Székrekedése van?

A székrekedés nem igazán komoly betegség, viszont gyakran előfordul. Szerencsére sokszor csak átmeneti gondot jelent. Elsősorban az idős emberek szenvednek tőle, mert keveset mozognak. Kiknél fordul elő még nagy gyakorisággal?

A kevés mozgás mellett gyakran előfordul azoknál is, akik kevés rostot tartalmazó ételt fogyasztanak. A rost ugyanis ballasztanyagként lazítja a székletet, és ezzel is elősegíti az ürítést.

székrekedés ellen

Ha székrekedése van, akkor biztos szeretné tudni mi lehet székrekedése oka, és mit tehet ellene?

A tartós, krónikus székrekedés igazi civilizációs betegség. Ezt leginkább az mutatja, hogy a fejlődő országokban gyakorlatilag nem is ismerik, és alig-alig fordul elő.

Akkor normális a székletürítés, ha legalább heti három alkalommal megtörténik. A székrekedés a ritka ürítés mellett azzal is jár, hogy kemény a széklet, és csak erőlködve sikerül megszabadulni tőle.

Mi lehet a székrekedés oka?

  1. A kevés mozgás hatására a bélben a széklettovábbító és ürítő mozgások gyengülnek, vagy akár meg is szűnhetnek, és a széklet lassabban halad át a bélcsatornán.
  2. A rostokban szegény étrend is gyakran vezet székrekedéshez.
  3. Különféle betegségek is okozhatnak székrekedést, például a pajzsmirigy csökkent működése vagy a cukorbetegség. D idegrendszeri betegségek, például a Parkinson-kór vagy az agyérelmeszesedés is okozhatja.
  4. Sokszor a székelési inger elnyomása vezet a székrekedéshez. Ez fordulhat elő például idegen környezetben, vagy megfelelő tisztaságú WC hiánya miatt, vagy a túlzott stressz miatt is.
  5. A megszokott napi tevékenységek felborulása vagy az étrend megváltozása is vezethet székrekedéshez.
  6. Egyes gyógyszerek nem kívánt mellékhatása is lehet a székrekedés.
  7. A mozgásszegény életmód a belek működését is lelassítja, és ez sokszor okoz székrekedést.

Mit tehet a székrekedés ellen?

A székrekedés ellen az egyik jó módszer a rendszeres mozgás, mert ez nemcsak az erőnlétét javítja, hanem emésztőrendszere működését, a bélmozgását is felgyorsítja.

Segít az is, ha rostban gazdagabb ételeket eszik. Ezek az emészthetetlen rostanyagok ugyanis növelik a széklet térfogatát, ezért nem tud a széklet annyira besűrűsödni, lágyabb lesz, és ez segíti a széklet kiürülését. Különösen hasznosak a teljes kiőrlésű pékáruk fogyasztása. A nyers zöldség és gyümölcsfogyasztás növelése is segít ilyenkor. Sokat segít az is, ha többet iszik. Lazítja a székletet a víz is, és ez is segíti az ürítést.

Sokat segít a székrekedés ellen a rendszeresség is. Ha hozzászokik ahhoz, hogy minden nap ugyanakkor, például reggel megy a wécére, akkor a szervezete is hozzászokik ehhez, és alkalmazkodik.

Kérdése van még székrekedése kezeléséről vagy megelőzéséről?

  • Munkatársainktól a (+36-1)269-2946 -os telefonszámon érdeklődhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük