Harmónia Centrum
Fájdalommentes talp, akár egész életére
1055 Budapest, Markó utca 11
H-P: 8.00-19.00
Mi fáj? Mi a panasza?
Hatékony gyógymód kereső...
Főoldal / Ortopédia / Lúdtalp kezelése / Jó lúdtalpbetét / Lúdtalpas vagyok

Lúdtalpas vagyok. Mit tegyek?

Ha kezdődő lúdtalpa van, akkor még minden esélye megvan hosszboltozata süllyedésének megállítására. Sőt talán még arra is, hogy visszafordítsa a folyamatot. A folyamat visszafordítására azonban igazán csak a fiataloknak, elsősorban gyerekkorban van reális esélye.

számítógépes talplenyomat készítésAmikor szembesül azzal, hogy „lúdtalpas vagyok”, akkor ne dugja homokba a fejét. Érdemes azonnal szakemberhez fordulni, mert minél hamarabb kezdi meg a kezelést, annál könnyebben tud segíteni.

Lúdtalp, illetve kezdődő lúdtalp esetén nemcsak arról van szó, hogy a talpa lesüllyedt, és ez milyen rondán néz már ki, hanem idővel majd lábboltozat süllyedésének többféle következményével is számolhat. Ha időben szakemberhez fordul, akkor ezt előzheti meg.

Kezdődő lúdtalpának milyen következményei lehetnek?

Boltozatos szerkezetét elvesztő talpa ugyanis idővel lábának teljes berendezkedését módosítja. Testében minden mindennel összefügg, és minden mindenre hatással van. Így van ez lesüllyedő talpával is. Lába egy ideig próbál ellenállni a lesüllyedt talpa miatt megváltozott helyzetnek, és küzd ellene. Utána azonban igyekszik majd alkalmazkodni az új állapothoz. Mit jelent ez?

  • A térdei elkezdenek majd befelé fordulni, a csípője behajlik és ezzel párhuzamosan pedig a feneke kitolódik.
  • A kezdeti hosszboltozat süllyedéstől idővel eljuthat majd oda, hogy azt veszi észre, hogy fájhat a bokája, a térde, a csípője, de még a dereka is.
  • Megváltozik a mozgása, ami gerincferdüléshez is vezethet.
  • Arról se feledkezzen meg, hogy lábfeje lesüllyedése miatt lábujjai megemelkedhetnek, és ez a második, harmadik és negyedik lábujján kalapácsujjhoz, a nagylábujján pedig bütyök kialakulásához vezethet.
  • A hosszboltozat süllyedést követő harántboltozat süllyedéstől pedig azt veszi majd észre, hogy bőrkeményedések lesznek a talpán.

Mindezek a fájdalmak harántboltozata lesüllyedésével kezdődhettek, amikor a lábfejében lévő szalagok és izmok nem voltak képesek megtartani lábfeje csontozatának boltozatát, ezért az egyre nagyobb terhelés miatt lábfeje kénytelen-kelletlen lelapult. Mindez azért, mert nem tudott mást tenni a lábfejében futó izmokra és szalagokra jutó nagy terhelés miatt. Érdemes időben tenni ellene, mert egyre súlyosabbak lesznek a panaszai.

Mit tehet akkor, ha azt látja, hogy szemmel láthatóan a lábfeje lelapul, és még fájdalmat is érez a talpán, vagy fentebb a térdénél, a csípőjénél vagy a derekánál?

Amikor ezt tapasztalja, akkor ez még nem jelenti azt, hogy tényleg lúdtalpa van, de lehetséges. A lábboltozat íveltsége eltérő az egyes embereknél, és sokan vannak olyanok, akiknek az átlagosnál laposabb a lábboltozata. Térde, csípője vagy dereka fájdalmát is okozhatja a lúdtalpon kívül többféle dolog is. Ezzel együtt azonban ne vegye félvállról talpa jelentkező fájdalmát, és mindenképp forduljon szakemberhez. Ugyanis panaszai maguktól nem fognak elmúlni, helyette inkább egyre súlyosabbak lesznek. Márpedig biztosan nem ezt szeretné.

Panaszai jelentkezésekor a legjobb felkeresni egy ortopéd szakorvost. A lúdtalp a leggyakoribb mozgásszervi betegségek közé tartozik Magyarországon is, ezért a szakembereknek hatalmas gyakorlatuk van a jelentkező tünetek pontos megítélésében, és a lehetséges kezelési lehetőségek megfelelő kiválasztásában is. Sajnos vannak olyan esetek is, amikor már csak a műtét segít, de szerencsére az esetek jelentős részében a lúdtalp kezelhető, és panaszai megszüntethetők. Ha időben fordul ortopédushoz, akkor ebben teljesen biztos lehet.

talpfelmérés kiértékeléseA vizsgálat és a diagnózis felvétele után következik a tünetek személyre szabott kezelése

  • az Önnek megfelelő lábtorna gyakorlatok rendszeres végzésével, és
  • a talpára kialakított talpbetét viselésével.

Természetesen ezek a tünetek súlyosságától függenek, ugyanakkor a legtöbb esetben az ortopédus a lábtornát és az Ön lábára elkészített egyedi talpbetét rendszeres viselését egyszerre ajánlja, mert ezek együttesen biztosíthatják panaszai megszűnését. Amint a szakorvos elvégzi a vizsgálatokat, elmondja a kezelés lehetséges menetét. Ennek során előírja a megfelelő lábtorna gyakorlatok végzését, és számítógépes méretvételezéssel elkészítteti a talpára szabott talpbetétet. Innentől kezdve nincs más dolga, mint rendszeresen végezni a gyakorlatokat és hordani a talpbetétet.

  • A tornagyakorlatok segítenek lába rugalmasságának a megőrzésében, a lábizmok és szalagok megerősítésében, nyújtásában.
  • A talpbetét pedig megtámasztja a lábát. Ezzel gyakorlatilag ellensúlyozza és visszaadja lábfeje megbomlott egyensúlyi harmóniáját. A talpbetét támasztása igyekszik megszüntetni bokája, térde, csípője természetellenes terhelését. Ezzel pedig megszünteti az ott jelentkező fájdalmakat, és megelőzi az esetleges kopásokat.

Lúdtalpa kezelésében mindkettőnek fontos szerepe van, és nem hagyhatja el egyiket sem, mert önmagában egyik sem lesz képes biztosítani a panaszmentességét.

A lábtorna gyakorlatok rendszerese végzésével és a talpbetét viselésével jó esélye van arra is, hogy fájdalom nélkül vagy pedig jóval kisebb fájdalommal tudja tovább folytatni korábbi munkáját, ami lehet, hogy az átlagoshoz képest jóval több állást kíván meg Öntől.

Eljön hozzánk lúdtalpas lába fájdalommentességéért?

Molnár Fanni gyógytornászHa már biztosan tudja, hogy lúdtalpas, nem feltétlenül van még egy orvosi konzultációra szüksége. Kérjen időpontot közvetlenül a megoldást kínáló terapeutához: Molnár Fanni talpbetét specialista gyógytornászához.

Fanni a konzultációval egybekötött kezeléskor széleskörű szolgáltatást tud Önnek nyújtani.

  • A számítógépes talplenyomata alapján a megfelelő erősítő és lazító torna feladatokat adhat.
  • Talpbetétet ajánlhat, és segíthet a megrendelésében.
  • Kineziológiai tapasz által tudja segíteni talpa korrekcióját, ha szükséges.
  • Valamint cipőviseléssel kapcsolatos tanácsadással, és ergonómiai tanácsokkal is tud szolgálni.
  • Kérhet 20 vagy akár 70 perces időpontot hozzá. Csak Öntől függ, mit tenne meg talpa egészségéért és fájdalommentes járásáért.

Inkább csak konzultálni szeretne ortopéd szakorvosunkkal lúdtalpa kezeléséről?

  • Minden munkatársunk a rendelésére előzetes bejelentkezés alapján várja.
  • Munkaidőben hívja a 06-1-269-2946-os telefonszámunkat.
  • Vagy töltse ki az űrlapot. Az űrlapon adja meg elérhetőségét, és kollégánk visszahívja Önt!
  • A konzultáción szakorvosunk körültekintően megvizsgálja, és teljes körűen tájékoztatja Önt lúdtalpa állapotáról. A panaszait enyhítő kezelési megoldást, és ha szükséges, akkor lúdtalpbetét viselését javasolja.

Gyógyulásához kérjen információt most, mert egészsége a legdrágább kincse, és így tudunk segíteni

Az Ön neve*:
E-mail címe*:
Telefonszáma*:
Üzenete*:

A *-gal jelölt mezőket mindenképp töltse ki!
Adatait bizalmasan kezeljük. Harmadik félnek nem adjuk ki. 2 munkanapon belül visszahívjuk.

         
Harmónia Centrum a médiában: