezés kell, vagy a mozgás, és segíteni tud Önnek a megfelelő méretű és kompressziós erősségű harinya kiválasztásában is.
      Remélem, tudtam Önnek iránymutatást adni.
      Üdvözlettel:
      Heizler-Himes Eszter gyógytornász
      Harmónia Centrum

  6. Vincze Annamária

    Tisztelt doktor úr. Nekem egy évvel ezelőtt kezdődtek a lábfájásaim. Mindkét térdem mögött ciszta van a porc kopástól pedig csak 42 éves vagyok. Hogy lehet ilyen korban ennyi láb fájdalom? Tisztelettel Vincze Annamária

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Vincze Annamária
      A betegségeink kialakulásában a kor csak a egyik tényező. Erőteljesen befolyásolják a szülőktől örökölt hajlamaink, az életvitelünk és egyéni adottságaink. Nem mindegy, milyen a munkánk, a táplálkozásunk, elhanyagoltunk-e egy-egy régóta fennálló problémát, vagy még az elején elmentünk szakemberhez. Sokféle hormonális probléma, anyagcserebetegség alakulhat ki bennünk észrevétlenül, és mire jelet adnak magukról, a következményeik már érezhetők.
      A legtöbb, amit tehet, az az, hogy a jelenleg ismert problémáival szembenéz, rászánja az időt a gyógyulásra, jó szakembereket keres, és követi a tanácsukat. A segítségükkel térképezze fel, hogy mi volt a kiváltó oka a fájdalmainak, és milyen életmódbéli változással tehet még ellenük. A hangsúly mindenképp ott van, hogy tenni és változtatni kell valamin, mert a problémák kialakulásának mindig van oka!
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  7. Perpetuum Mobile

    Tisztelt Doktor Úr!

    Hónapok óta térd problémáim vannak. Elsőnek a jobb térdem duzzadt be és fájdalommal járt a lépcsőzés, de szimplán a gyaloglás is. Annyira meg volt duzzadva a térdem, hogy alig tudtam behajtani egy kicsit. Pihentettem itthon kb. egy hétig, amitől sokat javult, de azóta is furcsán néz ki. Kétszer akkora, mint eredetileg.

    Aztán pár napja elkezdődött a másik lábamnál egy furcsa fájdalom. A bal combom külső része kezdett fájni, lesugározva a térdemig úgy, hogy csak sántikálva tudtam menni. Lefekvéskor a bal oldalamra nem tudtam fordulni mert sajogva, nyilalgatózva fájt a combom és a térdem. A hasonfekvés sem ment ezen okokból kifolyólag. Érdekes módon azonban a napközbeni fájdalom szinte megszűnt és így nem is santikálok. De éjszaka többször felébredek a fájdalomra.

    Azt megjegyezném, hogy 2 éve olyan fizikailag megterhelő munkát végzek, amit előtte soha. (54 éves fiatalos, egyébként fizikálisan rendben lévő nő vagyok)

    Köszönettel várom válaszát!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Perpetuum Mobile!
      A leírása alapján többféle probléma is állhat a háttérben, a porckopástól kezdve keringési problémán át az idegproblémákig. A pontosításhoz mindenképp személyes találkozóra van szükség, mert ezek kizárásához meg kell vizsgálni Önt.
      Térdspecialista szakorvosunk, dr. Hargitai Gergely szívesen segít Önnek a kérdések megválaszolásában, egy személyes találkozó keretében.
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  8. Szabó Brigitta

    Szép napot kívánok.
    Több mint egy hónapja fáj a jobb lábam. Olyan Tompa fájdalom ami hol a combomban, hol a vádlimban érezhető. Sokszor mintha a lábfejem gyengén tűkkel szúrkálnák.
    Úgy érzem a derekambol vagy a medencémből sugárzik. Néha mintha a térdből, de az egész lábam érintett a csípőmtől a lábfejemig. Borzasztó zavaró. Kellemetlen érzés. Néha erősebb néha gyengèbb, de nem elviselhetetlen a fájdalom.
    Nem vagyok benne teljesen biztos, de azóta érzem ezt mióta egy hónapja edzés után egy hétig borzasztó izomláz gyötört. Lehet összefüggés? Vagy lehet ennek a fajta fájdalomnak lelki oka? Mit tudok tenni?
    Lehetséges?, hogy visszér okozza?
    Nagyon köszönöm a választ.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Szabó Brigitta!
      Mindenképp érdemes kivizsgáltatnia ezt a panasz, mert az egy hónapja nem szűnő, egész alsó végtagon vándorló fájdalom, néha szúró érzet mögött állhatnak súlyosabb okok is. Például igen, az egyik ok az érhálózat elégtelen működése is lehet. Ennek általában szimmetrikus, két végtagon megjelenő tünetei vannak, és gyakran családi halmozódás megfigyelhető. Ez ritkán alakul ki egy edzéstől, de nem kizárt. Vagy ok lehet a deréktájon eredő alsóvégtagi ideg érintettsége, ami például lehet az intenzív edzés mellékhatása, általában aszimterikus tünet. Ortopédiai vagy reumatológiai vagy érsebészeti magánrendelést ajánlok Önnek. Ezek közül mi jelen állás szerint ortopédiára tudunk csak magánorvosi rendelés időpontot ajánlani Önnek.
      Remélem, válaszom segíteni tudott Önnek a döntésben, hogy merre induljon.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  9. Cinti

    Kedves Harmónia Centrum!
    3 hónapja szültem, és azóta van a jobb és bal labamban zsibbadás. Egyszer az egyik zsibbad, majd a másik. Egészen a derrkamtól a talpamig. Ami még nagyon zavaró, hogy azóta a belső talpam tele van kiduzzadt erekkel és a lábamon is lettem hajszálerek. Nap végén érzem legtöbbször és nagyon kellemetlen, ugyanis alig bírom a kicsit fogni . Voltam reumatológus szakorvosnál de nem állapított meg különösebb problémát. Hová tudnék a továbbiakban menni, vagy mi lehet a fájdalom oka? 😥
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Cinti!
      A terhesség és szülés időszaka változást hozhat gerince és medence csontja szerkezetében, stabilizáló és mozgató lágyrészei állapotában. Testszerte lazábbá teheti szalagjait, és testszerte feszessé teheti izmait. Valamint az alhasban hordott súly a keringési rendszert is megterhelheti. A lábzsibbadás akár deréktól is eredhet, nem feltétlenül a lábban keresendő a probléma. Az érproblémák, keringési betegségek kivizsgálásban érsebész szakorvos tudna Önnek segíteni, de véleményem szerint, ha nagy lenne az esélye keringési betegségnek, akkor annak gyanújeleit a reumatológus orvos észlelte volna, és javaslatot tett volna a kivizsgálásra.
      Amennyiben mozgásszervi szakorvos megvizsgálta gerince mentén is, és nem talált elváltozást, akkor talán csak a kiegyensúlyozott működést kell visszaszereznie. Ammennyiben kifejezetten a lábára koncentrált, akkor másik orvossal is javasolnék mozgásszervi vizsgálatot amely gerincét-csípőjét is megtekinti, Önt egész emberként veszi számba a diagnózis során. Ortopéd vagy Reumatológus szakorvos alkalmas erre.
      Amennyiben semmi olyan elváltozása nincs, ami mozgás eltiltással járna, akkor Önnek megfelelő mozgásterápiára van szüksége. Hogy mi a megfelelő, azt egy mozgás-állapotfelmérés mondaná meg. Utána következne pár torna alkalom, hogy újratanulja a helyes tartást, elsajátítsa az alsóvégtag egészségét visszaszerző mozdulatokat. Ebben egy gyógytornász lehet az Ön segítségére. Gyógymasszázs-japán masszázs is segíthet tünetein, hogy ellazuljanak a szülés körüli időszakban megfeszült derék-csípő táji szövetei. Mindkét esetben kezelés sorozatban kellene gondolkodnia, és a legjobbak kombinációban. Van rá esély, hogy a folyamat támogató kineziológiai tapasz felhelyezésével, melyet 1-2-3 alkalommal ismételnének, ez a megoldás kb 4-8 napig marad fenn a bőrön, személytől és ragasztott területtől függően.
      Kívánom, hogy mielőbb megtalálja a megoldást, melyben mi is szívesen állunk segítségére az V. kerületi rendelőnkben. Ön és családja is megérdemli, hogy ezt az áldott és izgalmakkal teli időszakot fájdalom és aggodalom mentesen tudják megélni.
      Hozzánk időpontra tud érkezni, mivel magánrendelő vagyunk.
      https://www.harmonia-centrum.hu/elerhetoseg
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  10. Anita

    Kedves Harmónia Centrum!

    Nekem hetek óta nem szűnő fájdalmaim vannak;
    – a lábfejek párnái duzzadtak és a lábujjak is fájnak
    – a térdeim iszonyúan fájnak; a térdkalács külső és alsó részén (A lépcsőzés lefelé csak egyesével megy)
    – a kezemen az ujjaim duzzadtak és fájnak.
    – időnként csukló és boka fájdalmam is volt.

    Fizikai munkát végzek egy gyárban, ahol sokat igénybe veszem a kezeimet, hideg is van és utálom is. Orvoshoz elmentem és mivel én Írországban élek, itt eléggé limitált a tudásuk és annyit mondott, hogy pihentessem.

    Használok Voltarol gél-t, körömvirág, fekete nadálytő és cbd olajos krémeket, gua sha és köpölyöző módszert….semmi sem segít. Vettem memória betétes cipőt, azzal picit könnyebb a járás, de ugyan úgy bicegek.
    Én reumára tippelek és természetesen keresek más munkát.

    Nagyon megköszönném a segítségüket.

    Üdvözlettel

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anita!
      A négy végtagon jelen lévő fájdalmas, duzzanattal járó tünetek valóban a reumatológia felkeresését teszik szükségessé, esetleg a kardiológiai szűrővizsgálattól várhat még pozitív vagy negatív megerősítést.
      A tartós fizikai igénybevétel hideg munkakörnyezetben nem tesz jót az ízületeknek. Ha az orvosi vizsgálatok megerősítik a gyanúját, hogy ez okozza ízületi panaszait, akkor valóban érdemes elgondolkodnia munkaváltáson.
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  11. Csernák Edina

    Kedves Doktorok!

    48 éves nő vagyok. Kb 30 éve volt egy durva gennyes mandulagyulladásom, (pár nap után kaptam rá antibiotikumot), azóta érzem, hogy a bal térdem döntően hidegfront, eső/hóesés előtt 7-10 nappal hasogatással jelez. Most tél van, szinte naponta zsibog, lüktet a térdem, már lefelé zsibbad is, ha átfázik a lábam a III-IV lábujjam elfehéredik, utána magától rendeződik.
    És a bal kezem is zsibbad könyöktől lefelé, szintén a középső illetve a gyűrűsujjam elfehéredik, de spontán helyrejön (szerencsére ez ritkán fordul elő)
    Nagyon ritkán meg is szédülök.
    Világ életemben hideg volt kezem-lábam.
    Nagyon szépen köszönöm, ha választ kapok.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Csernák Edina!
      Köszönöm kérdését. Megértem, hogy ezek kellemetlen tünetek Önnek. Sokszor előfordul, hogy szokott jelezni egy korábban sérült végtag hideg idő esetén (ha korábban volt törés vagy szakadás az adott területen). A lüktetés, valamint a lábujjak elfehéredése kevésbé gyakori. Ez sokszor jelezhet érrendszeri problémát, főleg hogy a felső végtagon is jelentkeznek hasonló tünetek. Azt ajánlnám, próbáljon meg kardiológussal vagy érsebésszel konzultálni a jelentkező tünetekről, ne halassza nagyon sokáig, nehogy rosszabbodjanak a tünetek.
      Ha külön a térdet szeretné kivizsgáltatni (mivel főleg ott jelentkeznek a tünetek), Dr. Hargitai Gergely ortopéd szakorvosunk várja, róla itt olvashat bővebben:
      Dr. Hargitai Gergely ortopéd szakorvos
      Valamint, ha a lelki okokra kíváncsi, természetgyógyászaink egyike tudna Önnek segíteni, például Benke Rita, vagy Gorszkij-Kossuth Klaudia. Sajnos a felgyülemlett stressz/ lelki gondoktól is kialakulhatnak hasonló tünetek.
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  12. Novák Edina

    Kedves Harmonia Centrum Csapat!

    1 hétig gyengének éreztem a bal lábamat, főleg a térd alatti részt, ami mostanra átváltozott fájdalmas izomfeszüléssé, ami szintén 1 hete tart már. Van mikor jobban, van mikor kevésbé feszít, de gyakorlatilag folyamatosan. Térd, boka, sípcsont, vádli, néha a comb is érintett. Naponta több alkalommal egy 2 mp-es görcs is összehúzza a vádlimat, de nem erősen. Jellemzően járás közben érezhetők ezek, de akkor nagyon hangsúlyosan. Mi okozhatja ezt? Válaszukat előre is köszönöm!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Novák Edina!
      Köszönjük a kérdését.
      Az elmondottak alapján én érproblémára következtetnék, az érszűkületnek egy jellegzetes jele, hogy aktivitásra egyre gyengébbnek érzi, vagy meg kell állnia. Javaslom keressen fel egy kardiológust vagy egy angiológust, érsebészt. Érdemes lehet egy doppler ultrahang vizsgálatot kérnie a lábáról.
      Minden jót és mihamarabbi jobbulást kívánunk

Hozzászólás a(z) B.Hajnalka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük