Gerincferdülés és porckorong problémák kezelése a Harmóniában

Lábig hatoló zsibbadás hónapokon keresztül. Járt már a fájdalomtól tomboló sötétség birodalmának ebben a kilátástalan útvesztőjében?

Ha igen, akkor inspiráló történet lesz 31 éves férfi betegünk visszaesésekkel rögösített sikertörténete gyógyulása felé.

31 éves férfi vendégünk kálváriája 2016 októberében indult. Tünetek sora keserítette meg mindennapjait:

  • Teljes gerincre kiterjedő gerincferdülés (scoliosis).
  • Nehezítve a porckorong mérsékelt betegségével és elcsúszásával (mérsékelt discopathia és spondylosis).

Ezek a betegségek lassan, alattomosan kúsztak be az életébe, és ették be magukat gerinccsigolyáiba. Korábbi kivizsgálások híján nem ismert, mikor alakultak ki.

Tanulság lehet, hogy egy korábbi felismerés és korábban elkezdett terápia segítségével elkerülhette volna a fájdalmak elfajulását. Például a kamaszkori gerincvizsgálat kiszűrhette volna gerincferdülését, és bele sem esett volna fájdalma rögös vermébe.

Egyszerű derékfájdalommal kezdődött

2016 októberében reggelente még jól indultak a napok. Az első figyelmeztető jelek azonban megjelentek. A felkelés utáni első mozdulatokat követően derékfájdalma megjelent, és bal combja hátsó oldalán keresztül egészen bal lába száráig lesugárzott. Váratlan és borzasztó érzés volt.

A fájdalommal vegyes zsibbadás egész nap makacsul ottmaradt. Nem tudott szabadulni tőle. Össze volt láncolva fájdalmával. Letaglózó érzés volt.

  • A derekából se homorítani, se domborítani, se balra hajolni nem tudott a fájdalomtól.
  • Szóró, nyilalló fájdalma a leülést, a felállást, az emelést és a tartós álldogálást egyaránt ellehetetlenítette. Lehetetlen egy helyzet volt.
  • Rázkódásra, ütődésre felerősödött ágyéki panasza, ezért a közlekedés is kínkeservessé vált számára. Gyalogos közlekedését a láb befordulásának, a járásnak fájdalma is gátolta. A kínlódás találékonnyá tette. Fájdalmát kímélő járással és ferde tartású állás kialakításával igyekezett csökkenteni. Nem tudta, hogy ezzel csak árt a gerincének, fájdalmas lábának.

A bal láb kímélése tovább erősítette a derék fájdalmát, és finoman a hátban, nyakban is felütni vélte a fejét következményes panasz. A végleges ítélet, a legfőbb panaszért felelős betegség, a lumbágó.

Ha 2016 és 2018 között megtalálta volna a megfelelő kezelést, talán nem húzódik ilyen sokáig a kálváriája, és nem súlyosbodnak a panaszai.

derékfájás kezelése
Derékfájás kezelése gyógytornával

Ön is hallott már a lumbágóról? Esetleg tapasztalt a fent leírt tünetekhez hasonlót?

A lábujjakig lesugárzó zsibbadás már nem a betegség korai fázisa, hanem egy elhanyagolt panasz. Ha Ön vagy szerette is érintett lehet, akkor érdemes elolvasnia, mi történt a fiatalemberrel miután ránk talált.

  • Hogyan oldódott meg problémája?

Reumatológiai szakvizsgálat képalkotó leletekkel segítve

Orvosunkat Dr. Szeles Flórián reumatológust 2018 nyarán kereste fel nálunk segítségért. Szakorvosunk alapos vizsgálatot végzett rajta, megtekintéssel, tapintással, mozgásvizsgálattal. Kikérdezte a tünetek kialakulásáról, jelenlegi panaszairól.

Szerencsére vendégünk már rendelkezett képalkotó leletekkel. Ezeket is figyelembe vette Szeles doktor a diagnózis felállításakor. A vizsgálat után reumatológusunk személyre szabott kezelési tervet állított fel:

  • a megfelelő gyógyszerezést beállította számára, és
  • az ágyéki gerinc nyújtására irányuló gyógytornát rendelt el.

Rendszeres gyógytorna gyógyír a bajra

A gyógytorna kezelés sorozat 2018.06.12-én kezdődött meg, közvetlenül az orvosi vizsgálatot követően. A torna egyszerű feladatokból épült fel, a hasizom erősítésére, a gerinc csigolyánkénti átmozgatására, és a fartájék, hátsócomb nyújtására dolgoztunk. Gyógytorna elemek mellett McKenzie és Pilates elemeket is bele kombinált a kezelő, és SMR hengerrel lazították a szöveteket.

  • A lábszárig sugárzó fájdalomérzet már az első kezelés hatására elkezdett visszahúzódni.
  • Két nappal később már csak a comb közepéig, hat nappal később már csak a fenék részen érezte. Ez már komoly előrelépést jelentett gyógyulása felé.
  • Ez alatt az egy hét alatt egyszer vett részt gyógytornász szakember által vezetett kezelésen, és mellette otthon is gyakorolta a megtanult feladatokat legalább négyszer.

Biciklitúra korán volt még

Felbátorodván a sikereken, vendégünk a hétvégén biciklitúrára indult. Jól esett számára újra érezni az izmait, egészségét, függetlenségét. A korai visszatérésnek azonban megvolt az ára. A 25-ei kezelésen elmondta, a fájdalom újra elkezdett a comb mentén végigterjedni.

A tapasztalatai segítségével tovább alakítottuk a gyakorlatokat, hogy azok egyre célzottabbak legyenek. A vendég 2 hetente járt gyógytornára, mindig új feladatokat tanulni. Ismerte a feladatokat, nála volt a tudás, és a gyógyulás iránti elszántság révén rendszeresen gyakorolt otthon. Ez nagyban segítette gyógyulását.

Kicsit nagyobb türelemmel kellett legyen teste gyógyulása iránt, hogy végül teljesen megszűnjenek a panaszai. Saját kárán tanulva most már óvatosan fogott bele újra a sportba. Fokozatosan növelte a terhelést. Lépésről lépésre haladt előre. Aztán júliusi alkalmaiktól a személyre szabott gyógytorna foglalkozásokon már sokkal intenzívebb, nagyobb kihívást jelentő feladatokat végeztek.

Stabilitását, teljes törzsizomzatát kezelésbe véve igyekeztek jó állapotba hozni a későbbi sportba való visszatérés sikeressége érdekében. Hol volt már a lábig hatoló zsibbadás fájdalmasan gyötrő emléke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük