Megismerné a csonttörés gyógyításának fontos kérdéseit?

Az egészséges csontok nagyon erősek. Egy balesetkor bekövetkező csonttörés azonban kiveszi az erőt a csontból. Törés után pedig a csont folytonosságát vissza kell állítani.

lábtörés

Egy baleset miatt fiatal korban is eltörheti a lábát

Amíg fiatal, addig jóval kevésbé fenyegeti a csonttörés veszélye. Egy balesetben persze mindenkinek eltörhet valamelyik csontja, azonban egy rossz mozdulat miatti eleséstől a szervezet csontjai nem forognak különösebb veszélyben. Persze eshet olyan szerencsétlenül, hogy eltörik a csontja, de a csonttörés elsősorban az idősebb embereket fenyegeti. Náluk már természetes folyamat a csont kisebb-nagyobb arányú leépülése, a csont sűrűségének a fokozatos csökkenése. A csont ritkulása pedig törékenyebbé teszi a csontokat.

Ha Ön csontritkulástól szenved, akkor óvatosan közlekedjen, mert már akár egy kisebb elesés is törést okozhat. Különösen veszélyesek idős korban az elesések. Ezeknek az eleséseknek gyakori következménye a combnyak törés. Eleséskor azonban nemcsak a lába, hanem az esés közbeni támaszkodásra használt karja vagy a csuklója is eltörhet.

Nem kell azonban karba tett kézzel várnia az öregkort. Csontjai sűrűségének a javítására is fordíthatja a múló időt. Ha sokat mozog, akkor ezzel csontjainak az edzettségét is javítja. Körülbelül 35 éves koráig fejlődik, erősödik a csontja, nő csontjainak a sűrűsége. Utána már fokozatosan veszít csontjai sűrűségéből. Nem mindegy azonban, hogy milyen csontszerkezetet alakított ki magának 35 éves korára, és az sem mindegy, hogy évente mennyit veszít csontjai sűrűségéből.

Ennyi rossz hír után azonban vannak kellemesebbek is. Ha 35 éves koráig rendszeres mozgással megedzette a csontjait is, és feltornázta a csontsűrűségét, akkor még idős korban is lehet majd annyi tartaléka, hogy nem kell minden kisebb eleséstől rettegnie.

Ezzel együtt azonban bármikor bekövetkezhet egy véletlen baleset, ezért érdemes Önnek is tisztában lenni a csonttörés legfontosabb kérdéseivel. Ha nem is saját maga miatt, hanem például a környezetében élő családtagjai biztonsága érdekében.

A csonttörés nem az a dolog, ami majd rendbe jön magától is. A törött csontok általában jól gyógyulnak, ehhez a gyógyuláshoz azonban össze kell illeszteni, utána pedig összefogatni a törött csontvégeket.

Melyek lehetnek a csonttörés tünetei?

  1. csont anatómiája

    Csont a csontot körülvevő és vérerekkel dúsan behálózott csonthártyával

    Tipikus tünet a törött végtag heves fájdalma. A fájdalom főleg mozgatáskor lehet kifejezetten erős.

  2. Csonttöréskor nemcsak a csont törik el, hanem a törött csont körüli szövetek is sérülnek. Így a csontot borító csonthártya és a csontot körülvevő izmok is sérülnek. Az izom bevérzik megduzzad. Elszíneződés alakul ki, zúzódás, vérömleny keletkezik.
  3. A nyílt törés annyira szemmel látható tünete a törött csontvégek szabad szemmel való láthatósága.
  4. Zárt törésnél is feltűnő jele a törésnek, ha a láb vagy a kar alakja megváltozik, és mozgatásra azonnali, heves fájdalommal reagál. A törött csontvégek ropogása is előfordul.
  5. Nyílt törésnél tipikus tünet a vérvesztés, amely szemmel is látható. Zárt törésnél pedig a törés helye és jellege valószínűsíti a vérvesztés mértékét.

A csonttörések diagnózisa és kezelése

A csonttörés gyanúja nem az a tünet, amiből lábon hordva is fel lehet épülni. Az esetleges törésnél nem szakszerűen rögzített csontvégek elmozdulhatnak, aminek hatására nem jól fognak összeforrni.

Ráadásul a sérült terület nem megfelelő vérellátása miatt a gyógyulási folyamat is lassan halad. A csonttörés gyanújával orvoshoz kell menni, és a szakember eldönti, majd, hogy mi a teendő.

A tapasztalt traumatológus az esetek nagy részében már fizikai vizsgálattal is meg tudja állapítani a diagnózist, de a röntgenfelvételek elkészítése még biztosabbá teszi vizsgálat eredményét. Az MRI (mágneses rezonancia) vizsgálat valamint a CT-vizsgálat pedig még pontosabb képet mutat a sérülésről, és minden kétséget kizáróan megadja a választ a legfőbb kérdésre. Van-e törés vagy nincs, és ha van, akkor hol, és milyen jellegű a törés?

A diagnosztizálás során pontosan megállapított csonttörések kezelésére a hagyományos konzervatív kezelés és a műtét is rendelkezésre áll. Ha a csontvégek nem mozdultak el, akkor műtéti feltárásra nincs szükség. Ez azért is jó, mert így ki lehet zárni egy esetleges feltáráskor fennálló fertőzésveszélyt.

Amennyiben viszont szükséges a gipszrögzítés, vagy ma már inkább a műanyag sínekkel való rögzítés, akkor ez a tartós mozdulatlanságba való kárhoztatás megnöveli a trombózis, a vérrög kialakulásának a veszélyét.

Ha viszont a törött csontvégeket össze kell illeszteni, akkor műtétre van szükség. Műtéti rögzítésre van szükség nyílt törések ellátásakor is. A törött csontok gyorsabb teljes gyógyulása Önnek az érdeke.

Foglaljon időpontot gyorsabb gyógyulásáért: (+36-1) 269-2946

Érdekli a csonttörés gyógyulásának az ideje?

Ha éppen eltört valamelyik csontja, akkor biztos szeretné tudni, hogy mikor fog meggyógyulni.

Erre a kérdésre természetesen nincs pontos válasz, mert a csontok gyógyulása az eltört csonttól és a törés súlyosságától is függ.

  • Általánosságban azonban számíthat arra, hogy néhány héttől néhány hónapig tarthat a gyógyulási idő.
  • Azt is lehet tudni, hogy fiatal korban gyorsabban gyógyulnak a csontok is.
láb és boka gyógytorna

Törés után gyógyuló boka. Láb és boka gyógytornája a bokatörésből gyógyuló végtag fokozatos terhelésével

Fontos kérdés az is, hogy mikortól tekintheti gyógyultnak törött testrészét. Amikor lekerül a törött csontról a rögzítés, akkor még kímélni kell. Akkor lesz gyógyult a törött csont, amikor már úgy tudja majd terhelni, mintha nem is tört volna el, és visszanyeri korábbi mozgásterjedelmét is. Ez azonban nem fog magától bekövetkezni. Törés után meg kell erősíteni és tornáztatni kell a csontot. Ehhez törött lába, karja fokozatos terheléssel történő megerősítésére van szükség, amihez nagy segítség a gyógytorna.

A rendszeres gyógytorna kiegészítésére vannak még további lehetőségek is, amelyek használatával lerövidítheti a gyógyulás idejét, és gyorsabban tud regenerálódni a törött csont.

  • csonttörés utáni kezelés lökéshullámmal

    Törött sípcsont gyógyulásának gyorsítása lökéshullám kezeléssel

    Szeretne megismerni ezek közül a lehetőségek közül egy igazán hatásosat?

  • Mit gondol milyen mértékben képes felgyorsítani a törött csont gyógyulását ez a terápia? Fontos Önnek a gyorsabb teljes gyógyulás?
  • Kérdezze meg munkatársainktól a gyógyulását serkentő szorzószámot (+36-1) 269-2946-os számon!

8 gondolatok ezen: “Megismerné a csonttörés gyógyításának fontos kérdéseit?

  1. Nagy Emil

    Jobb lábamon combnyak törésem lett 2017.juliusában az L.I.csigolyafedél betörésével kombinálva.(84.éves vagyok).Mütöttek és 2 db Manniger csavart épitettek be.A tőrés mütétjét követöen még kétszer mütötték combomat mivel feltelt vérömlennyel.Mütéti hegg 30 cm.Az L.I.csigolyát nem mütötték mivel 3x volt sziv 1x az 1-2 es nyakcsigolya törés(komresszios csavarral 43.mm.es) miatt sokszor altattak.Segédeszköz nélkül közlekedek de többször kell megállnom mivel derekam és combomnál fájdalom van.Lehet e gyógyitani?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nagy Emil!
      Az Ön orvosi hátterével elsősorban azt ajánlanánk, hogy a műtét után megtanult gyógytorna gyakorlatokat végezze otthon napi rendszerességgel, és igyekezzen a járástávolságokat csökkenteni napi rutinjában. Ezzel erősítheti törzse és csípője táján az izmokat, és stabilitást adhat a fájó ízületeknek. Amennyiben nem tanult gyógytorna gyakorlatokat, vagy nem emlékszik rájuk, természetesen kérjen ismét segítséget ehhez.
      Maximális javulás már nem várható valószínűleg az Ön esetében, de a tüneteket megpróbálhatja ezáltal limitálni.

  2. Jirkovszky Tamás

    Májusban eltörtem a jobb karomat, de olyan szerencsétlenül, hogy mind két alkarcsontom eltörött és a könyököm is sérült. Az egyik alkarcsontom fejecse szilánkosra tört, azt nem lehetett megmenteni, a másik csontomnál a törött részeket lemezzel fogták össze, a könyök ízületemet dróttal rögzítették. Három műtétem volt, mindegyik jól sikerült. ami igazán zavar, hogy a kézfejem a gipsz levétele után is nagyon püffedt, ödémás, nagyon fáj, nem tudom mozgatni sem a kezemet, sem a csuklómat, csak az ujj végeim mozognak valamelyest, de rendesen behajtani nem tudom egyiket sem. Annyira mozog most is, mint amennyire a gipszelt állapotban tudtam mozgatni. Mivel közel derékszögben volt rögzítve a könyököm, a kezemet rendszeresen nem tudtam felemelni, így gyakorta vízszintesen volt, illetve csüngött. A műtéti sebek miatti fájdalmat jól viselem, de a csuklóm, illetve a kezem által okozott fájdalom gyakorta elviselhetetlen, azzal együtt, hogy szedem a fájdalomcsillapítót (Tramadol-50) is. Már 2 napja jégzselével hűtöm a dagadt részeket, ami apadást is eredményez, de ez nem tartós eredmény. Sajnos így a szabad ízületeimet sem tudom igazán mozgatni. Nem tudom az ödéma magától is elmúlik idővel és mozgathatóvá válik a kezem, vagy valamilyen gyógyszeres kezelés is szükséges lenne, mert így nagyon elkeserítő ez a helyzet. A gyógytornát csak a varratszedés után fogják előírni. Fegyelmezett vagyok és a fájdalom ellenére is igyekszem betartani az utasításokat a saját érdekemben, de az ödémás kezemet nem tudom mozgatni. Mi lesz így, mi a megoldás? M ég egy kérdés a hiányzó csontvég ne okoz majd problémát?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Jirkovszky Tamás
      Az Ön részletes leírásából valóban az látszik, hogy fegyelmezett, és a fájdalom ellenére igyekszik betartani az utasításokat. Mely utasítások első olvasatra teljesen megfelelnek a posztoperatív protokollnak. Sajnos a műtét utáni duzzanat lassan, hetek alatt múlik véglegesen. Természetesen amennyiben nem gyógyul az elvárt ütemben érdemes esetleg másik orvostól is konzultációt kérnie. Esetleg amennyiben a műtét után kapott keringésjavító gyakorlatokat, azokat végezze továbbra is: hanyatt fekve a plafon felé tartott ujjait mozgassa a fájdalom által megengedett mértékben.
      Mihamarabbi sikeres gyógyulást kívánunk Önnek!

  3. Fekete József

    Jó napot! Lassan 3 hónapja a lábfejem sérült. Egy nagy vas esett rá. Elég nagy bevérzés keletkezett vérömleny erek sérültek 3 -as 4 – es metatardus törött amin ödéma van még jelenleg is. MRI Vizsgálat is volt ami ezt kimutatta. Az lenne a kérdésem hogy ez az ödéma el fog múlni vagy ezzel kell élni hogy folyton vízesedni dagadni fog a lábfejem. Visszajelzést előre is köszönöm

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Fekete József
      Az Ön esetében minden bizonnyal hatalmas sérülést szenvedett a láb. Nem írta meg, milyen kezeléseket kapott (akár műteni is kellett-e, ereket helyre kellett-e állítani), de ha az erek is zúzódtak, akkor nem meglepő, hogy még mindig duzzad a lába.
      Érdemes lenne megmutatnia egy érsebésznek, vagy egy nyirokmasszázsban jártas gyógytornásznak, aki meg tudja mondani a tünetek és a leletei alapján, hogy mire számíthat, és felvázol majd Önnek különböző kezelési lehetőségeket.
      Tisztelettel,
      Harmónia Centrum

  4. Birizdò krisztina

    T.Harmonia-centrum! Nekem közel 3/hetes lábujjak feletti sérülésem volt sokáig szenvedtem kínlódtam ráadásul húzom és sántikázom ami megkeserítette mindennapjaim elmentem egy ortopéd orvoshoz ahol rögtön rtg felvétel készült 4.napja és törést mutatott ki mint fáradásos …Mr vizsgalatra lettem továbbítva ami majd csak 3/hét múlva lesz akkor mát 6/hétnél tartok ilyenkor nem lenne célszerű az orvosnak szólni hogy ez nem csak kimeletet de rögzítést is igényelne ..Mert ahogy besétáltam úgy ki is rögzítés minden nélkül hogy jeggelés kímélet mr -ig ..Ez normális ?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Krisztina
      Ha jól értem, Önnek volt egy fáradásos csonttörése, melynek fájdalmai mellett 3 hétig járt, és ez nem járt csont deformitással a rtg alapján, melyet a 3 hét után felkeresett orvos végeztetett.
      Nem ismerem az Ön pontos esetét, ezért csak általánosságban válaszolhatok kérdésére.
      Leggyakrabban a lábtörések ha annyira stabilak, hogy járni lehet rajtuk, akkor nem feltétlenül igényelnek gipszrögzítést. Ha pedig instabilak, akkor a törést követő 6-8 hétben nem járó, hanem fekvő gipszet helyeznek fel. Valószínűleg az orvos, akit felkeresett, az Ön elmondásai és a látott tünetetek alapján a legjobb tudása szerint javasolta az ellátásmódot. Én az Ön helyében a minimumra csökkenteném a láb terhelését, legalább a törést követő két hónapban. Home office vagy táppénz esetleg megoldás lehet. Ugyanakkor teljes fekvésre és gipszre vélhetően nincsen szüksége, ha 3 hétig tudott rajta járni deformitás alakulása nélkül. Természetesen a fájdalom elkerülendő, de azon nem változtatna a gipsz.
      Intézményünkben szakorvosi konzultáción ortopéd orvosainktól kérhet másodvéleményt, amennyiben továbbra is bizonytalan. Tudnia kell, hogy a Harmónia Centrumban gipszelés nem igénybe vehető szolgáltatás, csupán a konzultációra tudunk lehetőséget biztosítani.
      Fáradásos törésről lévén szó, érdemes ellenőrizni, van-e csontritkulása. Amennyiben a rizikótényezők közül több is igaz Önre, végeztessen majd a lába gyógyulása után csontsűrűségi vizsgálatot. Amennyiben érintett, kezdje meg mielőbb életmódváltással a csontszerkezetének karban tartását, hogy elejét vehesse a további töréseknek.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük