
Dr. Elek Emil Miklós
ortopéd szakorvos,
gerincgyógyász
„Szeretném a hozzám fordulóknak mindazt a lehetőséget biztosítani, amellyel gyógyultan és elégedetten távoznak a kezelés befejeztével.”
Diplomámat 1985-ben szereztem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, Cum Laude minősítéssel.
Négy évig mozgásszervi pathologiával foglalkoztam, beható ismereteket szerezve a csontok, izmok, inak, általánosságban a mozgás-szervrendszer diagnosztikájában. A kórszövettani szakvizsgát követően, 1989 végétől a SOTE Ortopéd Klinikáján dolgoztam, ahol az általános ortopédián belül elsősorban gerincbetegségekkel, valamint a csont és lágyrész daganatokkal, illetve alsó végtagi rendellenességekkel foglalkoztam behatóbban. 1994-től Nagy-Britanniában praktizáltam ortopéd orvosként, ahol a már említett betegségeken kívül lehetőségem nyílt az ortopédiához kapcsolt rehabilitációs feladatok megismerésére is, kiemelten a gerinc megbetegedések, a gerinc traumás eredetű problémáinak területén.
1998-tól ismét folyamatosan Magyarországon dolgoztam, ahol a magán-egészségügyi szervezői feladatok mellett ortopéd orvosi munkát is folytatok állami és magánrendelői keretek között is.
Az ortopédián belül a láb, ill. az also végtag ízületivel kapcsolatos problémák, valamint az ugyancsak népbetegségnek számító gerincproblémák orvoslására szakosodtam.Nagy gyakorlatot szereztem a láb, a talp,a térd és bokaproblémák, valamint a váll és könyök panaszok nem sebészi ( konzervatív )kezelésében, melyhez szükséges rehabilitációs –fiziotherapias háttérrel is rendelkezem…
A kopások, arthrózisos megbetegedések, gerincferdülés, fiatalkori csontfelépülési zavarok és tartáshibák, csont- porc- és lágyrész-tumor tanácsadás, kötőszöveti betegségek – amelyeket a köznyelv „reuma”-ként ismer -, ezzel összefüggésben lévő autoimmun betegségek területén is várom a hozzám fordulókat.
Magánrendelőmben ideális körülmények között,kellő időráfordítással foglalkozhatok betegeimmel, akiknek gyógyításához magasan képzett, elkötelezett gyógytornász-fiziotherapias és gyógymasszőr munkatársaim is hozzájárulnak.