Melyek a köhögés csillapításának lehetőségei?

A köhögés csillapítása „csak” a köhögést, mint tünetet szorítja vissza, szünteti meg. Nem alkalmas a köhögést kiváltó betegségnek, a köhögés okának a kezelésére. Márpedig az eredményes kezeléshez erre van szüksége.

Milyen okai lehetnek a köhögésnek?

A köhögés okai jól ismertek. Legfőképpen persze azért, mert szinte mindenki tapasztalatból ismeri ezeket az okokat. A köhögés az igencsak gyakori megfázás, valamint vírusos vagy bakteriális fertőzés következménye lehet. Mivel napközben a sok mozgás, a napi aktivitás elnyomja a köhögési ingert, ezért jellemzően elsősorban éjszaka jelentkezik.

A köhögés a szervezet védekező mechanizmusa a felhalmozódott váladékoktól való megszabadulásra. Amikor köhög, akkor szervezete a váladékoktól igyekszik megszabadulni. Ezek a váladékok ugyanis elzárják a légútjait. Mivel napközben nemcsak mi magunk, hanem a légutak is jobban mozgásban vannak, ezért a váladék sem halmozódik fel annyira a légutakban.

Éjszaka azonban a légutak is nyugalomban vannak, ezért aztán a váladékok sem oszlanak el, hanem halmozódnak bennük. Ettől pedig egy idő után a szervezet igyekszik megszabadulni, mégpedig a köhögési inger hatására. Ezért van az, hogy sokkal jobban gyötri a köhögés éjszaka.

A köhögés okainak azonban ezzel még nincs vége, mert nemcsak a légúti vírusos és bakteriális fertőzések tünete lehet, hanem súlyosabb betegségek tünete is. Ilyenek lehetnek például:

  • az arcüreggyulladás,
  • a tüdőgyulladás,
  • az allergia,
  • az asztma,
  • a reflux,
  • vagy akár a tüdőrák veszélye is.

Már hosszú ideje (egy hete) tartó köhögésnél mindenképp érdemes felkeresnie a háziorvosát. Ilyen hosszú köhögés már nem természetes. Ha pedig a köhögése mellett még lázas is, akkor ennyit se várjon. Már a második napon menjen el az orvoshoz, mert könnyen előfordulhat, hogy akár komolyabb betegsége is lehet egy egyszerű megfázásnál.

Ha valamilyen betegsége van, akkor nem a köhögést kell kezelni, csillapítani, hanem a betegségét. Sőt a köhögés házilagos csillapítása még akadályozhatja is betegsége pontos diagnosztizálását.

Mit tehet a köhögés ellen?

köhögés csillapítása

Milyen otthoni praktikákkal csillapíthatja a köhögést?

A háziorvosa által felírt gyógyszeres kezelés mellett otthoni praktikákkal is segíthet magán. Gyorsabban meg fog szabadulni kellemetlen köhögésétől.

Az éjszakai köhögése mérséklésében már azzal is sokat segít, ha egy nagyobb párnán alszik. Ha magasabban lesz a feje, akkor a váladék nem fog lerakódni a felső légútjaiban, és nem kell majd olyan sokat köhögni.

Friss, páradús levegőben is könnyebb a légzése, és ezzel is csökkenteni tudja a köhögésre való hajlamot. A köhögést ugyanis a száraz levegőben kiszáradt légutak okozzák.

Sokat segít azzal is, ha sok folyadékot fogyaszt, mert ezzel elősegíti orrdugulásának a kitisztulását, a légutak felszabadulását.

Ezek mellett a lehetőségek mellett vannak még további hatásos otthoni gyógymódok a köhögés gyógyszer nélküli csillapítására.

Az inhalálás, a légutak átjárhatóságának a biztosítása is sokat segít a köhögés mérséklésében. Forró vízgőzben a meleg pára belégzése, vagy egy forró zuhany is segít a légutak jobb átjárhatóságának a biztosításában. Ha viszont asztmás, akkor gőz nem lesz jó.

A kakukkfűből, lándzsás útifűből vagy bodzából főzött tea fogyasztása, és a teából felszálló illatok belégzése segíti a légutakban felgyülemlett váladék felszakadozását. Nemcsak hígítja a váladékot, és ezzel elősegíti a felsőbb légutakba való kerülését, hanem a hörgők görcsös összehúzódását is megelőzi. Ugyanígy az almaecet, akár mézzel elkeverve vagy hígítva elősegíti a váladék oldódását.

Arra figyeljen, hogy lefekvés előtt már nem szabad váladékoldót használni. Ezek ugyanis felszaggató hatásuk miatt köhögtetnek, és ezzel bizony nem segítik a nyugodt éjszakai alvást. Ezekre a váladékoldókra napközben van szüksége.

Este a köhögés csillapítása fontosabb a váladék felszakadozásánál, még hurutos köhögésnél is. Ezért például a méz nagyon jó köhögéscsillapító, sokkal jobb, mint egyes recept nélkül kapható köhögést csillapító gyógyszerek. Ezért két éves kortól bárkinél remekül használható lefekvés előtt 1-2 kávéskanál méz a köhögési rohamok csillapítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük