Tudja pontosan, hogy mi a lúdtalp?

A lúdtalp a láb hosszboltozatának a süllyedése, illetve a lábfej boltozatos szerkezetének a hiánya. Szeretne még többet is megtudni erről az elváltozásról, amely talán Önt is érinti?

A láb boltozatos szerkezete az újszülötteknél még nem alakult ki, nem velünk született adottság. Az ívelt, boltozatos láblábfej később alakul ki lábunk alapvető feladatainak a járásnak és testsúlyunk hordásának következtében.

A lábnak alapvetően két feladata van:

  • Egyrészt tartja és hordozza a testünket, és a testsúlyunkat rugalmasan átviszi a talajra. Testünk lengéscsillapítója rugalmasan gondoskodik arról, hogy a talajhoz ütődések ne okozzanak semmi gondot. A járás közbeni testsúly áthelyezés úgy valósul meg, hogy az ugrócsonton – a legfelső lábtőcsontunkon – át a testsúlyunk lábunk három alapvető támaszkodási pontjára nehezedik. Sarokcsontunk gumójára, valamint az első és az ötödik lábközépcsontunk fejére. Testsúlyunk rugalmas hordozásához alakult lábfejünk rugalmas hosszboltozati szerkezete.
  • Lábunk másik fő funkciója a járás, amely testsúlyunk hordozása közben valósul meg.
    Lábunk hosszboltozatáról már beszéltünk. Ez a sarokcsonttól az öt lábközépcsontunk fejéig tart, és a külső és a belső lábszél ívének felel meg. A hosszanti boltozat mellett jelentős szerepe van még a harántboltozatnak is, amely az öt lábközépcsont fején átívelő vonal.

A lábfej boltozatos szerkezetét a lábunk talpi részén található izmok és szalagok tartják. A csontok által alkotott boltozatos szerkezetet tartó izmok és szalagok együttesen adják azt a rugalmasságot a lábfejnek, amelynek hatására járás és futás közben a talajjal való érintkezéskor letompítják a rázkódásokat.

A megfelelően boltozatos, ívelt szerkezetű lábfej sokkal alkalmasabb testünk súlyának a hordozására, és sokkal teherbíróbb is, mint az egyenes, lelapult talp. A hossz és harántboltozat magassága egyénenként más és más lehet. Az egyéni sajátosságokból adódó alacsonyabb boltozat önmagában még nem jelent bajt, ha a lábfej teherhordó funkciójának rugalmassága és harmonikus működése nem borul fel, és nem veszít hatékonyságából.

felnőttkori lúdtalp

Amikor a lábfej hosszboltozata lesüllyed.

Akkor van baj, amikor a felnőttkorra kialakult boltozatos szerkezetet a lábfejben futó izmok és szalagok nem tudják megtartani, és valami miatt a boltozatok megsüllyednek, és a láb ellaposodik. Ilyenkor előbb a hosszboltozat veszít a magasságából. A saroknál lévő ugrócsont lentebb süllyed, és befelé is fordul, a sarokcsont pedig ellenkezőleg, kifelé mozdul el. Ennek az lesz az egyenes következménye, hogy az ívelt talpél egyenesebbé válik, lelapul, és közelebb kerül a talajhoz. Ez már önmagában is elég nagy baj, de még nagyobb baj az, hogy a lábfejben bekövetkező deformitások nem állnak meg a lábfejben, hanem elindulnak felfelé, egészen a csípőig. A lesüllyedő talpélhez ugyanis a láb igyekszik alkalmazkodni. Ez azt eredményezi, hogy a térdek befelé fordulnak és meg is rogynak, ami a csípő behajlítását és a fenék kitolódását eredményezi. A láb egyetlen pontján bekövetkező deformitás a láb teljes szerkezetére hatással van, amitől megváltozik a teherbírása. Egy kisebb vagy nagyobb hosszboltozat süllyedés tehát egész láncreakciót indíthat el a láb statikájában és dinamikájában. Fájhat tőle a bokája, a térde, a csípője és a dereka is.

Emellett még a hosszboltozat süllyedése maga után hozza a harántboltozat süllyedését is, aminek az lesz a kellemetlen következménye, hogy szétterül a láb, és a lábközépcsontok fejénél bőrkeményedések alakulhatnak ki.

A boltozatok lelapulása miatt megváltozik a lábban a hajlító és feszítőizmok egyensúlya is. Emiatt pedig előbb-utóbb fentebb tolódnak a lábujjak, és a második, harmadik és negyedik lábujjon kalapácsujj, a nagylábujjon pedig bütyök alakulhat ki.

Ez az egész pedig a hosszanti boltozat süllyedéséből indult el, amelyet talán a lábfejére nehezedő testsúly okozott. De mi okozhatta még?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük