Ismeri az elhízás okait és tüneteit?

Az elhízás húsba vágó kérdés. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, közismertebb nevén az OÉTI 2014-es kutatása szerint a felnőttek 65%-a elhízott vagy túlsúlyos. Ez bizony azt jelenti, hogy három felnőtt közül kettő felesleges kilókat hordoz a lábán. Mi van emögött az első hallásra is elborzasztó arány mögött?

Az ezer fős mintán végzett reprezentatív felmérés azt is kimutatta, hogy a férfiak kicsit nagyobb arányban küzdenek súlytöbblettel. Amíg ugyanis a nőknek „csak” 62%-a hordoz magán felesleges kilókat, addig a férfiaknál ez a szám már 67%. Ezek a szívszomorító számok csak akkor kevésbé elgondolkodtatóak, ha Önnek nincsenek felesleges kilói. Ha azonban ezt a cikket olvassa, akkor jó esély van arra, hogy bizony Ön is érintett.

Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat 2014

Nem állapított meg újdonságot azzal a kutatás, hogy kimutatta az életkor előrehaladásának fokozott jelentőségét, miszerint éveink számának növekedésével nő az elhízottak és túlsúlyosak aránya is. Van némi aránybeli különbség a két nem között.

  • A fiatal nők (18-34 évesek) több mint harmada, a középkorúak (35-64 évesek) kétharmada, az idősek (65 és e felettiek) több mint háromnegyede túlsúlyos vagy elhízott, és küzd kisebb-nagyobb súlyfelesleggel.
  • A fiatal férfiak kétötöde, a középkorúak háromnegyede, az idősek több mint négyötöde túlsúlyos vagy elhízott. Mindez a kutatásról készült jelentésben olvasható.
elhízás oka

Egészségtelen ételek fogyasztása és a túl kevés mozgás. Nem véletlen az elhízás két legfontosabb oka.

Az sem meglepő, hogy étrendünkben túl sok a zsír, amely elsősorban állati eredetű, és alacsony a gabonafélék fogyasztása. Emellett még a zöldség és gyümölcsfogyasztásunk sem megfelelő. A túlzott kalóriabevitel mellett tehát az egészségtelen szerkezetű étrendünk sem segíti a túlsúly leküzdését.

Az egészségtelen étrend mellett még mozgásszegény életmódunk is hozzájárul az elhízásunkhoz. Szomorú tény, hogy a magyar lakosság kétharmada még napi 10 percet sem sportol, miközben több mint 5 órát ül.

Mit nevezünk elhízásnak, és mik az okai és tünetei?

Orvosi értelemben elhízásról akkor beszélünk, ha a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb. Ez így persze eléggé megfoghatatlan, mert mihez képest 20%-kal nagyobb.

A testtömeg-index (BMI=Bodi Mass Index) az elhízás legáltalánosabban használt mérőszáma. Ezt úgy tudja kiszámolni, ha a kilogrammban kifejezett testsúlyt elosztja a méterben megadott testmagasság négyzetével. Pl. egy 170 cm magas és 70 kg súlyú felnőtt testtömeg-indexe 70/1,7×1,7=24,22

Ha a kiszámolt testtömeg-index 18-nál kevesebb, akkor kóros soványságról beszélünk. A testtömeg-index alapján megkülönböztetünk még sovány, normál súlyú, túlsúlyos, elhízott és kórosan elhízott kategóriákat.

  • Valahol a 18 és 20-as érték között beszélhetünk soványságról,
  • a 20 és 25-ös értékek között normális testsúlyról,
  • 25 és 30 között van a túlsúlyosak kategóriája, és
  • 30 fölött kezdődik az elhízottság.

Melyek lehetnek az elhízás okai?

Az elhízás leggyakoribb oka az egészségtelen életmód. A testsúly növeléséhez vezet, ha tartósan meghaladja a kalória bevitel a fizikai aktivitással elégedett kalóriát. Ez egyszerű matematika, amelyben a számok beszélnek.

Az elhízás okai között felfedezhető az örökletes tulajdonságok szerepe is, mégis azt mondhatjuk, hogy a genetikai tényezők helyett nagyobb a jelentősége van a szociális öröklődésnek. Vagyis annak, hogy a családokban a családtagok táplálkozási szokásai meglehetősen hasonlóak.

A családon túl a tágabb környezet, a munkahelyi és a baráti társaság is befolyásolja, hogy mit, mennyit és hogyan étkezik valaki.

Nem ritkán pszichés oka is lehet az elhízásnak, ugyanis sokan a rosszkedvüket, a túlzott stresszt vezetik le, kompenzálják túlzó evéssel. Nem ritka az édességek túlzott fogyasztása ilyen esetben.

Természetesen betegségek is okozhatják az elhízást. Az egyik legjellemzőbb a pajzsmirigy alulműködése.

Melyek az elhízás tünetei?

Az elhízás megjelenési formája a testtájakon megjelenő kóros zsírlerakódás.

Az így lerakódott zsírszövetek megoszlása alapján ma két alaptípust különböztetünk meg:

  • A férfias, alma típusú elhízás a hasra, mellre, nyakra és az arcra koncentrálódik. Az elhízáshoz kapcsolódó zsírlerakódásban a végtagok és a far kevésbé vesz részt.
  • A nőies, körte típusú elhízás központja az alhas. A zsír lerakódása az alhason, a fartájon és a combokon legjelentősebb. A karokon, a felsőtesten és az arcon nem jellemző a zsír nagyobb mértékű lerakódása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük