Melyek a köszvény lelki okai?

Ha köszvényes, akkor biztosan hallott már a purinról. A szervezetében ebből több van a kelleténél, és purinszegény diétára lenne szüksége a köszvény visszaszorításához. Purinban gazdag étrendje mellett azonban a köszvény kialakulásának lelki okai is lehetnek.

Szervezetének szüksége van a purinra, de ha köszvényes, akkor Önnek a kelleténél több van belőle. A purin felesleggel telítődik a vére, és ilyenkor bizony köszvényes rohama lehet. Érdemes azonban megnézni a lelki okokat is.

Melyek lehetnek a köszvény kialakulásának lelki okai?

purinszegény ételek

Purinszegény ételek fogyasztásával elkerülheti a köszvényes rohamot

Ha köszvényes, akkor minden bizonnyal örökletes hajlama van erre az anyagcserezavarra, amit purinban gazdag étrendje okoz. Minden szervezetnek szüksége van a purinra, a jelek szerint azonban Önnek a kelleténél több van ebből. Purinszegény ételek fogyasztásával lehet, hogy meg fog tudni szabadulni a köszvénytől.

A köszvény lelki okait vizsgálva is valami hasonlóról van szó

köszvény lelki okai

Milyen lelki okai lehetnek a köszvénynek?

A köszvényes nem tud túllépni a múlton, állandóan a múltban megtörténteken rágódik. Talán azért van ez, mert képtelen arra, hogy saját magának vagy pedig másoknak megbocsásson, hogy túllépjen a múltban megtörtént vélt vagy valós sérelmeken, történéseken.

Pedig, ha lezárná a múltat, és túllépne rajta, akkor tudna a jelenben élni, és a jelen dolgaival foglalkozni. Biztos, hogy jobban érezné magát a bőrében. Mit gondol? Önnél is szerepe lehet ennek fájdalmában?

köszvényes láb

Köszvényes láb fájdalmas gyulladásának megszüntetése nemcsak gyulladást csökkentő gyógyszerekkel lehetséges. Milyen mellékhatások nélküli gyulladáscsökkentő módszereket használhat köszvény ellen?

Ráadásul nemcsak arról lehet szó, hogy állandóan múltbeli dolgokon rágódik, és elemzi azokat, hanem még arról is, hogy nem tud tanulni ezekből, és nem vonja le a szükséges következtetéseket. Állandóan újra és újra ugyanazokba a hibákba esik bele. Nem tud a tapasztalatok alapján változtatni, csak töpreng a dolgokon, ami cinikussá, közömbössé teheti, és fokozatosan belesavanyodik a múlton való rágódásba. A húgysavas sók, nátrium urát kristályok rakódnak le az ízületeiben, mert a vese nem tudja kiválasztani, és a vizelettel eltávolítani a szervezetből. A múlton való rágódás miatt egyre inkább a múltban él, és egyre merevebb, rugalmatlanabb lesz, ami ízületi fájdalmaiban is kifejeződik.

Foglaljon időpontot gyógyulásáért: (+36-1) 269-2946

A múltban élés, a rugalmatlanság a megsavanyodott, keveset mozgó testet merevvé, statikussá teszi. Jellemző megfigyelés az is, hogy a köszvény sokkal nagyobb arányban, kb. 10-szer gyakrabban fordul elő a férfiaknál, mint a nőknél.

A lelki okokat vizsgálva ebből az aránytalanul nagy eltérésből adódik a feltételezés, hogy a domináns, uralkodó, parancsolgató, agresszív viselkedés is szerepet játszhat a köszvény jelentkezésében.

Sokáig panaszmentesen éli az életét, aztán egy-egy kiadós étkezés vagy például a túlzott alkoholfogyasztás miatt a kristályosodott sók lerakódására hajlamos testét hirtelen köszvényes roham formájában támadja meg. Az örökletes hajlam a lelki fogékonysággal és a túlzott vagy mértéktelen étkezéssel együtt máris jóval nagyobb eséllyel vezet köszvényes roham kialakulásához.

Ilyenkor a vérből a vese nem tudja kiválasztani a szükséges mennyiségben a húgysavat, és ez az ízületekben ülepszik le. Különösen a láb és a kéz ujjain és a térd ízületeiben jelentkezik ezeknek a kikristályosodott sóknak a lerakódása. Köszvényes rohamnál a legkisebb mozdulat is nagy fájdalommal jár, és legszívesebben mozdulatlanná válna.

Milyen lelki tulajdonságok jellemzik a köszvényes embert?

Domináns, uralkodó stílusa miatt lobbanékony, indulatos. Ez bizony nem tesz jót a környezetével való kapcsolataiban.

Érzelmeit gyorsan váltogatja, felcsattan majd lehangolt lesz. Pillanatok alatt képes önmagába fordulni, a múlton rágódni. Könnyen keseredik el, és ezt a borongós hangulatát bizony érezteti a környezetével is. Ezek a gyors érzelmi változások a belső bizonytalanságából erednek.
Bizalmatlan a környezetével szemben, és önmagában sem bízik igazán. Domináns viselkedése miatt azonban ezt nem képes, és nem hajlandó elviselni, ezért igyekszik minél előbb elérni céljait. Csakhogy céljai elérése során nincs tekintettel másokra, és az együttműködéshez szükséges akarata és képessége is hiányzik.

Ez pedig így együtt bizony gyakran „erőszakosságba” csap át. Együttműködési képességének korlátai miatt érdekeit nem tudja konfliktusmentesen érvényesíteni, ezért ez előbb-utóbb fásulttá, keményé teszi. Megmerevednek álláspontjai, még jobban elveszíti a másokba vetett hitét, és még befelé fordulóbbá válik.

Befelé fordul, mert megfelelő együttműködési képességeinek a hiánya miatt azt tapasztalja, hogy „mindenki” ellene van. Ezek persze nem a környezetében lévők hozzáállása, hanem saját képességeinek a korlátai miatt alakulnak ki elsősorban.

Együttműködési képességeinek és emberismeretének korlátai miatt rendszeresen rosszul értékeli helyzeteit és másokat is. A rossz alatt itt azt értjük, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Milyen együttműködési készséget várhat el másoktól az, aki maga is képtelen az együttműködésre, ráadásul még bizalmatlan is másokkal szemben?

Különösen rossz tulajdonság az is, hogy mindenben inkább a rosszat képes észrevenni. Emiatt persze sokkal kevésbé képes felfedezni a kedvező lehetőségeket, és nehezen tud döntést hozni. A helyzet rossz értékelése miatt pedig, ha mégis dönt, akkor általában rosszul.

Durva szélsőség jellemzi, két véglet között ingadozik. Erőszakosan, mások érdekein átgázolva próbálja akaratát ráerőltetni másokra. Ha viszont valami csoda folytán mégis felfedezi saját hibáit, akkor depresszióba zuhan, elveszíti tetterejét, akár még az életkedvét is.

Ezeknek az egészségügyi következménye az lehet, hogy érzelmi hullámzását túlzott húsevéssel és/vagy alkoholfogyasztással igyekszik kompenzálni. Emiatt folyamatosan hízik, és a veséi pedig képtelenek kiválasztani a felesleges kristályokat a véréből, és előbb-utóbb felmondják a szolgálatot.

Ha Önre is ezek a tulajdonságok jellemzőek, akkor nehéz a feladat, mert túlságosan önfejű és akaratos, de meg tud gyógyulni, és képes lehet megváltozni gyógyulása érdekében.

Mégis mit tehet a köszvény ellen?

A lelki és testi dolgok is elég egyértelműek ezek után. Nem érdemes a múltbeli dolgain rágódnia, különösen úgy, hogy semmilyen használható tapasztalatot nem von le belőle a jövőjére nézve. Másokat sem érdemes okolnia vélt vagy valós sérelmei miatt. Ehelyett inkább érdemes tisztázni a nézeteltéréseket a környezetében lévőkkel. Ehhez persze a jelenleginél nagyobb nyitottságra és rugalmasságra van szüksége, amihez bizony engednie kell megmerevedett nézeteiből. Ekkor nemcsak a lelkének lesz könnyebb elfogadni az életében bekövetkező változásokat, hanem másokkal is könnyebben rendezheti nézetkülönbségeit.

Nyitottságának és rugalmasságának a fokozódása abban is segítségére lehet, hogy csakis a szükséges mértékben elemezve múltbeli dolgait, következtetéseket vonhasson le belőle, és tanuljon ezekből. Ezzel is rugalmasabban fog tudni változtatni nemcsak megrögzött álláspontján, hanem másokkal kapcsolatos viselkedésén is.

Amint egyre rugalmasabbá válik úgy lesz egyre könnyebb elfogadnia magát olyannak, amilyen, és rá fog jönni arra is, hogy könnyebben fog tudni megbocsátani másoknak is.

Ha rugalmasabbá és elfogadóbbá válik, akkor képes lesz a domináns fellépését megtartva, kevésbé agresszívan kifejezni és elfogadtatni az akaratát. Ezzel másoknak a lelkivilágába sem fog belegázolni. Nem vált majd ki olyan heves ellenreakciókat. Ha megtanulja kevésbé agresszívan kifejezni és érvényesíteni az akaratát, akkor jóval kevesebb konfliktusra kényszerül majd, és nemcsak együttműködőbb, hanem akár még szerethetőbb figura is lehet Önből. Ez persze nem fog egyik pillanatról a másikra menni, és az is lehet, hogy mások segítségére is szüksége lehet ehhez.

Kapcsolatainak az alakulásában már az is sokat segíthet, ha a legjobb barátjával megbeszélik kapcsolatainak a szövevényét. Már az is jó, ha a másik meghallgatja Önt, miközben hangosan gondolkodik. Ha pedig jól ismeri Önt, akkor az értő figyelem mellett még használható tanácsokat is tud adni.

Az is lehet, hogy egy pszichológushoz vagy kineziológiai szakemberhez érdemes fordulnia köszvényes panaszai lelki okainak az értő feltárásához. Nem arról van szó, hogy saját maga nem tudna rájönni a kiváltó okokra, hanem inkább arról, hogy a szakember az okok pontos feltárása után használható életvezetési tanácsokkal is el tudja látni ahhoz, hogy a jövőben hogyan tud tudatosabban figyelni arra, hogy rugalmasabbá váljon, és elfogadóbban viselkedjen a környezetében élőkkel. Ha képes lesz változtatni, akkor ez nemcsak ízületei egészségének, hanem az emberi kapcsolatainak is segítségére lehet.

egészséges zöldségek és gyümölcsök

Friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával a köszvényes rohamokat is megelőzheti

Az elfogadás és a megbocsátás tudatosabban alkalmazott lelki módszerein túl pedig az étrendjében bevezetett mértékletesség is nagymértékben segítheti abban, hogy megritkuljanak, majd pedig el is maradjanak a kiszámíthatatlanul, váratlan időpontokban jelentkező köszvényes rohamok. Minél több egészségesebb ételt fogyaszt, annál kevesebb köszvényes rohamtól kell szenvednie.

purinszegény étrend

Purinszegény étrend elsősorban a húsok fogyasztását mellőzi. A húsok helyett bőségesen tartalmaz zöldséget és gyümölcsöt

Hogyan tud a jövőben köszvényes rohamai nélkül élni? Mit tehet azért, hogy megelőzze a rohamokat?

  • Ha kérdése van, akkor a (+36-1) 229-2946-os számon munkatársaink munkanapokon reggel 8-tól este 8 óráig várják a hívását, és igyekezni fognak válaszolni Önnek.

2 gondolatok ezen: “Melyek a köszvény lelki okai?

  1. Vengring Istvánné:Orszácki Mária 67.éves.

    Sajnos ez mind rám jellemző.A rohamok,a viselkedés,túl érzékenység.Tudom hogy köszvényes vagyok a Labor eredményem is ki mutatta,de a gyógyszer nem használ.Ezt most találtam meg,hogy ilyen is létezik.Hogy lelkileg.3.éve,Karácsonykor el vesztettem Gyönyörű Fiamat aki 42.éves volt.Egészséges nem dohányzó,nem italozó.Ki sportolt,ki gyúrt fiatal ember,és hirtelen kapott egy hátsófali infartust.Én ezt nem tudom fel dolgozni.1 éve,kb.nagy fájdalom rohamaim vannak,hol a hasamba,hol a karjaimba,most éppen a lábaimba.húgysav a labor eredmény szerint 3 szorosa a normálnak.Kérem segítsenek ha lehet.Köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Mária!
      Részvétem a fia elvesztéséért. A karácsony közeledtével hiánya bizonyára még inkább felerősödik Önben.
      Segítségünket a tünetmentessé válásban, vagy a lelki problémák feldolgozásában kérné?
      A köszvény tünetmentességéhez sokszor nem kell semmilyen gyógyszer, elegendő a purinszegény diéta (csökkentett húsfogyasztás és tejfogyasztás) betartása; valamint a rendszeres mozgás.
      A húsfogyasztásnál különösen a leveses, szaftos változatok, mint a pörkölt, paprikás, húsleves, húsos bableves, gulyás, húsos ragulevesek stb. elhagyása szükséges. A tejből készült savanyított termékek, mint joghurt, kefir mértékkel fogyasztható.
      A mozgás legyen aktuális kondíciójának, eü-i állapotának megfelelő. Ne erőltesse magát túl, de alul se terhelje.
      A lelki eredetre vonatkozóan a fiát sajnos semmi sem hozhatja vissza. Ha próbálna kapcsolatba kerülni emberekkel, az is tudna segíteni köszvényén. Amennyiben tagja vallási közösségnek, nyugdíjas szervezetnek, klubnak, keresse fel őket.
      Sokat segíthet a talpreflexológiai kezelés, fülakupunktúra, valamint az önvizsgálat – az önmagammal való megbékélés, vagyis a meditáció. (Ha vallásos, az ima).
      Őszintén együtt érzek Önnel a fájdalmában, melyet talán csökkenthet, ha elfoglalja magát és eltereli a figyelmét a bánatáról.
      Üdvözlettel:
      A Harmónia Centrum munkatársa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük