Mit tud a kirakat betegségről?

Hallott már Ön az úgynevezett kirakat betegségről? Esetleg már érzett is ilyet? Lehet, hogy nem hallott még róla, de könnyen lehet, hogy érzett már ilyet. Mi az a kirakat betegség?

kirakat betegség

Előfordul, hogy néhány száz méter megtétele után már nem bír továbbmenni?

Előfordult már Önnel, hogy indult sétálni, és néhány száz vagy tíz méter megtétele után már meg is kellett állnia a lábában fellépő fájdalom miatt. Biztos nagyon kellemetlen volt, és igencsak rosszul érezte magát, többszörösen is. Ez azért történt, mert lábaiban a beszűkült artériák miatt a vérárammal nem jutott elegendő oxigén a lábfejekbe és a lábszárba. Néhány perces megállás után fellélegezhet, mert enyhül a fájdalma, és tovább tud menni, de az öröm nem tart soká. Újabb száz méter megtétele után ismét megállítja a fájdalom. 100 métereket haladva nem igazán lendületes a séta, ugye?

Aki kívülről nézi Önt, úgy tűnhet neki, hogy Ön meg-megáll megnézni a kirakatokat, azonban ez csak a látszat. Ön tudja, hogy másról van szó, és milyen fájdalmas ez. Mivel a séta így meglehetősen nehézkes, már inkább el sem indul otthonról? Ezt ne tegye! Nagy hiba lenne, mert a mozgás javíthat az állapotán ebben az esetben is.

Ha nem fordul szakemberhez, és nem mozog rendszeresen, akkor az idő múlásával a fájdalom nélkül megtett útszakaszok hossza egyre rövidebb lesz. Előfordulhat az is, hogy nyugalomban, bármiféle séta nélkül is fájdalom lép fel a lábakban. Bizony kellemetlen, ha már az egy helyben üléstől is fáj a lába, pedig ez bizony előfordulhat.

Mi okozza ezt az érszűkületet? Dohányzás, cukorbetegség, esetleg családi örökség? Bármelyik okozhatja, de most már mindegy. Csak azt szeretné, hogy enyhüljenek a fájdalmai, és el tudjon kerülni egy súlyos műtétet?

Ne engedje a helyzetét odáig romlani, hogy már csak egy műtét segítsen érszűkületén! Forduljon időben szakemberhez segítségért!

Egy egyszerű Doppler-vizsgálattal az érsebész már következtetéseket tud levonni a láb ereinek állapotáról. Lehet, hogy még segíthet egy speciális gyógytorna, kompressziós harisnya viselése, és az étkezési szokások megváltoztatása. Ne gondoljon azonnal a legrosszabbra, és ne fogadja el azonnal a legdrasztikusabb beavatkozást! Nem biztos, hogy Önnek feltétlenül műtétre van szüksége. A műtét előtt mindenképp próbáljon ki más, enyhébb módszereket is.

Ha az érszűkület a lábában egyszer kialakult, nem fordítható vissza. Ezzel bizony már együtt kell élnie. De a rendszeres mozgás, és az életmód-változtatás megakadályozhatja a további állapotromlást. Hamar elfáradó, érszűkületes lábával Időben forduljon megfelelő szakemberhez! Ne hagyja ki ezt az esélyét, mert ha lehet, akkor segíteni fog Önnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük