Melyek a migrén lelki okai?

A migrén féloldali lüktető fejfájás, amely általában heves fejfájás roham formájában jelentkezik. A migrén lelki okait vizsgálva annak is jelentősége van, hogy melyik oldalon jelentkezik a migrénes fejfájás.

A bal agyfélteke a logikus gondolkodás központja, a jobb agyfélteke pedig a kreatívabb, az intuíció területe, az érzelmekért, az ösztönös megérzésekért felelős. A komoly lelki problémák ott találhatók életében, amelyik oldalon jelentkezik a fejfájás. Migrénes rohamoknál melyik oldalon szokott fájni a feje?

Előfordulhat persze az is, hogy már annyira fáj a feje, hogy egész feje lüktet. Ilyenkor nem tudja megkülönböztetni, hogy melyik oldal fáj, mert a fájdalom átsugárzik egyik oldalról a másikra. Ekkor már mindkét oldalt lüktető fejfájás gyötri. Ez pedig már azt jelenti, hogy a jobb agyféltekés érzelmeivel és a bal agyféltekés gondolkodásával is komoly problémák lehetnek.

Migrén megszüntetéséért: (+36-1) 269-2946

Mi állhat a migrén lelki hátterében?

migrén lelki okai

Milyen lelki dolgok állhatnak a migrén hátterében? Mik lehetnek a migrén lelki okai?

A migrén lüktető fájdalma az élethelyzetek egyoldalú és elfogult megítéléséről árulkodik. A migréntől szenvedőhöz vissza, visszatérő migrénes rohamaival ragaszkodik a fejfájása. Ez azonban nem a véletlen műve, hanem éppen ellenkezőleg. A migrénnel küszködő valakikhez vagy valamikhez, például egyes emberekhez, elvekhez vagy szabályokhoz olyan szorosan ragaszkodik, hogy az már szinte értelmetlen és rögeszmés.

A világ minden kincséért sem akar engedni elveiből. Szinte már rögeszmésen ragaszkodik hozzájuk. Éppen ezért nem véletlen a lüktető fejfájás. Ha gondolati, érzelmi síkon nem képes megszabadulni egyoldalú, elfogult életszemléletétől, akkor előbb-utóbb elméje testi tünetekkel lesz kénytelen figyelmeztetni a változás, változtatás szükségességére.

Ha túl hosszan, értelmetlenül, már-már rögeszmésen ragaszkodik megcsontosodott, idejétmúlt elveihez, akkor ez gondolkodása vagy éppen érzelmei rugalmatlanságáról árulkodik. Ebben a helyzetben a vele megtörtént dolgok megcsontosodott elveinek szemüvegén keresztüli szemlélése annyira leköti a figyelmét, hogy nem lát tovább az orránál.

Nem veszi észre, illetve megrögzött elvei miatt nem is hajlandó észrevenni az elveivel ütköző világ jelenségeit. Annyira bezárkózik a saját értékrendje által meghatározott világába, hogy egyszerűen nem marad ideje az élet más területeivel foglalkozni.

Tulajdonképpen a migrénes rohamban jelentkező fájdalom a benne felgyűlt és felszabadulni képtelen belső feszültségek kiengedésének formája. Még ha oly fájdalmas is, akkor is feszültséglevezető szerepe van. Ez a feszültség baloldali fejfájás rohamoknál gondolati, jobb oldali rohamoknál pedig érzelmi síkon alakul ki.

A rugalmatlan gondolkodás és az érzelmek béklyóba zárásának feszültségén túl a szexuális vágyaknak az elfojtása, vagy éppen a magányosság érzése is okozhat hevesen lüktető migrénes fejfájást.

A jelentkező rohamoktól való megszabadulást nem segíti a túlzott felelősségtudat, illetve a megfelelési kényszer sem. Ugyanis ha az emberben olyan mértékű a felelősségtudat, hogy például emiatt érzi úgy, hogy nem engedhet megcsontosodott elveiből, akkor ezek az általa saját magára kötelezőnek érzett elvek nem a fájdalomtól való megszabadulás, hanem éppen hogy a rohamok ismétlődéséhez vezet.

Még tovább romlik a helyzet akkor, ha úgy érzi, hogy a saját magával szemben támasztott szigorú szabályoknak, elveknek képtelen megfelelni. Ez nemcsak az állandó elégedetlenség érzetét, hanem önbecsülése gyengülését, szorongása, aggódása fokozódását is magával hozza.

Az is veszélyes, ha a migrénes fejfájással küzdő saját magával szemben támaszt túlzott elvárásokat. De talán még ennél is nagyobb veszélyt jelent az, amikor a nagy felelősség- és kötelességtudattal megáldott vagy jelen esetben inkább megvert ember úgy érzi, hogy a környezete támaszt vele szemben olyan túlzó elvárásokat, aminek ő képtelen megfelelni.

migrénes fejfájás

Migrénes fejfájás rohamok gyötrik? Kattintson a képre, és ismerje meg, hogy mit tehet a fájdalmas migrénes rohamok megszüntetéséért

Ebben a helyzetben a nagy felelősségtudaton van a hangsúly. Ugyanis kötelességtudata révén nem veszi könnyedén a dolgokat, és ebben a helyzetben nem úgy reagál, hogy elengedi a füle mellett az általa vélt vagy akár valós külső elvárásokat, hanem bármennyire nehezére is esik az, mégis megpróbál erején felül is, szinte bármi áron megfelelni még a túlzott elvárásoknak is. Ezek így együtt pedig már egyenes utat jelentenek a hevesen jelentkező fejfájás rohamok előtt. Megelőzheti azonban ezeket a fájdalmas fejfájás rohamokat.

A nagy felelősségtudattal rendelkező migrénes ember nem akarja meglátni ezt a saját magával szemben támasztott túlzott elvárási szintet. Nem hajlandó engedni saját maga túlzó elvárásaiból, és nem képes rugalmasan, nyitottan értékelni a vele szemben támasztott vélt vagy valós követelményeket sem.

A migrénes ember valójában nem képes reálisan értékelni mindazt, ami körülötte történik. Nem képes saját maga és környezete számára is előnyös módon kilépni megkövesedett gondolkodásmódjának és megrögzött elveinek gondolkodását és érzelmeit béklyóba kötő rabláncából.

Állandó konfliktus feszül logikus gondolkodása és ösztönös érzelmei, igényei és vágyai között. Ezt az ellentmondást nem képes nagyvonalúan feloldani, megoldani. Az esetleges nagyvonalú megoldásnak már a gondolatától is megfájdul a feje, mert a könnyed nagyvonalúság annyira kötelességtudó elvei ellen való.

migrén okai

Mióta fáj a feje? Milyen gyakran? Mennyi ideig? Milyen erős a fájdalom? Mire figyeljen még? Mi lehet a migrén oka Önnél? Derítse ki a Migrén okai kérdőív kitöltésével! Kattintson a képre kérdőívéért!

Mi okozza migrénes rohamait?

  1. Töltse ki a Migrén okai kérdőívét migrénes fejfájása gondos megfigyelésével!
  2. Majd pedig válaszainak a kiértékelésével derítse ki, hogy mi okozza Önnél a migrénes rohamokat. Miért olyan fontos ez? Azért, mert migrénes fejfájása okának kiderítésével és megszüntetésével megszabadulni a legbiztosabban migrénjétől.
  3. Ha pedig már tudja fájdalmas rohamai kiváltó okát, akkor ennek a kiváltó oknak a megszüntetésével meg is előzheti azokat.

Mit tehet a migrén lelki okai megszüntetéséért?

A migrénes fejfájással küzdőben olyan ellentmondás feszül megkövesedett elvei és a való világ között, amit képtelen feloldani, megoldani. Ezért a teste lüktető fejfájás rohamokkal jelzi ezt az ellentmondást.

Olyan hosszú évek vagy akár évtizedek alatt felhalmozott elfojtásokról is szó lehet az életében, amelyek csak most, évtizedek után törnek elő. A migrénes rohamokkal a test küld figyelmeztető fájdalmas jeleket.

A rohamok enyhüléséért érdemes változtatni a gondolkodásán. Engedni kell az elveiből, a saját magával szemben felállított túlzó elvárásaiból. Azért, mert ezzel nem felelőtlenebb, hanem egy emberibb, szerethetőbb ember lesz, aki megkövesedett elveiből engedve nemcsak saját magát lesz képes jobban elfogadni esendő mivoltában, hanem a környezete is emberibbnek és szerethetőbbnek fogja majd tartani.

Megkövesedett elveinek a lazításával nemcsak felszabadultabb lesz az élete, hanem még a környezetével való kapcsolata is kiegyensúlyozottabbá válik. Ha hagyja, hogy az események szabadabban megtörténjenek Önnel, akkor belső békéje és harmóniája megtalálása mellett még másokkal való kapcsolatai is rendeződni fognak.

Ha kiegyensúlyozottabb gondolkodása kialakításához, érettebb személyiséggé válásához, belső békéje megtalálásához egy szakember segítségét szeretné igénybe venni, akkor érdemes egy tapasztalt természetgyógyászhoz fordulnia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük