Csonttörés utáni fájdalom csillapítása

A csonttörés jellegétől és a törés súlyosságától függően azonnal erős fájdalom hasít bele a törött testrészbe. Szilánkos, nyílt törés esetén pedig a fájdalom olyan erős is lehet, hogy sokkot is kaphat tőle a baleteset szenvedő.

Éppen ezért törésnél nemcsak a törött csontvégeket kell a helyükre rakni, és rögzíteni, hanem a fájdalmat is csillapítani kell.

A csont törése után az első feladat a sérült testrész nyugalomba helyezése. Ennek az a célja, hogy amennyire csak lehet csökkentse a törés okozta fájdalmat. Ha a lába tört el a balesetet szenvedőnek, akkor fel kell polcolni a lábat. A kiérkező mentő ápolója sínnel is rögzíti a sérült lábat.

begipszelt kar

Begipszelt kar a törött kar rögzítésére

Kartörésnél pedig fel kell kötni a kart, hogy ne lógjon a törött végtag. Kartörésnél is gyakran sínbe kerül a törött kar.

Válltörésnél azonban már nem lehet használni a sínt a törött csont rögzítésére. A mentőorvos speciális kötést tesz a vállra.

Mellkas és gerincsérülésnél a törött csontvégek a belső szerveket és a csontvelőt is megsérthetik, ezért különösen fontos a sérült elmozdulás nélküli mozgatása, műtőasztalra szállítása. Ezt vákuummatraccal oldják meg.

Fájdalomcsillapítás a csont törésekor

Kisebb zárt törésnél a vizes ruhás borogatás és a jegelés is hatásos fájdalomcsillapító lehet. Erős fájdalomnál azonban, ahol nagymértékű fájdalomcsillapításra van szükség ez már kevés.

A fájdalomcsillapító gyógyszerek bevétele azért nem szerencsés ilyenkor, mert ezek lassan és meglehetősen gyengén hatnak. Másrészt pedig a szükséges műtét elvégzését is késleltethetik, mert a műtét előtt 4-6 órával nem szerencsés a gyomorba juttatni bármit is.

A legelőnyösebb csonttöréskor az erős fájdalmat injekciós fájdalomcsillapítóval csillapítani.

törött alkarcsont

A törött csontvégek helyretétele és rögzítése műtéti eljárást igényel.

A fájdalom csillapítása után következhet a törött csontvégek helyretétele és rögzítése.

  • Erre már a kórházban, adott esetben a műtőasztalon kerül sor. A törött csontvégek helyükre tétele és rögzítése már önmagában is fájdalomcsillapító hatással jár, mert megszűnik a csontot borító csonthártya feszülése, és a csonthoz tapadó szalagok és inak sem fognak feszülni tovább.
  • A csontvégek helyükre rakása persze maga is jelentős fájdalommal jár, ezért a végzéséhez is megfelelő fájdalomcsillapítást kell használni.

Ehhez persze a csonttörést szenvedett balesetessel be kell érni a kórházba, és ott előbb el kell végezni a szükséges vizsgálatokat, valamint el kell készíteni a törés jellegének megfelelően röntgen, ultrahang, MR vagy CT felvételeket.

Ha a vizsgálatok alapján nem szükséges műtéti feltárás, és a csontvégek műtéti rögzítése, akkor gipszrögzítést kap a törött testrész. Ha viszont a csontvégek műtéti rögzítése szükséges, akkor a műtétet el kell végezni, és ez is a fájdalom szükséges csillapítását igényli, akár helyi érzéstelenítéssel injekció formájában, vagy adott esetben akár altatással is.

A gipszrögzítés feltételével illetve a szükséges műtéti törött csontvég rögzítéssel a törött csontvégek megfelelő helyükre kerülnek. A törött csont körüli lágyrészek feszülése is megszűnik ezzel.

A fájdalom csillapítására azonban továbbra is szükség van a gyógyulás ideje alatt. Ilyenkor már a szájon át bevehető fájdalomcsillapító gyógyszerek is hatásosan csillapíthatják a fájdalmat. Jól használható fájdalomcsillapításra a recept nélkül is kapható amidazophen, de a szteroidmentes ibuprofen és diclofenac is jól ismert fájdalomcsillapítók. A műtétet végző orvos természetesen ezektől eltérő fájdalomcsillapítókat is előírhat a fájdalom csillapítására.

A műtét illetve a gipszelés után is javasolt a törött lábat felpolcolni vagy a kart felkötni, mert nem fog a vér a lógó testrészbe tolulni, és nem fog lüktetni.

A csontvégek műtéti összeillesztésekor nemcsak a törés miatti roncsolás, hanem a műtétkor ejtett sebek fájdalmat okozó hatását is csökkenteni kell. A szükséges fájdalomcsillapító gyógyszereket a műtétet végző sebész írja elő.

Műtétet követő rehabilitáció

A gipsz felhelyezését és a műtétet követően a műtétet végző és a kezelést irányító orvos utasításának megfelelően fokozatosan elkezdődik a rehabilitációs szakasz. Ez kezdetben passzív majd aktív gyógytornából, illetve amennyiben szükséges, akkor masszázsból és a vérkeringést élénkítő egyéb kezelésekből állhat.

láb és boka gyógytorna

Láb és boka gyógytornája a bokatörésből gyógyuló végtag fokozatos terhelésével

Ezek a kezelések a töréskor keletkezett vérömleny visszahúzódására, a vérkeringés élénkítésére és a törött végtag törött csontjának és ízületeinek a megerősítésére, rugalmasságának visszaállítására és a végtag mozgásterjedelmének visszaállítására irányulnak. Ahogy a képen is láthatóan bokatörés után a boka mozgásterjedelmének visszaszerzése a boka tornájának célja.

A törött végtag tornája meggyorsítja a mozgás korábbi terjedelmének és fájdalommentességének gyorsabb visszaszerzését.

A gipsz levétele után a törés gyorsabb gyógyulását segítheti a gyógyfürdős kezelés is.

A fájdalom csillapítására különféle gyógyszereket és kenőcsöket lehet használni a felépülés időszakában is. A felépülés időszaka is sokszor fájdalmas, mert a rehabilitáció célja a csont és az ízületek törés előtti állapotának a visszaállítása, és ez pedig az akár hetekre mozgásában korlátozott és ezzel beszűkült mozgású végtag mozgásterjedelmének a növelését igényli. Ez pedig bizony gondos kezelés mellett is állandó fájdalommal, de a teljes felépülés érdekében elviselhető fájdalommal jár.

Azért van szükség gyógytornászra a tornához, hogy meghatározza milyen az a terhelés, mennyi az a fájdalom, ami a megfelelő ütemű gyógyulás, felépülés érdekében még elviselhető, mert ezzel is gyorsabb lesz a rehabilitáció. A megengedhetőnél nagyobb terhelés azonban már hátráltatná a törés gyógyulását.

26 gondolatok ezen: “Csonttörés utáni fájdalom csillapítása

  1. Molnar ildiko

    Udvozlet…. erdeklodnek 3honapja darabos terdkalacs toresem volt operaltak is mai napig gyogytornasz jar a hajlitas 65fok nem keves ? Enyi ido utan autot mikor tudok vezetni? Es mindennap faj a labam a patella nagyon meddig fog fajni??? Ez normalis hogy meg mindig igy faj? Es csak enyire hajlik? Ja es a reggeli felkeles elindulas nagyon nehez es faj .huzohurok is korlatozza a hajlitast? Mikor veheto ki???a huzohurok ha eroltetem a hajlitast feher bubok latszanak 3db gondolom az a hurok? Valaszat varom koszonom…

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ildikó!
      Törést követő harmadik hónapban a mindennpos erőteljes fájdalom érzete nem bíztató. A minden napos fájdalom már nem kellene egy 10-es skálán 6-7 fölé menjen. Kevésbé intenzív fájdalom azonban még hetekig lehet élete része. Ha intenzíven fáj, keressen fel mindenképp traumatológus szakorvost, aki esetleg képalkotó vizsgálattal ellenőrizni tudja a bels állapotokat térdében.
      Ugyanakkor az mindeképpen pozitív, hogy gyógytornásszal dolgozik együtt törésének szakorvosi műtéti ellátását követően. A hajlítást ennek köszönhetően tudja majd egyre nagyobb mértékbben kivitelezni. Hetekig el volt merevítve a lába a mozgástilalom miatt? Annak az időnek többszörösét kell rehabilitációban tölteni.
      Elég speciális kérdéseket tett fel a blog hozzászólásban, melyekre sajnos lehetetlenség pontosan látatlanban válaszolni, személyesen sem lehet mindig pontosan megtippelni a gyógyulás várható ütemét. A gyógytornász akivel dolgozik ezek szerint nem tudja ezeket megválaszolni Önnek? És a szakorvos aki Önt műtötte?
      Szakembereink akkor tudnak az Ön segítségére lenni, ha egy konzultáció keretén belül megismerik az Ön balesetének körülményeit, a műtéti eljárást. Valamint a műtétet követő időszakban történt eseményeket, pihentetést, gyógytorna feladatokat, esetleg kiegészítő kezeléseket.

      Amennyiben úgy véli, szeretne másodvéleményt kérni jelenlegi terapeutái véleménye mellé, várjuk szíves bejelentkezését személyes konzultációra.
      Telefonszámaink:
      +36 1 269 2946
      +36 70 340 4810
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  2. Horváth Imréné

    Kedves Ildikó, tegnap elestem, es valószinű, hogy az I. lábközépcsomtom eltört. Bedagadt es nagyon fáj, nem tudok rá állni.
    Ha esetleg harántírányú lenne a törés es műtétre lenne szükség, akkor ezt ambulánsan végzik el, vagy kórházi bentfekves szükséges?
    Köszönöm válaszat

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Horváth Imréné!
      Olvastam bejegyzését blogunkban. Egyrészről zavarodott vagyok, mert műtéti ellátásról érdeklődik, mely nem része a Harmónia Centrum szolgáltatásainak.
      Másrészről pedig amiatt aggódom, vajon felkeresett-e az elmúlt 48 órában baleseti sebészeti ellátóintézményt.
      Vélt csonttörés esélye áll fenn erős lilulással, duzzanatal, fájdalommal, mozgás vagy érzéskiesésel járó tünetek észlelésekor. A törést bizonyossággal képalkotó vizsgálat állapíthatja meg.
      Az esetleges műtét szükségességéről, menetéről, és posztoperatív ellátásáról nem tudunk Önnek nyilatkozni.
      Kérjük, keresse fel lakókörzetéhez tartozó baleseti sebészetet.
      Kívánjuk a legjobbakat, gyors felépülést.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

      1. Monika Fuzfa

        Kedves Ildiko,
        9 napja eltortem az I labkozepcsontomat, atlos iranyban majd nem teljes hosszaban.
        Angliaban elek, egy leveheto ciposzeruseget kaptam ra, azt mondtak 2 hetig egyaltalan ne terheljem es 6 het mulva (torestol szamitott) lesz egy ujab rontgen.
        Azt szeretnem kerdezni, hogy mikortol kezdhetem el terhelni akar a 2 mankoval is es mennyire normalis hogy neha ugy erzem, mintha a fagyasztoban lenne a labam, annak ellenere hogy 3 takaro is rajta van. Maskor pedig az ujjaknal, a talp feloli reszen erzek forro, szurkalo, zsibbadast. Egeyenlore nagyon erzekeny a labfejem, szinte ha a zokni hozzaer az is fajdalmat okoz, de a dagadas kezd szepen lemenni. Emlitettek hogy a kesobbiekben tornagyakorlatokat kapok majd, de nem derult ki hogy a 6 het utan vagy esetleg mar elotte is .
        Segitseget elore is nagyon koszonom. Udvozlettel; Monika

        1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Mónika!
          A töréseket követően a csont és lágyrészek gyógyulási ideje hónapokban mérhető.
          2 hétig azért tilos terhelnie, mert elmozdulhatnak a csontvégek, és ha rosszul kezdenek el össze forrni a csontok, akkor szinte menthetetlen kárt okoz magának. Viszont 2 hét után még nem mozgásstabil a csont, ezért utána se számítson nagy változásra. Véleményem szerint a gipsz 6 hétig rajta lesz a lábán, itthon 6-8 hét rögzítés a protokol. Tornagyakorlatokat csak a gipszlevétel után fog kapni.
          Mozgások közül is kezdetben a fekvő, terhelés nélküli feladatokat kezdheti majd meg, s csak az izmok állapotának erősödésével párhuzamosan fog tudni rajta járni. Mankóval való közlekedést akkor javasolnék, ha a cipőszerűség a lábán egy járógipsz. És akkor is csak a 2 hét letelte után, mert ha a mankóval megbillen, akaratlanul is rá fog terhelni a lábára. Érdeklődje meg kezelő orvosávál, engedelyezi e a mankózást a 3. Héttől vagy csak a 7.től, a gyógytorna elkezdésével párhuzamosan vezetné be?
          Remélem, válaszommal tudtam Önnek egy kis megerősítést adni bizonytalan helyzetében. A fő a türelem, de ha muszáj munkája miatt elkezdenie a helyzetváltozást, akkor szakorvosa engedélyével, és fokozott óvatossággal tegye azt, különben később még hátrányát érezheti a túl korai terhelésnek.
          Üdvözlettel:
          Harmonia Centrum

  3. Pál Tünde

    Üdv! 1 hónapja eltört, az orsócsont vége! Nem kellett műteni, szépen a helyére került! Viszont az eséstől, eldeformálodott a csuklóm! Nagyon szépen mozognak az ujjaim, tudok fogni szépen használom! De a deformáció helyén, nagyon erős fájdalmat érzek! A törés egyáltalán nem fáj! Meddig tart, ez a fájdalom, és normális ez? Köszönöm válaszát! Tisztelettel :Tünde.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Tisztelt Pál Tünde!
      A törés számos szövődménnyel jár a törést környező szövetekben, és a gyógyulási időszak nem 3-4 hét, hanem 3-4 hónap. Amennyiben a töréskor csuklója többi részét sértetlennek állapították meg, nincs ok aggodalomra, csak türelemmel kell lennie. Ezért igyekezzen még kímélni csuklóját. Ugyanakkor ha kímélet mellett, 8 hét után is jelen van erős fájdalma, érdemes leleteivel személyes konzultációra mennie egy traumatológus sebészorvoshoz.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  4. Zöld Magdolna

    Kedves Ildikó! Két évvel ezelőtt volt egy láb-közép csont törésem. Amit a doktor elnézett a röntgenen, és csak 7 héttel!! később látták el rendesen. Azóta elvileg ugye meggyógyult, hiszen tudok rajta járni, de gyakran vannak fájdalmaim. (néha nyugalmi helyzetben is.) Vajon mi lehet ennek az oka, még ennyi idő után is, illetve van valami tippje, hogy miért fájhat ennyire? Forduljak valami szakorvoshoz, vagy én is tudok (bár nem tudom, hogyan) rajta „segíteni”? Pl gyógytornász segítségével, vagy nem tudom. Segítségét és válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Z. Magdolna

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Z. Magdolna!
      Mindenképpen érdemes utána járni, hogy mi állhat a dolog mögött. A meggyógyult csont nem fáj. Előfordul, hogy törés helye az időjárás-változásra érzékennyé válik, de ez is idővel tompul, és legtöbbször meg is szűnik. Az ellátásban történt több hetes késlekedés is okozhatott zavart a gyógyulás menetében.
      Első körben inkább szakorvos felkeresését javaslom, aki be tudja utalni különböző vizsgálatokra. Amint kiderült, mi okozza a fájdalmat, felkereshet egy gyógytornászt, akivel megkezdheti a rehabilitációt. Ebben mi is szívesen a segítségére leszünk, alsó végtagra specializált gyógytornászunk biztosan tud segíteni Önnek. Mielőbbi gyógyulást, fájdalommentes járást, pihenést kívánunk Önnek.
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  5. Papp Tímea

    Jó napot! Nekem 1995-be volt komoly balesetem,gerincem és mindkèt bokám tört. Úgy volt,h örökre kerekesszèkes leszek. Viszont segèdeszközökkel könnyedén megtanultam járni. 2012-ben mindkèt lábon mèlyvènás trómbózis. Azóta vagyok kerekesszèkes ès iszonyatosan fáj a bokám 24órából kb 18-20-at. Voltam vele ortopédián,ott azt mondták,h le kell fixálni. De abban is mint sok mindenben van kockázat. Így nem mertem kèrni a műtètet ( boka merevítès vagy mi). Voltam vele reumatológián ahol kaptam kezelèst ill.gyogytornát. De meg mindig iszonyúan fáj,mostanra már a combom hátul is. Szeretnèk segitsèget kèrni,h mit tegyek. Vállaljam a boka merevítèst,vagy van vmi jobb terápia? Gondolok itt pl vmi injekció kurára….

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tímea!
      Esete nagyon egyedi és összetett. Ezzel mindenképp személyes konzultációt javasolnék. Nálunk is van két ortopéd szakorvos, akiket felkereshet a Markó utcai szakrendelőben. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen nehéz döntés meghozatata előtt szeretne több szakembertől véleményt hallani.
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  6. Falati Kitti

    Jó napót 4 éve volt egy sípcsont-boka-növekedési zonanal egy toresem. Az elmult par napba begorcsol es nagyon faj. Mi oka lehet ennek?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Falati Kitti!
      Sajnos a feltett kérdésre nem fogok tudni válaszolni, mivel nem szakterületem. Ortopéd-traumatológus orvost érdemes felkeresnie ennek érdekében, ahova korábbi leleteit vigye magával.
      Kis esélyt látok arra, hogy egy 4 évvel ezelőtti trauma most váltson ki tünetet, maximum részese lehet a problémának. Kell lennie valamilyen kiváltó oknak, aki a görcsöket és fájdalmat előidézni. Ha az orvosa ezt az okot megleli, akkor tudnak Önnek hatékony kezelési tervet felállítani. Ez lehet egy új, kényelmetlen lábbeli, egy nagyobb vagy hirtelen jött terhelés, esetleg ásványi anyag háztartás felborulás…stb.
      Nálunk három ortopéd szakorvos rendel, akikhez tudunk Önnek időpontot adni, azonban mindegyikük felnőtt szakorvos. Üzenetéből nem derül ki, hogy Ön milyen életkorú, de 4 éve ezek szerint még csontosodása folyamatban volt.
      Orvosainkról itt olvashat:
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-wladar-zoltan-ortoped-szakorvos
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-meszaros-adam-ortoped-traumatologus
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-hargitai-gergely-ortopedus
      Üdvözlettel:
      Harmónia Centrum

  7. András

    Üdvözletem!
    7 héttel ezelőtt eltört az újjbegyem (gyűrűs ujj)
    Kézsebész doki azt mondta hogy nem lehet gipszelni stb……
    Letört az orr része+ a 2 széle!
    Még mindig duci és fájdogál is!
    Kb mennyi lehet a gyógyulási idő?

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves András!
      Köszönöm kérdését. Az ujj törések bizony nagyon változóak, és nehéz őket kezelni, mivel gipsz helyett sínt szoktak inkább alkalmazni a rögzítéshez az ujjak helyzete és mozgásai miatt. A törések általános gyógyulási ideje 6-8 hét, de ha komplex töréstől van szó, például az Ön esetében, mivel több részen is sérült a csont, így lehet akár 8-12 hét is. Ez még lehet hosszabb, ha például valaki nem használja rendesen a rögzítőt, vagy nem kezdi el időben a rehabilitációt. Hosszú távon a gyógytorna gyakorlatokkal fogjuk tudni ujja állapotát visszaállítani a korábbi állapotra.
      Azt ajánlanám, hogy a fájdalom és duzzanat enyhítésére mindenképpen használjon esténként hideg borogatást az ujjra (5-10 percre), a fájó részeken, valamint kenegesse gyulladáscsökkentő krémmel. Rögzítést illetően mindenképpen kövesse kézsebésze/ kezelőorvosa utasításait.
      Valamint, a rehabilitációt illetően Molnár Fanni gyógytornász kolléganőnk szeretettel várja önt, akár 1-2 alkalom alatt el tudja sajátítani a kellő gyakorlatokat, amik a funkció növelése mellett segítenek a fájdalom és duzzanat enyhítésében.
      Kéz gyógytornáról itt olvashat bővebben:
      Kéztorna, csukló gyógytorna Budapest központjában
      Mielőbbi fájdalommentes kézmozgást kívánunk Önnek
      Üdvözlettel,
      Harmónia Centrum

  8. Piroska

    5 és fél hete volt csukló törésem, amit akkor helyre tettek, és először sínt majd egy hét múlva körkörös gipszet kaptam. A hüvelykujjam még mindig nem hajlik rendesen, és még mindig dagadt, a kézfejem is elég zöld még. A csuklóm is dagad éjszakánként. Az szeretném megkérdezni, hogy ez természetes vagy kezdjek aggódni? Ja és természetesen még gipszem van. Elvileg 19-én veszik le.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Piroska!
      Köszönöm kérdését! Ne aggódjon, teljesen normális amit most tapasztal. Gipsz levétele után 2-3 hónapig még normális a duzzanat vagy csukló és ujjak dagadása, valamint a mozgás beszűkülése. Javaslom, hogy amíg fent van a gipsz, addig az ujjait mindenképpen mozgassa, amennyire lehet. Ha leveszik a gipszet, javaslom hogy mindenképpen jöjjön el Molnár Fanni kéz-specialista gyógytornászunkhoz, aki személyre szabott gyakorlatokkal az Ön törés típusának megfelelően tudja rehabilitálni csuklóját, hogy 100%-osan megjavuljon a csuklója.
      Kéztorna, csukló gyógytorna Budapest központjában

  9. Edina

    Üdvözlöm. Június 17-én külsőboka törésem volt. Műtétre nem volt szükség, viszont a csont 3mm-re elmozdult. Egy hét fekvő gipsz után, körkörös gipszet kaptam amit még nem szabad teljes testsúllyal terhelni, június 30-án voltam röntgenen, a csont nem mozdult el. Július 7.en újra röntgen és ha minden oké mehet a terhelés. Viszont tegnapi nap folyamán rosszul léptem a mankóval, és ránehézkedtem a gipszes lábamra. Nagyon megijedtem, sajgott egy kis ideig, de utána abbamaradt. Dagadást és fájdalmat azóta sem érzékelek. A kérdésem az lenne, ha a csont tovább mozdult volna, akkor annak lennének egyértelmű érezhető jelei? Vagy így dagadás és fájdalom nélkül is elmozdulhatott?
    Előre is köszönöm válaszát!

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Edina!
      Köszönöm kérdését. Általában a törés elmozdulásához rendszeresen terhelnie kellene a sérült végtagot, úgyhogy ne aggódjon, hogy egy rálépéstől elmozdult volna a csont/ törés. Ha tovább mozdult volna a csont, legtöbb esetben érezne fájdalmat. Legkésőbb július 7-én a röntgen kimutatja van-e elmozdulás.
      Ha esetleg orvosi másodvéleményre van szüksége, Dr. Hargitai Gergely ortopéd-traumatolóus főorvosunk várja megkeresését.
      https://www.harmonia-centrum.hu/dr-hargitai-gergely-ortopedus
      Mielőbbi felépülést kívánunk Önnek
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  10. Dobos Ferencné

    Üdvözletem!
    Augusztus 17-én lesz egy hónapja, hogy altört a vállam 3 részben, két rész összecsúszott. ezt itthon kell tornáztatni úgy, hogy lógatva a karomat lengetni előre-hátra és kör alakot képezni.
    Ha mosr röntgenen nem javult, akkor megoperálják. De a koromnál fogva (90) nem szeretném. Oprálás nélkül mire számithatok?
    Nagyon köszönöm a válaszukat.
    Üdvözlettel: Dobos Ferencné

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Dobos Ferencné!
      Köszönjük kérdését. Attól függ, hogy milyen súlyos a törés, és hogy milyen törésről van szó (elmozdultak-e a csont darabok a helyükről, hány darabban törtek, stb.), hogy mennyire szükséges műteni az adott végtagot. Ezt általában orvosai tudják megmondani, akik látják a felvételeket a sérült végtagról. Megértem azt is, hogy koránál fogva kockázatos lehet a műtét, és hogy az altatással (ahogy általában szokták ezeket a műtéteket végezni) is kockázat merül fel. Előfordult olyan, hogy egy trauma eset után elutasította a műtétet az illető, és szépen felépült, nyilván ezt előre garantálni nem lehet, lehetnek azonban maradandó fájdalmak/ zsibbadás ami hosszú távú lehet ha elkerüli a műtétet. Erről érdemes esetleg egy vállspecialista ortopédussal konzultálnia, aki átlátja a kockázatokat mindkét részről – a műtét általi kockázatokat, valamint a műtét elkerülésének kockázatait. Sajnos centrumunkban jelenleg nem elérhető vállspecialista ortopéd orvos.
      Ha a műtét elkerülése lesz a döntése, gyógytornászunk Rimán Ferenc várja Önt, aki váll sérülésekkel való tapasztalata alapján tud Önnek segíteni, hogy ne legyen maradandó fájdalom a vállban:
      https://www.harmonia-centrum.hu/vall-gyogytorna
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

  11. Zoltán

    Üdvözletem!
    Április végén eltört a sípcsontom, illetve a szárkapocs csontom, 2 napig 2 kg súllyal húzatták a sarok résznél átfúrva a műtétig.
    Velőűr szegezéssel műtötték, majd 6 hétig nem terhelhettem a lábamra. Június közepén telt le a 6 hét, a kontrollon illetve a röntgenen minden rendben volt. Megkezdhettem a gyógytornát, eleinte csak átmozgató gyakorlatokat, bár szerencsémre nem kellett a “0”-ról kezdeni.
    A törés a boka felett kb 7-8cm-rel történt.
    Egy hete voltam kontrollon, ahol azt mondták, hogy terhelhetem teljes testsúllyal, illetve a mankót is elhagyhatom fokozatosan (1 mankót használtam a járáshoz). Természetesen közben folytattam a gyógytornát, ahol már erősítő gyakorlatokat végeztem, figyelve arra, hogy ne terheljem túl. 1 hónapja visszatértem a munkámhoz is (ülő munkát végzek irodában dolgozom, a lábamat felpolcolva.)
    A mankó nélküli járást nagyjából 1 hete gyakorlom. Többnyire csak lakásban illetve a munkahelyen, hosszabb távokon velem van a mankó.
    4 hónappal a törés után a boka résznél még mindig dagad a lábam, a kezelő orvos illetve a háziorvos is azt mondta erre, hogy el fog múlni, erősíteni kell, illetve használni, terhelni.
    Továbbá a szárkapocs csontnál levő törésnél van egy kis duzzanat, ami terhelés hatására kissé nagyobbodik. A kezelő orvos erre azt mondta hogy lehetséges, hogy izomsérv. Ahogy eltört a csont felsérthette az izomszövetet.
    A kérdésem az lenne, hogy normális ennyi idő után is a boka körüli dagadás? Illetve ezzel a kis duzzanattal lehet valamit kezdeni?
    36 éves vagyok, 9 éves korom óta inzulinos cukorbeteg, így mind a sebek mind pedig a törés is lassabban gyógyul, ha jól tudom.
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán!
      Köszönöm kérdését és részletes leírását a sérülésről. Mindenképpen várjon még a duzzanat elmúlásával, mivel 4-6 hónapig még dagadhat a láb sérülés után. Igaza van abban, hogy a cukorbetegség ráhatással van a sérülés gyógyulására, így hosszabb időt vehet igénybe a 100%-os gyógyulás. Viszont pár dolog tudna Önnek segíteni ennek gyorsításában. Esetleg ödéma/ nyirok masszázzsal tudja segíteni a duzzanat enyhülését, amit gyógytornász kollégáink egyike meg tud Önnek tanítani.
      https://www.harmonia-centrum.hu/gyogytornaszok
      A szárkapocs csonttal kapcsolatban még ajánlanám Önnek a számítógéppel saját lábra készülő Jantó-féle talpbetétet, melyet mi is készítünk, mivel ha túl sok terhelés/ testsúly jut a szárkapocs csont részére a lábnak, az befolyásolhatja az izom rostokat, valamint a duzzanatot is. A testsúly eloszlásának kiegyenlítésével javíthatóak a törés utáni tünetek. Jantó-féle talpbetétünkről itt olvashat bővebben:
      https://www.harmonia-centrum.hu/talpvizsgalat-talpbetet-keszites-kerdesek
      Mielőbbi gyógyulást kívánunk Önnek

  12. Jánosné Nyitrai

    Üdvözlöm Nyitrai Jánosné vagyok. Két és fél hete orsócsont törést szenvedtem. Helyretették, félgipszet kaptam, két hét múlva körkörös gipszet kaptam, amit május 10-én vesznek le. Kérdésem, mikor állhatok munkába? Köszönöm szépen válaszát.

    1. harmonia-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nyitrai Jánosné!
      Sajnos leírása alapján nem tudom, hogy pontosan hol volt a törés, milyen fajta volt, mikor történt pontosat, stb. Általában 6 hét a csontok beforrási ideje, de ez is töréstől függően változhat. Azt sem jelezte, hogy milyen jellegű munkát végez, így ebben nem tudok pontosat mondani. Javaslom kérdezze meg kezelőorvosától a részleteket.
      Ha gyógytornában van szüksége segítségre keressen minket bátran!
      Üdvözlettel, Harmónia Centrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük